Istvánovits Eszter (szerk.): A nyíregyházi Jósa András Múzeum Évkönyve 57. (Nyíregyháza, 2015)
Régészet - Kőrösfői Zsolt: Hogyan is nevezzelek? Az erdélyi késő császárkori leletek értelmezési módjai a román régészetben
Hogyan is nevezzelek? és Stacie de Salvare/Mentőáliomás) több IV. századi sírt tártak fel, amelyekből 284 és 383 közé datálható fibulák és bronz medallionok kerültek napvilágra. 2006-ban az Izvor/Forrás utcában folytatott mentőásatás során 27 csontvázat tártak fel, közülük 21 téglasír és két-két kővel kirakott, illetve fakoporsós temetkezés volt. A temetőrészlethez a Kr. u. III. századtól keltezhető római sírok tartoztak. A 15. számú kőszarkofágba a III. század végén - a IV. század elején temetkeztek (Moga Ota- Bounegru 2007.). Potaissa (Torda, ma: Turda) két temetőjében is kerültek elő Kr. u. IV. századi csontvázak (Protase 1995. 387-394.). A felsorolt római települések területéről és környezetéből - az említett temetkezéseken kívül - ismertek még késő császárkori telepnyomok és további leletek.6 Az ma még nem teljesen világos, hogy az egyidős leletek ugyanahhoz a társasághoz köthetőek-e vagy sem. Az erődítmények és városok mellett a felhagyott villa rusticák romjai közül vagy éppen közelükből is ismerünk késő császárkori leleteket. Legismertebb példa a magyarpalatkai Erdő-alján (ma: Pálatca) feltárt kilenc csontváz (Macrea 1949. 110-116., Hica-Cámpeanu 1976. 23-36.). Hasonlót ismerünk Kajántó-Tölgyesről (ma: Chinteni -Thulge§) (Cri$an-Bärbulescu-Chirilä- Vasiliev-Winkler 1992. 106., nr. 3., Ferenczi-Ferenczi 1958.), valamint Radnót-Kanepist (ma: Iemut-Cinepi§ti/Fundu Bedeelor) (Lazár 1993. 85., Lazár 1995. 151., E., Vlassa 1962.) és Kis Büdös kút/Hulpijti (ma: iemut-Bide§cutul Mic/Hulpi$ti) (Horedt 1955. 672., 673., nr. 8a., Vlassa- Rusu-Protase-Horedt 1966. 400., Lazár 1995. 152., Pl. CVIII/A: 1 -6.) határrészből. A Kr. u. IV. századi római eredetű tárgyakat - mint például a mécseseket, hagymagombos fibulákat, gemmákat, érméket és különböző keresztény szimbólumokkal (pl. hal) díszített agyagedényeket - általában az Erdélyben továbbélő, a pénzalapú kereskedelmet jól ismerő, kereszténységre áttért (őskeresztény/paleocre$tin) romanizált lakosság bizonyítékaként szokták értelmezni. A kérdést tengernyi szakirodalom tárgyalja, a régi tézisek felülvizsgálata most van folyamatban.7 Barbaricumi szemlélet Erdély késő császárkori történetének, valamint annak régészeti horizontjának, a Marosszentanna-Csernyahov kultúrának kutatásában kiemelt helyen kell említenem Bóna István (ELTE, Régészeti Tanszék), Radu Harhoiu („Vasi le Párvan” Régészeti Intézet), Kurt Horedt (kolozsvári Régészeti Intézet), Coriolan Horatiu Opreanu (kolozsvári Régészeti Intézet), Székely Zoltán (Székely Nemzeti Múzeum, elsősorban a mai Székelyföld területén) nevét, valamint Ion loni(a (jászvásári / ma la?i Régészeti Intézet) (Ionita 1966.) és Florin Petrescu („Vasile Párvan” Régészeti Intézet) (Petrescu 2002.) országos kitekintésű topográfiáját, amelyek a Kárpát-medence délkeleti részének leleteit is magukba foglalják. A korszakot a dákoromán kontinuitás szemszögéből - a teljesség igénye nélkül - Dumitru Protase (kolozsvári Régészeti Intézet), a Brassói-medence leleteire fókuszálva Maria Com§a („Vasile Párvan” Régészeti Intézet), a Maros mentieket Valeriu Lazár (Maros Megyei Múzeum) és a Nagy- Küküllő térségében Ligia Bárzu (Bukaresti Egyetem) vizsgálta. A feladott római provincia területére érkező gótok és szövetségeseik régészeti hagyatéka a Marosszentanna-Csemyahov kultúra. Jelenléte már egy új időszak kezdetét jelenti Erdély 6 Napoca területéről, a pontos előkerülési hely ismerete nélkül a szakirodalom három ezüst lemezfibulát tart számon, a Monostor nevű városrészről pedig késő császárkori edényégető kemencét (Crisan-Bärbulescu-Chirilä-Vasiliev-Winkler 1992. 149. nr. 93.), Kurt Horedt pedig 36 db „posztaurélianusi” érmét sorol fel Cserni Béla XIX. századi ásatásaiból (Horedt 1958. 27-29.). 7 Például az éremforgalmat tekintve: Lázárescu 2014. 207-243. 135
