A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 50. (Nyíregyháza, 2008)

Gyűjteménytörténet - Kurucz Katalin: Nagyberuházásokat megelőző régészeti feltárások Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében 1993-2008 között

ténylegesen lelőhelynek. Az 1997-ben megalkotott törvény életbe lépése óta tagadhatatlanul javult a helyzet abban a tekintetben, hogy a regisztrált lelőhelyek száma ugrásszerűen nőtt, azonban a nagyberuházások szempontjából aligha lehetünk elégedettek, mivel azon megyék területén, ahol a Magyar Régészeti Topográfia keretein belül nem folyt szisztematikus topográfiai munka, sokkal kevesebb adatot ismerünk, tehát egy-egy beruházás igen nagy eséllyel érint régészetileg fehér foltnak tekinthető területet. Ezt a lehetetlen helyzetet próbálja feloldani az a szakhatósági eljárásmód, hogy az ilyen területekre előbb kulturális örökségvédelmi hatástanulmány készül, s az ebben részletezett, adatokkal alátámasztott fejezetek kellő alapot adnak a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal által előírt eljárásokra. A példa kedvéért: a Szabolcs megyét átszelő első autópálya nyomvonal kijelölésekor az akkori Autópálya Igazgatóság (APIG) csaknem „önvédelemből" készíttetett a nyíregyházi múzeum szakembereivel egy régészeti topográfiát, mivel tisztában volt vele, hogy az építés beindulása után lépten-nyomon leállíthatjuk a munkát az előkerülő régészeti lelőhelyek mentése miatt. így arra az álláspontra jutott a beruházó, hogy egyszerűbb előre tudni, hogy mire számíthat, és az ismert lelőhelyeketjobb előre feltáratni, mint kiszámíthatatlanná tenni a beruházás ütemezését. A régészek ekkor csupán arra való hivatkozással nyilatkozhattak, hogy 1992-ben az Európa Tanács Valettában megkötött egy egyezményt, amelyik máltai egyezmény néven ismert, s a régészeti örökség védelmére jelentett bizonyos garanciát. (A sors fintora, hogy míg az előkészítő munkák a legelsők között érintették megyénket 1993 -, a feltárás és egyben az autópálya megépítése csak jóval később, és egy az 1993-ban meghatározottól merőben eltérő nyomvonalon valósult meg.) Törvényi szinten 1997 után 2001-ben foglalkoztak a régészeti lelőhelyek, leletek sorsával és körülményeivel. A kezdeti nehézségek - pl. a régészeti lelőhely meghatározásának kérdése - után kezdett konszolidálódni a helyzet, és a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal - némi átszervezés után - a régészeti lelőhelyek hatósági védelmére alkalmas szerepet kapott. Egyúttal a múzeumok megszabadultak attól a szakhatósági feladatkörtől, amely a beruházókkal történő tárgyalásokat nagyon nehézkessé tette. A beruházások száma fokozatosan emelkedett, és az egyes megyékben egymástól alapvetően eltérő szituációk alakultak ki. Számtalan kísérlet és egyeztetés sem volt elegendő, hogy a megyei múzeumok a rájuk háruló beruházói igénynek egységes álláspont alapján tudjanak megfelelni, és ez beruházói oldalról rendkívül feszült helyzetet teremtett. A gazdasági élet szereplői olyan anomáliák okait és következményeit próbálták a múzeumok nyakába varrni, amelyekhez azoknak valójában semmi köze sem volt. A legegyszerűbb és ezerszer idézett példa: nyugat-európai gyakorlat szerint egy autópálya előkészítése a gondolat megszületésétől az első gépek elindulásáig kb. 10 év, a kivitelezés pedig átlagosan 2-3 év. Magyarországon ez majdnem fordítva van: az előkészítés különböző fázisai egymásra csúsznak, és mivel a sor legvégén a régészeti feltárások és a kivitelezők állnak, a konfliktus kizárólag kettejük között alakul ki (kimaradnak ebből a terület kisajátítása, a különböző közműtervek és kiváltások okozta csúszások, a járulékos beruházások stb.). Ilyetén módon nem nehéz elhitetni, hogy a nagyberuházások egyedüli akadályozói a régészek. Hol vagyunk attól az ideális állapottól, amikor az alternatív nyomvonalak vizsgálatakor számításba vennék a régészeti adatokat is, s talán költségkímélő szempont lehetne annak megállapítása - természetesen nagyon sok más mellett -, hogy mennyi időt és pénzt igényelnének egy-egy nyomvonal régészeti munkái! Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében az első, hosszú évekig tervezett, különböző vonalvezetésű autópályák szakmai érvei közé gyakran kértek tőlünk a különböző megvalósítás esetén számításba veendő régészeti programokat. Sajnálatos módon a végső fázisban ezt már nem vették