Istvánovits Eszter (szerk.): A nyíregyházi Jósa András Múzeum Évkönyve 55. (Nyíregyháza, 2013)
Régészet - Bollók Ádám: A tiszabezdédi tarsolylemez ikonográfiájáról
A tiszabezdédi tarsolylemez ikonográfiájáról a közvetíteni kívánt üzenetet pedig elsősorban nem a stílus, hanem az azonosítható formák kombinációja hordozta. 3. A készítéstechnika területén ugyanaz a kettősség figyelhető meg, mint a díszítőrendszer vonatkozásában: azaz az inkább Nyugat-Európa és az inkább a Kárpát-medence felé mutató jegyek keveredése mutatható ki. A fentebb felsorolt jegyek alapján úgy vélem, a bezdédi lemezt készítő ötvös kulturális hovatartozásának megítélésében a legnagyobb súllyal az ábrázolás Karoling kapcsolatai esnek latba. Kevéssé tűnik ugyanis valószínűnek, hogy e kifinomult, a korabeli Karoling Európában elterjedt, sajátságosán lerövidített ikonográfiái sémát egy Kárpát-medencei, a Karoling világgal semmilyen kapcsolatban sem álló személy ex nihilo alkotta volna meg. Szintén valószínűtlennek látszik az a már korábban felvetett lehetőség, hogy a teljes kompozíciót a Kárpát-medencébe került idegen eredetű tárgyról másolták volna.217 Nemcsak a bezdédi lemez közeli párhuzam nélküli volta mond ennek ellent, de az is, hogy a legtöbb Karoling-kori alkotáshoz hasonlóan - amelyeknél a stabil ikonológiához társuló variábilis ikonográfiái megoldások voltak megfigyelhetőek - a központi díszítőmezőt készítő mester az ideológiai magot, az ábrázolt jelenet lényegét ragadta meg, s saját vizuális kifejezőeszközeivel jelenítette meg azt. Ez a kombinálókészség egy olyan mestert sejtet, aki sem a korbeli Nyugat-Európa, sem pedig a Kárpát-medence kulturális világában nem volt idegen. Csábító lenne természetesen e mester eredetét pontosabban meghatározni, de a rendelkezésre álló adatok alapján legfeljebb találgatásokra nyílik lehetőségünk. Mindenesetre a Karoling világ és a IX-X. századi magyarság között fennálló kapcsolatok alapján korántsem meglepő az, amit a bezdédi lemez kapcsán tapasztaltunk. Ha az Annales Bertiniani 862-es ungri adatát legfeljebb kétesnek fogadjuk is el, az Annales luvavenses Maximi 881-ben ad Veniam hadakozó magyarjai már kétség kívül a birodalom határain belül jártak. Alig két évtized múlva, 900-ban azután a Kárpátmedence keleti felét már korábban birtokba vevő magyarok előbb sikeresen felszámolták a pannonjai Karoling közigazgatást, majd 904-re maguk alá gyűrték a Szvatopluk fiai által uralt morva területeket, végül 907-ben Mosaburg/Brezalauspurc-nál (Boba 1989., Szőke 2011. 12., 48.) a Karoling uralom restaurációjára érkező nyugati hadak legyőzése révén megvédték a 900-ra megszerzett területeiket, s hamarosan a Bécsi-medencéig tolták ki fennhatóságuk határát. E katonai sikerek nyomán nem csak a Dunától nyugatra és északra elterülő vidékek feletti ellenőrzést szerezték meg, de a korábban Karoling uralom alatt élő lakosság egy részét is a saját népeik közé integrálták.218 E helyben maradó csoportok között éppen úgy akadhatott néhány, korábban a Birodalom keleti végvidékein élő, a Karoling közigazgatás alá tartozó és az azt működtető elitnek dolgozó ötvös, amint bizonyára azok között a 898-955 között Itália és Nyugat-Európa ellen vezetett hadjáratok során fogságba hurcolt nyugatiak között is, akikről a korabeli írott források beszámolnak. Mindezek alapján korántsem tűnik lehetetlennek egy Kárpát-medencében dolgozó Karoling iskolázottságú ötvössel számolnunk a bezdédi lemez esetében. Ugyanakkor kétségtelen, hogy maga a lemez technikai kivitele - mint láttuk - nem mutat fel olyan jegyeket, amelyek ezt a következtetést kényszerítő erejűvé 217 E felvetést Révész 2003. 166., Révész 2003a. 439.) fogalmazta meg egy XI-XII. századi muszlint selyemszövetet „szinte az egész kompozíció” párhuzamaként említve. A hivatkozott szövettel kapcsolatban azonban megjegyzendő: annak közepén nem keresztet, hanem egy négy szembenálló szív alakba írt palmettából összeszerkesztett összetett omamenst láthatunk. Érdemes emellett számításba vennünk a selyemszövetek készítéstechnikai sajátosságait; ennek következtében ugyanis a selyemszöveteken általában sokszor ismétlődő motívumok és tengelyesen szimmetrikus kompozíciók kerültek megjelenítésre (amint a hivatkozott muszlim selymen is). 218 A zalavári ásatásokat vezető, a pannóniai Karoling-kori régészetet megteremtő Szőke Béla Miklós szerint azok, akiknek volt vesztenivalójuk (azaz az elit és környezetük) elhagyták Pannóniát, s a Birodalom határain belülre húzódtak vissza (vö. Szőke 2005. 26., Szőke 2011.48.). Ám mint mindig és mindenütt, a Karoling Pannóniában is azok lehettek többen, akiknek sem túl sok vesztenivalójuk, sem a menekülést követő újrakezdésre nyíló kecsegtető kilátásuk nem volt. 163
