Istvánovits Eszter (szerk.): A nyíregyházi Jósa András Múzeum Évkönyve 57. (Nyíregyháza, 2015)
Régészet - Istvánovits Eszter - Kulcsár Valéria: A szarmaták állatai
A szarmaták állatai varodó szarvúak (Bökönyi 1976. 46-47. 3. ábra, Vaday-Vörös 1980. 124. XIII. tábla 3., Bökönyi 1984. 252., Gál 2010. 213.). Került elő ugyancsak ún. „tőzeg-juh” típusra jellemző kicsi „kecskeszarv”-szerű szarv, ahogyan háromélű csigás ún. „rézjuhra” utaló maradvány is. A szarvak 80-285 mm köztiek (Vörös 1993. 46., Bökönyi 1974. 180., Bökönyi 1984. 252., Gál 2010. 213.). Léteznek emellett csökevényes szarvúak és szarvatlanok (Bökönyi 1974. 180., Bökönyi 1976. 47^18. 4-5. ábra, Bökönyi 1984. 252., Gál 2010. 213.). Vannak olyan telepek, ahol - úgy tűnik - főleg az öregebb állatokat ették, de a marhánál nagyobb százalékban akad fiatal jószág, másutt a fiatalabb és idősebb egyedek aránya kiegyensúlyozottabb (Bökönyi 1976. 72., Bartosiewicz 1999. 326., Gál 2010. 213. Fig. 8.). E tekintetben egészen különös Szegvár-Oromdűlő osteológiai anyaga, ahol a juhcsontoknak csak harmada származott felnőtt egyedből (16 egyed), a 38 fiatal állat közül 22 volt 1 hónaposnál fiatalabb bárány. Hasonló volt a sertések összetétele. A szopós bárányok esetében rendre a végtagok és a koponya került a régészeti objektumokba. Ezeknek a fiatal állatoknak a leölését publikálójuk összefüggésbe hozta a római konyháról szóló ismereteinkkel, nevezetesen azzal, hogy Apicius szakácskönyvében ránk maradt a gégéjénél kicsontozott sült bárány receptje, s azt is tudjuk ebből a forrásból, hogy a kizsigerelt, kicsontozott malacokat főzve és sütve is készítették (Vörös 2005. 117., 119.). Míg a telepanyagokban - mint láttuk - nagy tömegben kerül elő a juhcsont és szép számmal a kecske, addig a temetkezésekben viszonylag ritkán találkozunk ezekkel a jószágokkal. Nyíregyháza-Felsősima temetőjében 1-1 sírban fordult elő juh, illetve kecske (nem húsos részből származó) maradványa, viszont a sírok körüli árkokban nem volt kiskérődző.20 Madarason 11 esetet említenek, valamennyi a sírgödörből származik (Vörös 2011.445^147.). A kosnak a szakrális szférában betöltött szerepét foglalta össze e tanulmány egyik szerzője (Istvánovits 1998.). Ugyancsak szakrális jelenségként értékelte ásatója a nemrégiben a Sáp, Bihartorda és Bihardancsháza közt feltárt teleprészlet egy jelenségét. A 13. objektum (20. str.) alján 3 orsógombot, egy kicsi korongolatlan bögrét és egy fiatal juh csontvázát találták (Szolnoki 2011. 10., 15. 2. kép 1.). Sertés Sertés valamennyi eddig közölt telepanyagban előfordult. Ez alól az egyetlen kivétel Nyírtura-Várrét lelőhely (Berendi 2006. 259.).21 Több mint ötezer csontot publikáltak, ami a háziállat maradványok 8,5%-a (1. táblázat). Ahogyan a marhák és a juhok esetében, úgy a sertések között is a kicsi és közepes testméret (590-655 mm) a domináns, de előfordult pl. Apagyon 750-780 mm marmagasságú egyed (Bökönyi 1976. 48., Bökönyi 1984. 253., Vörös 1993. 48.). A rövid fejű példányokkal kapcsolatban Bökönyi Sándor úgy vélekedik, hogy azok a háziasítás alacsony fokán állhatták (Bökönyi 1976. 48., Bökönyi 1984. 253.). Az életkor szerinti megoszlás (a fiatal egyedek száma) egyértelműen a húshasznosításra utal. Mint azt már a juhokat tárgyalva Szegvár esetében említettük (Vörös 2005. 117., 119.), előfordulnak újszülött-, sőt embriómaradványok is (Vörös 1993. 55., Gál 2010. 218.): Kompokon a sertéscsontok fele ebbe a kategóriába tartozott (Bartosiewicz 1999. 326.). 20 Istvánovits Eszter közöletlen ásatása. Az archaeozoológiai adatokat Kelemen Imolának köszönjük! 21 Az ilyen eltéréseket lényegesnek kell tartanunk, hiszen olyan táplálkozásbeli különbségről van szó, amely akár hitvilágbeli, akár etnikai eltérés jelzője lehet. Természetesen ez csak akkor vehető számításba, ha elegendő mennyiségű adat áll rendelkezésünkre. 111
