Istvánovits Eszter (szerk.): A nyíregyházi Jósa András Múzeum Évkönyve 57. (Nyíregyháza, 2015)
Régészet - Kőrösfői Zsolt: Hogyan is nevezzelek? Az erdélyi késő császárkori leletek értelmezési módjai a román régészetben
Körösfoi Zsolt A romániai szakirodalom Erdély római uralom és a gepidák közti időszakát három nagyobb perspektívából közelíti meg, éspedig: római, barbaricumi s középkoros szemléletből. A fenti megközelítések nem egymástól jól elválasztható kutatási irányok, a lelőhelyek ide-oda sorolására inkább a következetlenség jellemző. Ami mindegyikre jellemző, az a dákoromán kontinuitás kérdésének jelenléte, amely a következő századokkal foglalkozó régészeti kutatásokra hasonlóan rányomja a bélyegét. Római szemlélet Dacia provincia a Csíki- és a Gyergyói-medence kivételével a történelmi Erdély nagy részét lefedte. Arról, hogy a Marosszentanna-Csernyahov kultúra népessége érkezésekor mi maradt a római életből, keveset tudunk. Míg a városok esetében nyitott a kérdés, a római erődítmények nagy valószínűséggel ekkor már üresen álltak. A többségük belsejében megfigyelt késő császárkori barbár (?) lakóhorizont, leletek világosan elkülönülnek a korábbi római időszaktól. A Kr. u. III. század második felére keltezett javításokat - függetlenül attól, hogy barbár támadások miatt került rájuk sor vagy csak az időszerűvé váló karbantartási munkálatokról van szó - a romániai kutatók kevés kivétellel (Benea-Hica 2004. 105.) Dacia római kori időszakához kötik, amelyek Aurelianus császár uralkodásának végét semmiképpen nem lépik át (Hügel 2003., Isac 2007.). Az erődítmények késő császárkori utóéletét vizsgálva a barcarozsnyói (ma: Rá$nov), homoródi (ma: Sánpaul), komollói (ma: Comoláu) (Székely 1969. 17-19.), nagyborosnyói (ma: Boro§neu Maré) (Bordi-Popa 2012/13. 266. Pl. 17.) castrumban figyeltek meg „posztrómai” - a római koros kutatók által a III. század végére és a IV. századra gyakran használt megnevezés - horizontot. Mivel a római és a barbár korszakot rétegtanilag nem, csak a leletek szintjén sikerült különválasztani, kapcsolatuk nem ismert. Ott viszont, ahol a kontextust sikerült dokumentálni, a késő császárkor kultúrrétege minden esetben a legutolsó római réteg fölött következett, s attól világosan elkülönült. Oltszemen (ma: Ölteni)4 és Sóváradon (ma: Säräjeni)5 a késő császárkorban a római épületek belsejében temetkeztek, amely világosan jelzi a korábbi élet kontinuitásának hiányát. Az erődítmények és azok Kr. u. III. század végi - IV. századi pontos állapotáról az elégtelen kutatás miatt nagyon keveset tudunk. Újabban Dán Mátéi foglalkozott a témával (Mátéi 2007., Mátéi 2012.). Az erődítményekkel szemben a római városok esetében, és leginkább azok temetőiben, valamint néhány szórványlelet szintjén a romániai szakirodalom számol a korábbi élet valamilyen szintű továbbélésével. A kutatások mai állása alapján azonban esetükben ez nem elégséges általános következtetések levonására, a provinciális korszak és az utána keltezhető leletek egy része feltehetőleg inkább szuperpozícióban van egymással, mint kontinuusak. Kolozsváron, a római Napoca körül négy különböző helyen feltárt római temetőrészletben kerültek elő olyan szarkofágok, amelyeket a késő császárkorban újrafelhasználtak. Mindegyiknél feltételezhető, hogy eredetileg a temető szélén lehetett, s Dacia feladásától kezdve az egész IV. század folyamára keltezhetőek (Hica-Cámpeanu 1977.236., 237., fig. 1.). Septimium Apulense municipium belső területén 1898 és 1915 között Csemi Béla, a gyulafehérvári főgimnázium tanára vezetett ásatást, amelynek során több épületet, a régi római város központi negyedét tárta fel. Az épületek belsejében 35 sírt fedezett fel, amelyeket a Kr. u. XI. századra keltezett. 1950-ben Kurt Horedt közülük ötöt a Kr. u. IV. századra datált és a dákoromán népességnek tulajdonított (Horedt 1982. Abb. 22., 62.). A két nagy apulumi temetőben (Dealul Furcilor-Podei 4 Az erődítmény fala mellé beásott hamvasztásos sírban korongolt, besimított díszű urna és egy vasfibula került elő (Cavruc 1998.56.). 5 1955-ben, a castrum területén végzett ásatások során Székely Zoltán az erődítmény nyugati kapujánál lévő négyszögletes katonai épület belsejében két kora népvándorlás kori hamvasztásos sírt talált ( Székely 1969. 65-67.). 134
