Istvánovits Eszter - Almássy Katalin (szerk.): A nyíregyházi Jósa András Múzeum Évkönyve 52. (Nyíregyháza, 2010)
In memoriam - 80 éve született dr. Dienes István (1929-1995) régész, múzeumigazgató - Kovács László: Régimódi történetek egy hajdani tervásatásról
Régimódi történetek egy hajdani tervásatásról ígéretünkre való tekintettel nem mertünk visszakozni. Ezért a jövendő főnökünktől kapott intenciók alapján vasárnap Magyarhomorogra utaztunk, ami a következőképpen történt. A Keleti pályaudvarról Gyomára, onnan apró gőzmozdony húzta régi, néhány még kályhafíítésü fakocsiból álló vonaton Komádiba mentünk. Már az csodaszámba ment, hogy a vonat annyi ideig állt Szeghalmon, amíg a szerelvény elejéről lekapcsolt mozdony a végére került, aztán visszafelé indultunk el Vésztő s Körösnagyharsány irányába. Vasárnap nem volt buszcsatlakozás a komádi vasútállomás és a faluközpont között (kb. 3 km), s még kevésbé onnan Magyarhomorogra (5-6 km), ezért gyalogszerrel sétáltunk át a szomszédos faluba. Ekkor még Kulcsár néninél volt a szállásunk, onnan mentünk estefelé a kocsmába, ahol Dienes instrukciójának megfelelően szerencsésen rá is bukkantunk a mindenben tájékozott előmunkásra, Tarsoly Béla „Kánikullá”-ra. A munka hétfőn rendjén megkezdődött. Délben megérkezett Dienes István is. Mindent rendben talált, s még aznap este a kocsmában összetegeződött velünk, akik itt a farmemadrágos, kordinges, műbőr dzsekis Dienesben egy más, szeretetreméltóan kedves embert ismertünk meg. Az első ellenszenv így azonnal rokonszenvvé, majd tartós barátsággá változott, ezután örömmel és szakmai kíváncsisággal telve utaztunk évről évre a kis hajdú-bihari faluba. Manapság pedig talán nem is érdektelen visszaemlékezni a rendkívül hosszan tartó tervásatás akkoriban lassan javuló, de immár talán végleg a múltba vesző körülményeire. 1962-ben az ásatási felszerelést7 az ásatásvezető Dienes István számára a munkahelye, a Magyar Nemzeti Múzeum Középkori Osztálya biztosította, így Pistának is volt a múzeumi asztalos készítette, lakkozott „ásatási ládája”, amelyben munkaruháján és bakancsán kívül az iratokat8 és a korábbi dokumentációt tartotta. A terepen szükséges író-, rajzoló- és mérőeszközöket, spaklikat, ecseteket, füzeteket, mm- és csomagolópapírt, vastag és vékony zsineget, laticelpámákat stb. az ásatási pénzből fogyóeszközként kellett előre bevásárolnia és további ládákban a lelőhelyre juttatnia. A Magyar Nemzeti Múzeumnak tehergépkocsija egyáltalán nem volt, a felszerelést tehertaxin szállítottuk a Keleti pályaudvarra, ahonnan vonat vitte a körösszakáli állomásra, amely az előző (komádi) állomásnál közelebb volt Magyarhomoroghoz. Itt szekerest kellett fogadnunk, hogy a rakomány 7 Az ásatási ládákat, fényképezőgépet, piros-fehér kitűzőkarókat hatos kötegben, szögtükröt, szögtükörlábat, tájolót, nagy rajztáblát, 25 vagy 50 m-es mérőszalago(ka)t, a fényképezéskor használt, s a lelőhelynév rövidítését jelző alumíniumbetűket és sírszámokat, s egyebeket személyes használatra, hosszabb időre lehetett egy-egy kinevezett kutató nevére „kiíratni”. 8 Az ásatási munkások személyi adatait az ásatásvezető gyűjtötte össze, a heti bérlistákat is ő készítette. A bérfizetéshez olyan készpénz címleteket kellett (heti, pénteki) fizetésnapon kérnie a postán, hogy a kiszámolt összegből senkitől se kelljen viszszakapnia, ugyanis a munkások nem hordtak pénzt magukkal. A vásárlásokról és a postaköltségekről (telefon, távirat, levél) kért számlákat sorszámozva időrendi sorba kellett szednie, és a munka befejeztével a bér- és egyéb költségekkel mindezek alapján elszámolnia. 3- kép Kovács László, Herceg Erika, Pálóczi-Horváth András, Hámpek Anna, Dienes István, elöl Szabó Jenő (1962) 21
