Istvánovits Eszter (szerk.): A nyíregyházi Jósa András Múzeum Évkönyve 55. (Nyíregyháza, 2013)
Helytörténet - Mohácsi Endre: "Rongyosok" Szabolcs-Szatmárban. Adatok a Felvidék visszacsatolásának előtörténetéhez
.Rongyosok” Szabolcs-Szatmárban kezdett, hogy őt katonának hívták be, ne tartsák hát kórházban. Mérges természetét felismerve a kényelmes kórházi szolgálatból kivezényelték hát az Örkényi katonai telepre, ahol három hétig sátor alatt tanyázott, huszárokhoz lévén beosztva lóhátas kirándulásokat rendezhetett, s a fiatal tiszteket doberdói élményeivel szórakoztatva igen boldognak érezte magát. Most komolyan azzal a tervvel foglalkozik, hogy átminősítteti magát katonaorvosnak. (Ugye megbocsát, hogy rendes levélpapír helyett ezen a féláruson folytatom, s fejezem be beszámolómat, amelyről nem hittem volna, hogy ilyen hosszúra nyúlik.) A kis Tarczay, emlékszik talán arra a kis lányos képű kölyökre, aki Unghváry Sanyi után még a mi ottlétünkkor ment el tőlünk, alezredes az apja az itteni katonai parancsnokságon, a ludovikára jár. Ruttkay barátunk serényen folytatja eddigi mesterségét, a tűzkő- és szaharincsempészést a környékbeli fináncok nagy bánatára. (Itt jegyzem meg, hogy az a néhány fiú, aki a mi elmasírozásunk után még Gergelyiben viszszamaradt, s még volt kedve vállalkozni, utánunk 8-10 nappal ép bőrrel ért haza. Ókét is arra szánták, mint legkezdetben bennünket, hogy átmennek a határon, de az ő különvállalkozásukból se lett semmi.) Az egyetlen bajtársunk, aki kihullott közülünk, dr. Bogdán Gyula, a ceglédi árvaszéki ülnök. Erzsiké bizonyára nem látta szegény Gyula bácsit, apró, szemüveges vézna kis emberkét, aki még Kiss Dénesnek is a válláig ért jóformán, gyenge asztmás mivolta miatt a gazdasági ügyeket intézte, s Gergelyiben abban a híd melletti nagy házban lakott, ahol az udvarban konyha volt. A felesége egy ízben eljött hozzá Gergelyibe (Édesanyámék első látogatása előtt pár nappal) még a két kislányát is elhozta, 4, illetve 6 éves két porontyot. Szegény Gyula bácsi, mint említettem, asztmás volt, ráadásul sokat dohányzott, s inni is szeretett, elég az hozzá, hogy Misién, ama bizonyos ronda tót faluban nagyon megfázott, s tüdőgyulladást kapott. A kassai kórházba vitték tőlünk, ott egy kicsit javult, karácsonyra haza is szállították Czeglédre, de tüdővészt kapott, s januártól augusztusig egyik tüdőszanatóriumból a másikig szállítgatva, bizony szegény Gyula bátyánk aug. 11-én meghalt. Czegléden temettük, mint egyetlen halottunkat, aki az őszi népfelkelésben hagyta ott a fogát. Ószintén megkönnyeztük szegényt, különösen mi, mert kezdetben őt is az egészségügyhöz osztották be, gyenge fizikumára tekintettel, s hetekig együtt laktunk Gönczön. Drága remek kis emberke volt, 44 éves mindöszsze, hitványacska fizikumú semmi kis teremtés, de fanatikusan szerette ezt a (széchenyisen szólva) „ csúnyácska ” kis magyar földet, s mikor Gönczön leszerelni és hazaküldeni akarta az őrnagyunk, azzal fenyegetőzött, hogy agyonlövi magát, ha őt szégyenszemre hazaküldik. A többiekről mit írjak? Kis Berci, dagadt köpcös századosunk tovább koptatja a körösi városháza jegyzői íróasztalát, egy-két fiú közülünk nagy nehezen állásba jutott, ki tanítónak, ki a városházához díjnoknak, vagy effélének, a többségnek azonban a „ nemzet hálája " még csak nagyobbacska harapás kenyeret se juttatott köszönetként, amiért vásárra vinni is készek voltak a bőrüket. Édesanyámék is megvannak csendben, hála Istennek egészségben, s bajoskodva a mindennapi gondokkal. Kertgazdaságunk s szőlőnk az idén ritka rosszul fizetett, a piacon semminek sem volt ára, s a gyümölcsfélét jóformán ingyen kellett elkótyavetyélni. Édesanyám éppen nincs itthon, pár napra Szegedre utazott nagyanyámékhoz, így kifejezett megbízása nélkül ugyan, az ő nevében is én küldök üdvözletei. Remélem, Erzsiké Édesanyja is jól van, nem betegeskedik, mint akkoriban. Örülnék, ha alkalomadtánfelkeresne bennünket soraival, s ha hírt hallanánk Gergelyi felől, Magukról is, s mindazokról, akiket ott megismertünk. Kedves lenne, ha alkalmilag átadná üdvözletemet V. Baráth Pál bácsiéknak, akiknek tiszta szobáját úgy meglaktuk, s akikben olyan igazi parasztot, olyan derék magyar családot ismertünk meg, akikért, s fajtájukért ha még egyszer sor kerülne rá, azt hiszem igen 305
