Istvánovits Eszter (szerk.): A nyíregyházi Jósa András Múzeum Évkönyve 57. (Nyíregyháza, 2015)
Régészet - Istvánovits Eszter - Kulcsár Valéria: A szarmaták állatai
Istvánovits Eszter — Kulcsár Valéria Ló Közel 6 és fél ezer lócsontot (az ossz háziállat maradvány 10,1%-a) közöltek eddig. A telepek ál látcsőn tany agában helyenként nagy mennyiségben fordult elő, de a szarvasmarha és a kiskérődzők mennyiségét általában nem haladja meg, legfeljebb a sertéseket előzi meg (Bartosiewicz 1996. 372-373., Körösi 2001.10.). Az antik auktorok leírása szerint a szarmaták lovai kicsik.22 Probus császárnak egy barbárokkal vívott csatában zsákmányolt csodálatos tulajdonságokkal rendelkező alán lova23 „nem volt szép, sem nagy termetű, mégis, ahogy a foglyok beszélték, állítólag száz mérföldet tudott megtenni egy nap alatt, s erre nyolc vagy tíz napon át folyamatosan képes volt...'” (SHA Vop. Prob. 8.3.) A leletanyagban valóban a kis termetű állatok voltak többségben. Ezek 1200-1280 mm marmagasságúak, gracilisek, karcsúak. Utóbbi vonásukat Vörös István - Bökönyi Sándor elméletével szemben, amely szerint a karcsúság a kasztrálás következménye24 - fajtajellegként értékelte (Vaday-Vörös 1980. 124-125.). A kis termetű lovak mellett az Alfoldön több fajta (1280-1460 mm) tartása bizonyítható (Vaday-Vörös 1980. 125., Gál 2010. 216.), így közepes magasságúak is, például Újhartyánban, Pócspetriben (Bartosiewicz 2001.302., Bárány 2012. 520.) vagy Kiskundorozsma-Nagyszéken. Ez utóbbi lelőhely egyedeinek marmagassága eléri az 1477 mm-t (Tóth 2014. 136-137.). Ezek is karcsú alkatúak. Karcsú, vékony és kevéssé vékony lábú változatok egyaránt előfordulnak (Bökönyi 1984. 257., Gál 2010. 217.). Vörös István véleménye szerint az alacsony és közepes testméretű lovak hátasok voltak (Vörös 2005. 118). Intenzív használatukra mutatnak a helyenként megfigyelhető patológiás esetek (Gál 2010. 222.). Bökönyi egy 1520 mm magas nagy katonalovat közölt Kunszentmiklós-Bak ér lelőhelyről, mellyel kapcsolatban felvetette a római import lehetőségét (Bökönyi 1976. 50., 52., Bökönyi 1984. 257.). Erről azonban Vörös István kimutatta, hogy a publikáló elszámolta a tibiából kalkulálható becsült magasságot 112 mm-rel, azaz a valós marmagasság 1408 mm lehetett (Vörös 1993. 50.). A nagy és erős egyedek megjelenése ráirányítja figyelmünket a katafraktárius harcmodorhoz tartozó lovak kérdésére. A jellegzetes szarmata nehéz lovas harcmodor kapcsán gondolnunk kell arra, hogy a katonalovak egy részének alkalmasnak kellett lennie egy nehéz páncélzatú fegyveres lovas kiszolgálására. A bosporusi ábrázolások elemzése alapján a krími görög régiségek kutatói régóta felvetik azt a lehetőséget, hogy ezek a példányok egy különleges - kecses, magas termetű, kis fejű, vékony lábú - közép-ázsiai fajtához tartozhattak, amelyeket az akhaltekini lovak elődjeként tarthatunk számon (Gyeszjatcsikov 1972. 74-76., Surgaja 1983. 99.). Sztrabón leírása alapján a szarmaták ették a lovakat (Sztrabön 7.IV.6). Ezt az adatot a telepeken talált lócsontok teljes mértékben igazolták. Több esetben figyelték meg, hogy a hasítások alapján valóban ették a lovakat (Bökönyi 1976. 72., Vaday-Vörös 1980. 124., Bartosiewicz 1999. 325., Tóth 2014. 137., Gál 2010. 217.).25 Vannak viszont olyan együttesek, ahol az erre utaló nyomok 22 Strabón 7.IV.8., Ammianus XVI1.12.2—3, Plinius NH VIII. 162, Ovidius: Epistulae ex Ponto 1,2,77 skk. Az adatokat számba veszi: Vaday-Vörös 1977. 105., Vaday-Vörös 1980. 125. 61. jegyzet. A szarmata lovakra és kutyákra vonatkozó írott forrásokat és ábrázolásokat gyűjtötte össze A.K. Nyefjodkin (Nyefjodkin 2011. 196-220.). 23 Az alán ló egyébként - úgy tűnik - fogalom lehetett, hisz Hadrianus kedvenc alán Borysthenés nevű lova számára állíttatott sírfeliratot (Mócsy 1974. 135.). 24 „Az összes skytha és sarmata népeknek sajátos szokásuk a lovak kiherélése, hogy az állatok engedelmesebbek legyenek; lovaik ti. kicsinyek ugyan, de nagyon tüzesek és engedetlenek. " (Sztrabón 7.IV.8.) 25 Gál 2010. 217. megjegyzi, hogy az általa közölt hajdúnánási anyagban előfordul ugyan, de nem általános. Bartosiewicz L. jellemzőnek tartja az újhartyáni lelőhelyen, hogy valamennyi megevett ló kifejlett állat maradványa, míg a többi haszonállat esetében fiatal egyedeket is vágtak (Bartosiewicz 2001.302.). 112
