Istvánovits Eszter (szerk.): A nyíregyházi Jósa András Múzeum Évkönyve 55. (Nyíregyháza, 2013)
Régészet - Bollók Ádám: A tiszabezdédi tarsolylemez ikonográfiájáról
Bollók Ádám kontaminálódtak az iráni senmurvval, felvéve annak bizonyos jegyeit, ami elvezetett a későbbi évszázadok kutyafejű, szárnya qitus&\\\oz.H1 Mindez pedig csak erősíti azt a lehetőséget, hogy a säsänida szárnyas „kutya-páva” alakját - miután a korábbi képzetek lassan visszaszorultak - egyre inkább más valós vagy képzeletbeli lényekkel azonosították még az iráni világban is. A fentiek után jóval nehezebb pontos képet alkotni a säsänida szárnyas „kutya-pávának” a bizánci kultúrában betöltött szerepéről. Amennyire a fennmaradt emlékek bepillantást engednek, Bizáncban egyrészt az antik mitológia Kerberosával hozhatták összefüggésbe - másrészt az egyházi, keresztény környezetben való gyakori feltűnése arra utal, hogy e szárnyas „kutya-páva” egy sokkal kevésbé pogány értelmezésben is létezett. S nem csak a bizánci kultúrában kell e kifejezetten keresztény kontextussal számolnunk, hiszen mind a fent említett grúz és örmény templomi freskókon és faragványokon, mind pedig a IX-XI. századi nyugat-európai megjelenéseken (szakramentárium illuminációja, kódex fedőlapja, kereszt zománcdísze) közvetlenül vagy közvetve keresztény környezetben látjuk viszont. Ám amíg a nyugat-európai és az örmény keresztény alkotások feliratai szolgáltatnak némi adatot a lény korabeli értelmezésének vizsgálatához, addig a megannyi bizánci megjelenés ellenére sem sikerült eleddig közelebb kerülni e szárnyas „kutya-páva” konkrét jelentéséhez, mint hogy valamiféle apotropaikus funkciót tulajdonítsanak neki (vö. Schmidt 1980. 39^t0.). Nem jelentenek kellő segítséget a művészeti alkotások sem, ugyanis a legtöbb senmurv ábrázolás nem egy konkrétan értelmezhető ikonográfia részeként áll előttünk. Templomi (freskón: Aga? Alti Kilise, A1 Oda, Episkopi; faragványon: Sebasta, Fenari Isa [?]), illetve Biblia-kéziratbeli megjelenéséből, valamint a feltehetőleg a császári családhoz tartozó, Bulgáriába küldött asszony diadémján való feltűnéséből annyi mindenképpen leszűrhető, hogy a lény helyzete a keresztény bizánci kultúrán belül semmi esetre sem volt perifériális, pogány vagy „idegen”. így, habár konkrét értelmezésével nem lehetünk tisztában mindaddig, amíg erre vonatkozó írott adat vagy kellő pontossággal értelmezhető művészeti alkotás nem kerül elő, annyi talán megalapozottan állítható, hogy a Kerberosszal való azonosítása mellett létezett e keleti szárnyas „kutya-pávának” egy keresztény értelmezése is Bizáncban - amint létezett a korabeli Nyugat-Európában is. Amikor tehát a bezdédi lemezen egy kereszt mellett látjuk viszont, korántsem kell kötelező érvénnyel valamiféle szinkretikus, még kevésbé pogány vagy éppen zoroasztriánus jelképként tekintenünk rá. Sőt, Iránon kívül egyetlen olyan előfordulását sem találtuk, amelyet akárcsak feltételesen is kapcsolatba lehetne hozni zoroasztriánus képzetekkel (megjegyzendő itt azonban az is: a zoroasztriánus művészet anikonikus jellege miatt Iránban sem volt más a helyzet). Az egyszarvú A tiszabezdédi lemez közepén álló kereszt jobb oldalán látható egyszarvú lény részben a fent jelzett tény - miszerint néhány kivételtől eltekintve a lelettel foglalkozó kutatás nem egyszarvúként azonosította - következményeként mindeddig minimális figyelemben részesült. A tarsolylemez ikonográfiái sémájának megértéséhez szükségesnek látom a sokat tárgyalt - s fentebb általam is részletesen vizsgált -senmurv mellett e másik legendás lénnyel is kellő részletességgel foglalkoznunk. Különösen indokolt ez annak fényében, hogy az egyszarvú ábrázolások mind időbeli, mind térbeli elterjedése jóval szélesebb, mint a Bezdéddel kapcsolatban szinte kizárólagosan hivatkozott - bár valójában kellő részletességgel sohasem elemzett sénmurvé. Az első egyszarvú ábrázolások jelen ismereteink szerint az indiai szubkontinensen született korai civilizáció lelőhelyeiről, Harappából, Mohenjo-daróból és Lothalból kerültek napvilágra; 147 Ezt már Bausani 1978a. 281-282. felvetette. 138
