A nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyvei 54. (Nyíregyháza, 2012)

In memoriam - Viga Gyula: Száz éve született Csiszár Árpád

Viga Gyula csak olyan ember láthatott egészében, aki maga is hordozója volt ennek a regionális műveltségi változatnak. Nem lehet túlbecsülni annak jelentőségét, hogy Csiszár Árpád a kereszteléstől fogva az emberi élet utolsó útjáig jelen volt a beregiek életének állomásainál, s pótolhatatlanok azok a finom megfigyelései, amelyek a helyi társadalomnak ezekre adott kulturális válaszait rögzítették. * * * Születésének századik évfordulóján jó érzéssel állapíthatjuk meg, hogy az egész életén át tartó hűséges szolgálatáért Csiszár Árpádot Bereg a halhatatlanjai közé emelte, és elnyerte az őt megillető helyet a magyar múzeumügy Pantheonjában is. Az idő és az utódok ezt a feladatot már elvégezték. Úgy gondolom azonban, hogy napjainkban értékelődhet fel igazán annak az értéktárnak, kulturális példatárnak a jelentősége, amelynek Csiszár Árpád - Luby Margittal, Babus Jolánnal és másokkal - létrehozója volt. Nem csak azokra a hagyományos tudásokra és technikákra gondolok, amelyeknek az aktualizálása- nem ritkán kényszerből - ma a gazdasági megkapaszkodás és a falusi turizmus meghajtóját jelenti. Azokra a tapasztalatokra is, amelyek az önszerveződő közösségek számára, a falusi társadalom ismét nyomasztó differenciálódásának megértéséhez és kezeléséhez, de mindenek előtt a végvidékek népességének megtartásához, megmaradásához szolgálhatnak támpontokkal. Az elmúlt évtizedekben jottányit nem lett könnyebb a vidéki Magyarország élete, miközben végképp a múlté az a koherens önszabályozó rendszer, amely a falusi közösségeket valamelyest összetartotta. A folyamatosan változó paraszti tradíció helyett a vidéki társadalom nem kapott új, organikus műveltséget, így nem lehet csodálkozni azon, hogy ma - az új Csiszár Árpádok - olykor nagy áldozatokkal igyekeznek megeleveníteni az egykori közösnek vállalt műveltség, a tisztábbnak és áttekinthetőbbnek gondolt, egykor volt világuk egyes elemeit, amelyben megtalálni vélik boldogulásukat és közös kulturális gyökereiket, összetartozásukat egyaránt. Mint története során mindig, e végvidékek népe most is önmagára utalt. Meggyőződésem, hogy ebben a folyamatban az elkövetkező nemzedékeknek jelenthet némi támpontot a közös hagyomány, és remélem, hogy már csak ezért sem fogják elfelejteni Csiszár Árpád nevét. Irodalom CSISZÁR 1965. Csiszár Árpád: Gyógyítás emberkoponyával Beregben. Ethnogrciphia LXXV1. 1965. 602-603. CSISZÁR 1994. Csiszár Árpád: A szatmári és beregi aprófalvak zsidósága és a falu kapcsolata a századfordulótól az 1940-es évekig. In: ...és hol a vidék zsidósága? Történeti és néprajzi tanulmányok a falusi, mezővárosi zsidók és nemzsidók együttéléséről. Szerk. Deáky Zita - Csorna Zsigmond-Vörös Éva. Centrál-Európa Alapítvány, Budapest 1994. 169-186. CSISZÁR 1998. Csiszár Árpád: A beregi népélet. Néprajzi tanulmányok. Ethnica, Debrecen 1998. CSISZÁR 2002. Csiszár Árpád: Dohány és dohányzás. In: Néprajzi emlékek Beregböl és Szatmárból. Szerk. Ujváry Zoltán. Ethnica, Debrecen 2002. 184-209. CSISZÁR-FELHÖSNÉ 1983. Csiszár Árpád - Felhősné Csiszár Sarolta: A beregi népi textíliák lexikona. Folklór és Etnográfia 11. Kossuth Lajos Tudományegyetem Néprajzi Tanszék, Debrecen 1983. Kiss 1981. Kiss Lajos: A szegény emberek élete I-II. Gondolat, Budapest 1981. 12