A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 50. (Nyíregyháza, 2008)

Néprajz - Kiss Lajos: A Rétköz népi építkezése

meghált. Az ajtónál a padka végén két vályog magas kis padka, a tőc, tőcike, hol a kíísó állott, meg a mozsolkás (liszttel feldörzsölt kovász darab, mit a korpaélesztő helyett, használnak) kosár. Hívják dunogónak, vagy dobogónak is, mert az öregek ülőhelye ez itt hátul. És mondják piszegőnek is, mert a rossz gyerekeket büntetésből ideállítják. A rétközi háznak nevezetes és kiemelésre méltó tartozéka a kandalló, mely az alföldi szobákból hiányzik. A kemence mellett volt a helye a sarokban leggyakrabban. Ma már nincs meg a Rétközön, de helye könnyen felismerhető, ahol a kemence és a ház fala között nagyobb helyet találunk. Nagy szobában nagy kandalló, kis szobában kisebbszerű volt. Tüzelőhelye, mely néha a kemencepadkájával egyezett, néha magasabb volt, 1 '/2-2, sőt 3 méterre is kinyúlt a pitvar falától. A kovács műhelyekéhez hasonló füstfogó sátorát, mely a padlásig ért, két erős karó tartotta, nagyobb kandallónál vályog, kő, vagy vasoszlop. A sátor sövénnyel befonott két rúd volt, amit betapasztottak iszapos sárral alól fölül. Ha egyik rudat a ház falába bemélyítették, ugy csak egy tartó oszlopra volt szükség. Kemence felöli oldalát berakták ugy, hogy csak elől volt nyitott a tüzelő padkától a sátorig. Sokszor azonban a kemence felől is nyitott volt, csupán alól raktak jó tenyérnyi magas falat. A sátor alatt a padlástól (cca. 50 cm-re lefelé) kürtőlyuk szívta ki a füstöt a pitvarba és a pendely kéményen ment ki a szabadba. Ha nem jó huzatja volt a kandallónak, füst fellegben állott a szoba, ugy, hogy szellőztetni kellett. Éjszakára bedugták a kürtőlyukat szakajtókosárral, vagy szalmával, mit rongyba, zsákdarabba tettek. Sárdugó is volt, erre a célra. Minden héten kiseperték a kürtöt. Nagy szobában néha két kandalló is volt, egyik a kemence mögött, másik a szoba elején. Ez utóbbinak a füstje a szabadba ment ki az utcára vagy az udvarra. Egyszerre tüzeltek mind a kettőben, mert az egyszárnyú egyes ablakon jött a hideg befele. A kandallóban dücskő (= fatő) égett, néha egész éjjel pislákolt, de tüzeltek zsombékkal, lápitőzeggel (= pozornyik, zsidóbőr), kukorica csutkával, kóróval, gallyal, sőt volt olyan, aki náddal, szalmával is főzött. A tűz köré rakták a lapos fenekű cserépfazekakat, melyeket újkorában előre megdrótoztak, hogy le ne váljon a feneke. A kandallóban főztek a nyár kivételével egész évben. A kandallóban való sütés-főzésnél használták a Gömör megyei (Gice, Rimaszombat) cseréplábast, azt tartották, hogy jobb ízű a benne sült hús, mint amit a vas vagy bádogedényben sütnek, a három lábú cserépserpenyőben rántás, melegítés történt, cserépfazekakban a leves főtt, öntött vasfazékban a tészta, galuskafélék főttek, roston a borjú hús és a hal sült, nyárson halat, szalonnát, sódarhúst, újévi koppasztott malacot sütöttek. Jobb módú helyen vasmacska volt, ágain forgatták a nyársat, meg a fát tették rá, hogy jobban s könnyebben égjen. Tepsiben sütöttek halat, pecsenyét, vasháromlábra tették, ugy tüzeltek alá. Bádogvilla, fakanál egészíti ki a idetartozó eszközöket. A mindennapi ételek ezek voltak: leves, köles, kása, puliszka, tengerikása, törtpaszuly, aprókáposzta, galuska, lencse, krumpli, gulyáshús, túrós, diós laska. Ha megfőztek dücskőt tettek alá, meleget is adott, világosságot is. A kandalló szája előtt ülve tüze világánál fontak, varrtak az asszonyok, olvastak, pipáztak, komáztak a férfiak lócán ülve éjfélig is. A kandalló sátorának prémjén ugyan mécses pislogott, de annak csak olyan fénye volt, mint a szentjános bogárnak. Szűcs Antalné házában Megyeren - mint mondja szegletes teteje volt, a kandalló sátorán panyéron száradt a komlós pár. A 70-es évek elején kezdett kimúlni a kandalló, kiszorította a spór vagy sparhert, mely 1864-ben még jó gazdáknak volt. Megyeren 1898-ban, Radon 1900-ban bontották el az utolsó kandallót.