Jósa András régészeti és múzeumi vonatkozású hírlapi cikkei.(Jósa András Múzeum Kiadványai 2. Budapest, 1958)
A Tármk késsiiési módjára a sánc sokon négy halyen történt ásatás elegendő világosságot vetett. Mindenütt elkorhadt, sürün elhelyetett tölgyfákat találtunk, melyek nem voltak megfaragva, hanem e tóból kivágott élőfákat gályáétól helyesték el a sáncsnak emelése alkalmával, még pedig három irányban, t.l, fenállóan, a s énei hosszában köszörűnként, és keresetben a sáncának hossssával, nyilván azon cselből, hogy a lasa föld sséjjel ne omolhasson, hanem meredek sáncsot képessen; a mit -mint látják- el ia értek. Rendkívül érdekes as; hogy a sáncsokat alkotó földtömegben itt-ott, minden rend nélkül kiiiöoböső nagysága faragatlan rhyollth kövekét találtunk, a mely kőset a trchytnak egyik válfaja, a nép által dar axekőnek nevestetik; Ssabolcsvármegyében ma is ssőltére épületkének használtatik, és a mely követ a vértől 11.2 kilométer távolságra eső keresztúri kőbányában fejtenek, lyilván való, hogy esen, a sáncában sporadioe előforduló kövek a várnak organicus alkatrészét non képezhették, és ősapán csak annyi ssolgálatot tettek, mint ugyan olyan tömegű föld. A várat épitő nép osen követ már itt helyben találta a vár közvetlen környékén szétszórva, es bizonyítékul szolgál arra nésve, hogy őket már egy más oultur nép erlöste meg, aely a köveket Ösmeretlen csélra Keresstarról i~ de ssáli tot ta. A sáncznak asen részét nam Szabolcs vesér készítette. De meg volt állapitható as, hogy a sáncznak koronája l-l 1/2 méter magasságban sera fákat, sem köveket nem tartalmaz, tehát későbbi nagy munka. A sáncznak ezen része nyilván magasabb volt hajdan mint most, mert az eső azokat koptatja. Ezen felső rész óriási munkát igényelt, ás szerény nézetem szerint a névtelen jegyzőnek igaza volt.
