Istvánovits Eszter (szerk.): A nyíregyházi Jósa András Múzeum Évkönyve 56. (Nyíregyháza, 2014)
Néprajz - Bodnár Zsuzsanna: "Fűben, fában, hitben orvosság." Régi gyógymódok a parasztságnál - időszaki kiállítás a Sóstói Múzeumfaluban
Bodnár Zsuzsanna helyre kell állítani. Ezért fontos a gyógyítás és a gyógyítók társadalomban betöltött helyének és szerepének megismerése a kultúra történetében (Hoppál 1990. 693.). Itt kell elmondanunk, hogy a népi gyógyítás a hagyományos köznapi kultúra részeként működött, hiszen régen szinte minden családban volt valaki (többnyire asszonyok), akik ismerték a népi gyógyító tudás jelentős részét. Természetesen minden közösségben voltak gyógyító specialisták is (Hoppál 1990. 694.). A néprajz népi orvoslással foglalkozó fejezete a nép felfogását tárgyalja a betegségekről, valamint azok gyógymódjairól. Kiállításunkban a teljesség igénye nélkül szerettük volna bemutatni ezt a szerteágazó tudományterületet, figyelembe véve a hagyomány belső rendezőelveit. A népi gyógyászatban továbbéltek az ősi, nemzedékről nemzedékre hagyományozódó, gyakorlati tapasztaláson nyugvó gyógyítási módok. A gyógyítást a maguk készítette eszközökkel, főként növényi és állati eredetű orvosságok és hagyományos eljárások segítségével végezték. E gyakorlati tevékenység szorosan összefonódott az ismeretlenbe vetett misztikus hitből eredő babonákkal, természetfolöttiekre vonatkozó hiedelmekkel. E hiedelmek a változó korok vallásainak köntösében jelentek meg. A gyógymódok tudásanyaga racionális és irracionális. A mágikus gyógymódok, a ráolvasás vagy ráimádkozás, a gyógynövényekre, állati és ásványi anyagokra vonatkozó tudásanyag, a gyógyító gyakorlatok, a hit, a szentelmények, a gyógyító rítusok, cselekvések, a népi gyógyítás megközelítésében tárulnak a látogatók elé. A népi gyógyítás racionálisnak nevezhető gyakorlata elsősorban a gyógynövények felhasználásán alapult, de ide sorolhatunk néhány állati és ásványi eredetű anyaggal, valamint emberi váladékokkal történő gyógyításmódot is (Korkes 1985. 866.). A csecsemő és kisgyermekkor betegségei közül a racionálisnak tűnő gyógymódok szorosan összefonódtak a mágikus gyógymódokkal. Ezt is bemutattuk a kiállításban. Az irracionális gyógyításmódnál számos betegséget ráolvasással „küldtek el”, ugyanis a rontás orvossága a ráolvasás. A ráolvasás sokszor önálló gyógymód - többnyire idegbetegségek, ijedés, szemverés, boszorkánynyomás ellen -, egyszerű vagy bonyolult szertartás (keresztvetés) kíséretében. Az imaszöveg mindig pszichoterápiás értékű, mert egyrészt a betegnek kozmikus biztonságérzetet ad (Isten, Krisztus, Mária segítségében bízik), másrészt elküldi a betegséget (Oláh 1986. 167.). Erre jó példa a nyelven kinőtt kis pattanás (finkő) elmulasztására szolgáló versike: Finkő lett a nyelvemen, Ha kőtt, ma kőtt. Holnapra olyan legyen, mint egy cipó. De inkább vesszen el. A két utolsó sor közt háromszor köpni kell, így: phű, phű, phű. A versikét háromszor kell elmondani, fokozva. Vagyis mindig valami nagyobbhoz kell mérni a finkő nagyságát: például másodszor a szomszédasszony fenekihez, harmadszor házhoz, toronyhoz. Fő, hogy minden esetben máshonnan vegyék a hasonlatot (Luby 1983. 37.). A legszembetűnőbb irracionális gyógymód a szemmel verés gyógyítása volt. Szemverésnek gondolták azt a hirtelen fellépő rosszullétet, amikor a kisgyerek sokat sírt, nem evett, nem aludt, begyulladt a szeme. A népi elgondolás szerint azoknak ártott a szemük, vagyis azok voltak a rontok, akiknek vastag volt és összeért a szemöldökük. A rontás megelőzésére piros szalagot kötöttek a csecsemő csuklójára, illetve a bölcsőre. Luby Margit könyvében a szemverés megelőzésének alábbi módját mondja el Barátné Boné Éva: „ Mert engemet felokosítottak idejében, hogy a gyerek fürdővizét kasza élén öntsem a teknöbe. Akit így fiirdetnek, azon nem fog a szemverés. ’’ (Luby 2002. 158.) 238
