A nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyvei 54. (Nyíregyháza, 2012)

In memoriam - Viga Gyula: Száz éve született Csiszár Árpád

Száz éve született Csiszár Árpád Elsősorban az értékmentést kell hangsúlyoznom akkor is, ha - túl a Beregi Múzeum tárgyi kollekcióján - Csiszár Árpád néprajzi munkásságára utalok. Ebben is voltak elődei és társai, akik közül nem kevesen paraszti sorból váltak lelkésszé, tanítóvá, akik még hordozták a hagyományos műveltség számos tudását, de már kívülről megfigyelve, kutató és értő szemmel írták le, örökítették meg annak jelenségeit. Csak Debrecen és Sárospatak szellemi vonzásában egész sor kiváló értelmiségit lehetne említeni, akik a néphagyomány jeles gyűjtői voltak, egészen Erdélyi Jánosig és Tompa Mihályig visszamehetnénk ennek históriájában; folytatva a sort persze Újszászy Kálmánnal, Szabó Zoltánnal, s más kiválóságokkal és jeles tanítványaikkal, akiknek életében és munkásságában a tradíció forrásvidéke határos volt a vidéki Magyarország szegénységének világával. Hasonlóan a tradicionális népi kultúra más kiváló gyűjtőihez, Csiszár Árpád pontosan felismerte, hogy a megváltozott társadalmi feltételek között milyen gyorsan alakul, formálódik a paraszti hagyomány, s mindez gyűjtőmunkára sarkallta. Az érdeklődést gyermekkorából magával hozta, az egyetemi évek és az azt követő időszak tájékozódása fel is készítette őt erre a feladatra. Benne élt a vidéki közösségekben, de írásaiban jól nyomon követhető az a folyamat, hogy miként kezdte el Bereg népéletének archaikusjegyei között azokat kutatni, amelyek a szaktudományok látószögében nyertek valódi értéket. Csiszár Árpád méltatói jó okkal említik, hogy a magyar néphit, a népi gyógyítás, a természetfeletti erővel rendelkező és mitikus lények számos archaikus jegyét tárta fel, olyanokat, amelyek nélküle mára már örökre feledésbe merültek volna (UJVÁRY 1999.). Kutatásával évszázados mélységekbe világított vissza a hiedelmek világában, az embernek és állatnak ártó tudások és tudósok részletező leírásával finoman árnyalta a szellemi műveltségről ismert képet. Az ártó és gyógyító személyiségek általa feltárt tudása felbecsülhetetlen érték, amelyből gyakran a kereszténységet megelőző korok derengenek fel, a hagyományos népi gyógyászat olyan kellékei pedig, mint az emberkoponya vagy a csikólép nélküle talán örökre elkerülik a tudomány figyelmét (CSISZÁR 1965., CSISZÁR 1994.). Hasonlóan örökbecsű munkát végzett a tárgyi kultúra területén is. Adatközlőinek információit alapos történeti forráskutatással bővítette ki, s ismeretlen összefüggéseket és részleteket tárt fel a Felső-Tisza vidékének vízrendezés előtti erdőhasználatáról, az extenzív állattartás rendszeréről, a földművelés regionális vonásairól, s az egyes települések és parasztcsaládok működésének organikus rendjéről/ Kiemelkedő jelentőségűnek gondolom a lányával, egyúttal múzeumi utódjával, Saroltával írott munkáját, a népi textíliák lexikonát, melyben a Beregi Múzeum párját ritkító gyűjteményéhez a tárgykészítés és a tárgytípusok gazdag nyelvi örökségét társították (CSISZÁR-FELHÖSNÉ 1983.). Kiváló megfigyelő volt, amit nem csupán a hagyományos műveltség olyan részleteinek leírása igazol, amelyet a felületes szemlélő talán észre sem vesz, hanem jó érzékkel érezte meg a változások folyamatait is. Talán a kelleténél eddig kevesebb figyelmet kapott társadalom-néprajzi tájékozódása, amelybe a régi nemzetségi rend ismérveinek feltárása éppúgy beágyazódott, mint a falusi cigányság kulturális jegyeinek megfigyelése. Roppant tanulságosak meglátásai a szatmári és beregi aprófalvak zsidóságának szerepéről és a faluközösséggel való viszonyáról, ami azt is igazolja, hogy Csiszár Árpád munkáiban a személyes megélésnek meghatározó része volt (CSISZÁR 1994.). Egy-egy munkájában a maga teljességében bontakozik ki a téma történeti problematikája és a megfigyelés élménye: gondoljunk például a dohányról és a dohányzásról írt kis remekének sokirányú kitekintésére (CSISZÁR 2002.) vagy a beregi emberek jellegadó foglalkozásainak rövid leírására, amelyek a maguk módján Kiss Lajos szegény embereinek világát idézik (Kiss 1981.). A leírt tények a parasztemberek hétköznapjaiban, munkájában sűrűsödnek leginkább, s megszámlálhatatlan finom jellemzővel árnyalják a Tisza és Szamos menti népélet rajzát. Kibontakozik ezekből a beregi és a szatmári ember - egymással sok tekintetben rokon - kulturális habitusának karaktere, amelyet 5 írásainak összegyűjtött kiadása: CSISZÁR 1998. 11