Istvánovits Eszter (szerk.): A nyíregyházi Jósa András Múzeum Évkönyve 55. (Nyíregyháza, 2013)
Helytörténet - Mohácsi Endre: "Rongyosok" Szabolcs-Szatmárban. Adatok a Felvidék visszacsatolásának előtörténetéhez
Mohácsi Endre nem is szeretek visszagondolni rá, s ha mégis visszagondolok, csak dühöm és utálatom fokozódik az „ ősi magyar földön ” tengődő „ új magyar élet” még ma is fennálló jogrendjének vámszedői iránt. Még mielőtt politikai dühroham fogna el, sietve belekezdek régóta halogatott beszámolómhoz, s onnan kezdem, hogy amikor egy mocskos tót faluban szétkergettek bennünket, elszedvén még a köpenyt is, hogy vacogva utaztunk haza a novembervégi hűvös időben, s Kassának éppen csak hogy a pályaudvarát láthatta a társaság legnagyobb része, alig hogy hazaértem lévén mozgósított korosztályú, már a rákövetkező napon behívtak rendes sorkatonának. Ugyanez történt Unghvári Sanyival, s még néhányunkkal. Igen savanyú hangulatban vonultam be újból rendes csapattestemhez, Pestre, a Nándor-laktanyába, ahonnét azonban már nem kellett felmennem újból a felvidékre, s karácsony előtt kb. egy hétig a kaszárnyában loptam a napot, minden ok és cél nélkül. A tavaszi kárpátaljai kirándulásból is ki akarta vétetni a részemet a bölcs hadvezetőség, s be is kellett vonulnom Pestre, szerencsére azonban egy kis rosszul diagnosztizált mandulagyulladást vélt látni rajtam a bevonuláskor az orvos, s hazaküldött miatta. (A ruténföldi cécóból így kimaradtam, de máig sem bánom, mert ott járt ismerőseim szerint nem volt sok öröm benne.) A tavaszt sivár és egyhangú tanulással töltöttem, hogy már az őszre tervezett jogi szigorlataimat letehessem. Odáig most már sikerült eljutnom, hogy okt. elején doktorálok, föltéve persze, hogy addig meg nem indulunk Bukarest felé. Aug. vége felé a legpuskaporosabb napokban újból végigszántott a magunkfajta félkótya fiatalembereken a honfiúi lelkendezés, s éppen akkor Pesten járva, újból jelentkeztem magam is a tavalyi alakulatokba, de néhány nappal később értesítettek, hogy a budai kutyavásár is csupán egyszer történt meg, s ezúttal szabadcsapatokra nem lesz szüksége a kormánynak. Amiben különben neki igaza is van, hiszen a tavalyiban is az volt a hiba, hogy sok volt a nyilas köztük, ezért kellett pld. a Romhányban leszerelt pesti szabadcsapatosok közül az egyik vonattal Pestre ért mintegy 400 embert már a pályaudvaron rabszállító autókra rakva pár hétig a toloncházban tartani, mint a zsebtolvajokat. Szigorlataimon kívül más nem is nagyon történt velem említésre érdemes, ha csak annyi nem, hogy mint aki évek óta foglalkoztam újságírással, s minden vágyam az lett volna, hogy valamelyik pesti komoly napilaphoz bekerüljek, részt vettem a Pesti Hírlap újságíró pályázatán, a kb. 450 jelentkező írásbeli vizsgák és helyszíni riportok során sikerült a legelső 5 közé bejutnom, s két (Herczeg Ferenccel és Kornis képviselőházi alelnökkel csinált) interjú alapján sikerült első lennem, s az első díj gyanánt (ahogyan a pályázat feltételei szóltak) belső munkatársi szerződést, szóval igen komoly állást kaptam, csak éppen az a bökkenő, hogy nem foglalhatom el, mert nem vettek fel a sajtókamarába, még pedig azért, mert mint az idevágó törvény kimondotta, nem vehető fel a kamarába az, aki a legutóbbi 10 éven belül az állami rend elleni bűncselekmény miatt jogerősen el volt ítélve. Márpedig én 1932-ben több cikket írtam, s követeltem a zsidókérdés rendezését és megoldását, mire fel a bíróság elítélt „ a zsidó hitfelekezet ellen elkövetett izgatás miatt”. Hogy 7 évvel később a zsidókérdés megoldása állampolitikai bölcsességnek látszik, s amiket ma törvénybe iktatnak, azért 7 évvel ezelőtt még becsukták az embert, az nem tartozik ide. Az újságírói állás így kútba esett, s most kénytelen vagyok ledoktorálásom után felcsapni ügyvédbojtárnak, ha már az Imrédy - Teleki-féle társaság nem engedi, hogy hatóságilag engedélyezett újságíró legyek. Unghváry Sanyit januárban kinevezték tanárnak, azóta Kaposváron van, csak a nyáron volt itthon. Igen nagyfiú lett belőle, amennyiben tavasszal kiadott egy pamfletét a nyilas mozgalom ellen, és a kormánylapok sokat foglalkoztak írásával, minden szavát szentírásnak ismerve el. Kiss Dénes (a harmadik szakállas, illetve most már az egyedüli, mert én még Kassa alatt megváltam csupán kényelmi szempontból viselt rőtvörös szőrzetemtől, Sanyi pedig igazgatójának javaslatára tette le férfiúi ékességét) szintén jól van, a nyáron behívták hadgyakorlatra, mégpedig mint orvost, egyik pesti katonakórházba. Pár napig csak kibírta csendben, de aztán káromkodni 304
