Istvánovits Eszter (szerk.): A nyíregyházi Jósa András Múzeum Évkönyve 55. (Nyíregyháza, 2013)
Régészet - Bollók Ádám: A tiszabezdédi tarsolylemez ikonográfiájáról
A tiszabezdédi tarsolylemez ikonográfiájáról amint magának az egyszarvú képzetének első feltűnését és kialakulását is Indiába helyezi a kutatás (Einhorn 1997. 40 46., Tagliatesta 2007. 175-176.). Az egyszarvú lény képzetének születésében minden bizonnyal szerepet játszott az indiai rinocérosz (Rinocheros unicornis), amely valóban egyetlen, a koponya orrhoz közeli részén ülő szarvval rendelkezik. S habár az indiai kultúrkörből korán kikerülő egyszarvú ábrázolás a különböző befogadó népek képzeletében gyorsan mesés állattá vált,148 e legendák unicomisának az indiai rinocérosszal való kapcsolata a későbbi muszlim tudományos irodalom szerzői számára is érzékelhető, kikövetkeztethető volt. így az egyszarvúról a muszlim irodalomban első részletes leírást adó IX. századi szerző, al-Gahiz (kb. 781-868/869) Kitäb al-häyawän (Az állatok könyve) című művében az összegyűjtött adatok ismertetése során igyekezett egy képbe gyúrni a valóságban is létező indiai rinocéroszról, illetve a legendák állatáról elérhető információkat (Ettinghausen 1950. 15., 20., 24., 29., 33., 74.). A későbbiekben aztán az egyszarvú legendákból ismert tulajdonságai kerültek előtérbe, másoknál pedig, mint az Indiáról tudományos igénnyel író al-BTrünlnál (973-1048) az indiai rinocérosszal kapcsolatos valós információkra helyeződött a hangsúly (vö. Ettinghausen 1950. 12-25.). Ez a kettősség a legtöbb későbbi irodalmi, illetve vizuális művészeti alkotásban érzékelhető marad. Ez természetesen nem kelthet meglepetést, hiszen a legendák egyszarvújának képzete sokkal hamarabb érkezett meg az indiai szubkontinenssel szomszédos térségekbe, mintsem hogy az indiai rinocérosz az antik, majd ismételten a középkori tudományos érdeklődés látókörébe került volna. A fennmaradt régészeti leletek alapján úgy tűnik, hogy az egyszarvú képzete legkésőbb a Kr. e. I. évezred korai századaiban feltűnt az Indiával szomszédos iráni térségben, ahol az ábrázolásokon a koponyán helyet foglaló egyetlen szarv kivételével minden kapcsolatát elvesztette az indiai rinocérosszal. A legkorábbi iráni egyszarvú, egy loristáni bronzszobor, kecskeszerű megjelenése ellenére egyetlen hangsúlyos szarvat visel a két fül között - ezzel kétségtelenné téve az ábrázolni kívánt állat meghatározását (Cat. Essen 1962. 60., Nr. 65., Einhorn 1997. 31. Abb. 2). Első látásra persze talán meghökkentőnek tűnhet, hogy az indiai egyszarvúból (rinocéroszból) hogyan lett kecskeszerű lény, ám valójában semmi meglepő sincs abban, hogy a befogadó közeg egy általa ismert állatfajt ruházott fel az újonnan feltűnő attribútummal, amely ráadásul egyben az állat természetének fő meghatározója volt. Mindez mintegy előre jelzi azt a későbbi ábrázolások hosszú során jól megfigyelhető tényt, miszerint nem az ábrázolt állat fajtája, hanem kizárólag a koponyán megjelenő egyetlen szarv, azaz e majd’ minden természetből ismert állattól idegen jegy jelentette azt a különlegességet, amely az állat kedveltségét, s egyben az azt körülvevő legendákat megalapozta. Ugyanakkor éppen ez az állatot a szarvon kívül semmiféle különleges sajátossággal fel nem ruházó szemlélet az, amelynek következtében az egyszarvúak igen széles spektrumával találkozhatunk még egy korszakon belül is - azaz többnyire még egy-egy rövidebb perióduson belül sem alakult ki egységes ikonográfiája. Ugyanerre vezethető vissza, hogy már az antik szerzők sem tudtak megegyezni, valójában miféle állat is az unicornis (vö. Brandenburg 1959., Kaminski-Menssen 1995.). Az ismert állatvilágból egyetlen szarvával kitűnő lényt minden bizonnyal a legkorábbi időktől kezdve különböző legendák vették körül. E korai időszakról azonban nem állnak rendelkezésre olyan jellegű írott adatok, amelyek e történetek jellegét számunkra is megvilágítanák. Az első antik leírás, amelyből az unicornisról élő elképzelésekről részletes képet nyerhetünk, az Achaimenida II. Artaxerxes udvarában működő orvos, a knTdosi Ktesias Indika című munkája (Kr. e. IV. század 148 Az indiai háttér elemzéséhez lásd Ettinghausen 1950. 94-101. 139
