Jósa András régészeti és múzeumi vonatkozású hírlapi cikkei. (Jósa András Múzeum Kiadványai 3. Budapest,1968)

Ha valaki az ösmereteit bővíteni akarja, feltétlenül szükséges az, hogy a meglévő irodalmat ezen célra felhasználhassa. Pár év előtt minden magasabb ösmeret latin és görög irodalmi müvekben volt le rakva. Ha tehát valaki müveit emberré óhajtott válni, feltétlenül szüksége volt a latin és görög nyelvnek, vagy legalább is az egyiknek tudására, mert más nyelven ezen ösmereteket meg nem szerezhette. A körülmények azóta lényegesen megváltoztak. Most boldognak érezhetné magát minden szülő, ha mind azt tudná gyermeke, a mit magyarul irt müvekben megtalál. Ez a magyarul olvasni tudó és szerető gyermek lenne a világnak legnagyobb tudósa. Igen szép dolog, ha valaki a szumir, assyr,szanszkrit nyelveket tudja; szebb ha a minden reális ösmeretekben - mai tudásunk összehasonlítása mellett - a mosolyt keltő latin és görög nyelvnek szépségeiben gyönyörködik, de ez idő szerint arra egyáltalán szükségünk nincs. A kik ezen nyelveknek tudására vágynak, azoknak részére egyetemi tanszékeket kell fenntartani, mert minden tudás szép még ha annak marékra fogható haszna nincs is. Csak az^nem tudja, a ki nem akarja, hogy minden gimnazista, tanulásra szánt idejének 90 #-kát latin, görög kihalt, vagy más idegen nyelvnek magolására fordítja egyéb reális ösmeretek megszerzésének rovására a nélkül, hogy ezen nyelvtudományukkal akár egy római, vagy athéni konyhaszolgálót is meghódíthattak volna. Ezen a megélhetésre szükséges ösmeretek megszerzését gátló és gyermekkinzó - tanrendszer halált érdemel. Az ezen rendszerhez ragaszkodó kullancsok ezen rendszernek további fentartásának védelmére mást alig hozhatnak fel, mint azt, hogy a nyelvtanulás az emlékező tehetséget és az ítélő képességet fejleszti. Hát ez való igaz, de más r zt az is igaz, hogy a természettani és egyéb óriási haladá in levő tudományágak sem butítanak, sem pedig az emlékező te' t-