Istvánovits Eszter (szerk.): A nyíregyházi Jósa András Múzeum Évkönyve 55. (Nyíregyháza, 2013)
Régészet - Bollók Ádám: A tiszabezdédi tarsolylemez ikonográfiájáról
Bollók Ádám A szárny megjelenése az egyszarvúakon a muszlim kultúrkörben szempontunkból már csak azért sem lényegtelen, mert — amint fentebb láthattuk - a késő ókori Mediterráneumban éppen úgy szinte ismeretlen volt ez az ikonográfiái forma, mint a kora középkori Ny ugat-Európában és Bizáncban. A kérdéssel a muszlim művészet egyszarvúival részletesebben foglalkozó R. Ettinghausen - miután nem sikerült olyan irodalmi adatra akadnia, amely indokolná a szárny feltűnését - a következő magyarázatot tartotta valószínűnek: .. The texts show that the karkadann was thought to be an exceptionally strong, fierce, and rare animal with qualities which placed it in the monster class. It was not only an exotic animal, but as Jähiz indicated, thought by many to be an imaginary one. It is therefore natural that artistic imagination should give it the same feature which was customarily attributed to representations of sphinxes and griffins. Furthermore, in the period when the winged representations of the karkadann appear in large numbers in the ornamentation of the decorative arts, even zoological books speak of quadrupeds and human beings with wings. There is thus a natural tendency on the part of the decorative artist to add wings to animals [...] so as to add some fabulous and fantastic quality. ” (Ettinghausen 1950. 24-25.) Ettinghausen az egyszarvúakon a szárny megjelenését részben a XII—XI11. századi muszlim művészet általános tendenciáiból levezető álláspontja csak megszorítással alkalmazható a kronológiai okokból témánk szempontjából leginkább érdekes X-XI. századi hispániai példányokra. Amint a szerző maga is megjegyzi, az egyszarvú vizuális megjelenítéseinek Vll-X. századi hiánya után a X. század vége felé feltűnő első ábrázolások csak egy szűkebb régióra, al-Andalus-ra jellemzőek az iszlám világon belül: az itt feltűnő kis kecske-, illetve macskaszerű testtel és hosszú, hátrafelé kanyarodó szarvval jellemezhető szárnyas lények ugyanis a későbbi évszázadokban nem váltak jellemzővé az iszlám művészetben. Az iszlám világ más tájain a XI—XII. századtól megjelenő egyszarvú ábrázolásoknál általában jóval nagyobb szerepet játszottak az irodalmi művekben a karkadannról adott leírások, illetve a kelet (főként India) felől érkező ikonográfiái formulák - így e korai hispániai példák inkább néhány helyi mesternek egy még ki nem alakult ikonográfiái típus megalkotására tett egyéni, s a későbbiekben nem elterjedő megoldásait dokumentálják, mintsem egy hosszú tradíció kezdetét (Ettinghausen 1950. 159.). Ettinghausen másik, általánosabb megállapítása a bezdédi egyszarvú értékelése szempontjából érdeklődésre tarthat számot. A szárny feltűnése - mint az állat képzeletbeli voltának jelzője - nem korlátozódik az iszlám művészetre: ez a megoldás az első nagy ókori kultúrák mitikus lényeinek vizuális megjelenése óta sok korban és térségben dokumentálható. Ezért vélte már László Gy. is azt a bezdédiről, hogy „szárnyas, ami azt jelenti, hogy »nem e világból való«” (László 1967. 130.). A késő ókori, illetve kora középkori bizánci, nyugat-európai és muszlim egyszarvú ábrázolások fenti rövid áttekintés után néhány tanulság leszűrhető a bezdédi lemezen látható állattal kapcsolatban. Az egyik viszonylag tisztán kirajzolódó pont a lény testi megjelenésével kapcsolatos: a kisméretű, macska-/kutyaszerű testű, hosszú, előreálló szarvú, nyitott szájú, szárnyas egyszarvú nem a lény késő ókori megjelenési formáinak fő vonulatához tartozik. S bár a késő antik időszakban csak elvétve feltűnő szárnyas egyszarvú a kora középkorban sem vált elteijedtté, a bezdédi unicornis testi jegyei leginkább mégis a VIII—IX. századi nyugat-európai nem-kanonizálódott formák felé mutatnak. Szintén ebbe az irányba terelik figyelmünket a nyitott szájjal és előreálló szarvval a kereszt felé rohanó állat itáliai és Karoling-kori nyugati párhuzamai. Ugyancsak a Karoling világ, illetve annak peremterületei felé vezető jegynek tűnik számomra a bezdédi egyszarvú testének tagolása vertikális vonalakkal, valamint a combok spirálformákkal való visszaadása. Hasonló testkiképzést láthatunk a nemrég M. Schulze-Dörrlamm által alapos vizsgálat alá vont cascaisi (ma: Portugália) oroszlános korongon (Schulze-Dörrlamm 2007. Abb. 1-2.), illetve a norvégjai Gokstadnál feltárt hajósír minden bizonnyal valahol a Nyugat-Mediterráneumban gyártott medalionjain (vö. Schulze-156
