Istvánovits Eszter (szerk.): A nyíregyházi Jósa András Múzeum Évkönyve 57. (Nyíregyháza, 2015)
Recenzió
Prohászka Péter A helyi földbirtokos a Pilgramsdorf település határában álló egyik halmon 1937 elején kőkitermelésbe kezdett, amelyet a közelben ásatásokat végző Dieter Bohnsack, a Prussia Museum őskori osztályának asszisztense, a kőpakolás előkerülése miatt leállított. A nyáron vezetésével láttak hozzá a kővel fedett halom feltárásához, amelyet már az ókorban kiraboltak. A rablás során a fosztogatók számos fontos és kiemelkedő leletet - köztük egy 235 gramm súlyú arany karperecét - hagytak a sírban, amely jól jelzi az elhunyt társadalmi helyzetét. A tárgyak mellett különleges figyelmet kapott a temetkezési szokások dokumentálása és a faszerkezetű sírkamra maradványainak megmentése, majd múzeumi elhelyezése. A sírról és leleteiről mindössze Bohnsack népszerűsítő cikkei álltak a kutatás rendelkezésére, mivel alapos feldolgozásukat a háború megakadályozta.3 A temetkezés előkerülését követően Bohnsack, majd a Reichsamt für Vorgeschichte der NSDAP megbízásából W. Hülle további halmokat, illetve környéküket tárta fel, azonban újabb szenzációs leletek már nem kerültek elő (Hülle 1940.). A sírkamra szerkezete élénken izgatta a tudományos köröket, így azt rekonstruálták (Phleps 1939.). Ez a rekonstrukció, a sírkamra maradványai és a sír leletei a neidenburgi Grenzlandmuseum kiállításának központját alkották (La Baume 1943.). A régészeti feltárások eredményeiről ezek a tanulmányok álltak a szerző rendelkezésére, aki munkáját részben ezekre, részben pedig a Prussia Archívumából előkerült ásatási dokumentációkra építette. Művének első részében a halmok feltárásának bemutatása, az előkerült leletek, valamint egyes temetkezési szokások, jelenségek vizsgálata áll, míg a második részt a halmok és mellékleteik katalógusa teszi ki. A bevezetésből megismerhetjük a lelőhely földrajzi környezetét (11-14.), valamint a kutatástörténetet (14-16.), ahol külön kiemeli, hogy milyen politikai jelentőséghez jutott a Harmadik Birodalomban az előkerült temetkezés, amelyet egy germán „Gaufűrst” végső nyughelyének tartottak (15.). Mivel a leletek a második világháború óta nem állnak a kutatás rendelkezésére, így igen fontos az ásatási dokumentáció előkerülése, amely a Prussia Archívummal kalandos úton jutott Berlin keleti részébe. Katalogizálása és tudományos értékelése csak a fordulat után kezdődött meg. A szerző kitér a gyűjtemény történetére az ásatási dokumentációval foglalkozó fejezetben (17-20.). A forráskritikai megjegyzések között hasznos lett volna részletesen és átláthatóan bemutatnia azokat a részleteket, amelyek a korábban megjelent tanulmányokhoz képest újak (21-22.). Véleményem szerint talán szerencsésebb lett volna aktáról aktára ismertetni ezt, és a megfelelő részeket szó szerint közölni. A többi között az ekkor készült rajzok a pilgramsdorfi halmoknak és az előkerült leleteknek bizonyosan új forrásai. A bevezetőt az egyes halmok ismertetése és tudományos értékelése követi. Legnagyobb hangsúlyt az első számú halomsír (HG 1) kapja, mind a sírkamra, mind a mellékletek tekintetében. A 27 m átmérőjű és mintegy 2 m magas halom közepén tölcsérszerű mélyedés utalt a sír másodlagos nyitására. A föld elhordása után a központjában 2,5 m átmérőjű és 1 m magas kőpakolás került elő. A halom közepén 1,25 méterre az eredeti járószint alatt a feltárók a fa sírkamra alapkereteire bukkantak, amely mintegy 20 cm magasságban maradt meg. Az észak-déli tájolású kamra hossza 2,84 m, szélessége 1,96 m volt. Phleps ház formájúként rekonstruálta (Phleps 1939.404. Abb. 8-10). A kamra belsejében az elhunyt egy fából készült fekhelyen vagy deszkakoporsóban nyugodhatott. 3 Bohnsack 1937., valamivel részletesebb leírással: Bohnsack 1939. Alapvető munkája a mellékletek fényképével: Bohnsack 1938. 346
