Jósa András régészeti és múzeumi vonatkozású hírlapi cikkei. (Jósa András Múzeum Kiadványai 3. Budapest,1968)

maságban,. de Isten tudja hány millió ér előtt szétágazott rokonságban. Annyi binonyos, hogy a kíváncsiságban a majomnak alig engedünk valamit. Sem sértem tehát édes jó anyámnak emlékét azzal, ha azt mondom, hogy 6 is olyan kiváncsi volt, mint mi mindnyájan vagyunk. Azt kérdi tehát a jegyben járó kocsistól, hogy*János! Mikor lesz már az esküvő ?" Mély gondolkozás után, jaagy vontatva közömbös hangon., a mondatokat egymástól igen hosszn vonalakkal elválasztva, ajzongya "Vagy a télen, - vagy a tavasszal- vagy a nyáron, - vagy az ősszel,- vagy soha sem !" A régi időben a cselédek családtag |zárni a meirèlàafe B volt olyan boszorkány világ, mint »a^ amikor már alt , válni> ami eddig csak mesékben fordult eíő t.í.: boszorkánynál három napig tart a cseléd esztendő. Én még ösmertem nemes magyar uri családoknál /amely kihaló félben levő osztályt már atrinek anglízáltak^int azt t ló

nak farkával szokták tenni/

, olyan cselédeket, akiknek szülei, de maguk is azon egy családnál élték le napjaikat megelégedésben és bizalmas viszonyban gazdájukkal; - elvétve ma akadnák ilyenek. Nagy atyámnál egy alkalommal többen összejöttek. Ebéd vala s az ételek sótalanok voltak. Emiatt behivatta a szakácsot és kegyetlenül össze szidta. Erre a szakács csipőjére tevén kezét - neki állott feljebb - és vissza vágott azzal,hogy "Nem látják, hogy só van az asztalon, ami pedig arra való,hogy sózzák meg az ételt,?ha igy nem teszik. "Nagy atyám azt válaszolta hogy "Igazad van pajtás és látom, hogy több eszed van mint nekünk." Atyámnak is volt egy Mátécska nevü inassá, aki it alcsuthi paraszt fiu egyike volt István főherceg játszótér > nak, akik ebéd alkalmával gyakran bekopogtattak és bekiah. az ablakon, hogy "Hé! Palatinus Pista! Gyere ki látszani

1