A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 50. (Nyíregyháza, 2008)

Néprajz - Bodnár Zsuzsanna: Egy különös becsű tárgy. Menyasszonyi láda 1776-ból

Népművészeti tárgyainkon más virágok is hordoznak szimbolikus tartalmat, azonban korántsem töltenek be hasonlóan jelentős szerepet. Tulipánábrázolásaink sajátosan magyar jelleget öltöttek, a valósághűségtől eltávolodva jelszerűvé váltak. A motívum csak a polgáriasodás, a városi igények (a „magas művészet" hatásának) megjelenésével kezd eltárgyiasulni. A jelből ismét szép virág lesz, azután pedig giccs. Külön figyelemre méltó az a tulipánkompozíció, amely ládánk fő ornamense. Az ott látható többvirágú tulipán a valóságban nem létezik, mert e növény egy száron csupán egyetlen virágot nevel. Mégis megjelenik pl. a tákosi templom késő reneszánsz díszítésű szószékén. Ez is bizonyítja, hogy a magyar tulipán egy magas szellemiség megnyilvánulási formája, nem pedig a valóságból ellesett és stilizált díszítömotívum csupán. A következő kompozíció a tulipános világmodell, mivel itt a láda négy sarkán egy-egy tulipán helyettesíti a világfát. Rendkívül figyelemre méltó, hogy a bemutatott ládán különböző tulipánábrázolásokjelennek meg, az egyszerű tulipán, a cifra tulipán, és az indavégi tulipán. A népművészet formakincsében igen jelentős réteget képviselnek a legősibb hagyomány alapszimbólumai, ezek között is a termékenységszimbólumok, a nemek viszonyának jelképei. A tulipán (liliom, virág), ág mindig is a nőiség jelképeként volt használatos a népművészetben. Jelentheti a termékeny anyaölet, a szülő-kitárulkozót (vö. HOPPAL 1990. 47.). Elmondhatjuk, hogy a népművészet mind szóban, mind képben (képjelekben) mindig bátrabb és szókimondóbb volt, mint azt ma gondolnánk. Több oka volt ennek, az egyik minden bizonnyal a természethez való közelség, a „természetes ikonok" kézenfekvő használata, másrészt pedig a díszítmények, az ornamentika „nyelvét" mindenki ismerte, értette, ismerte a helyes használat szabályait. A nép közös tudásához tartozott a jelkép (HOPPAL 2002. 297.). Érdemes itt egy rövid kitérőt tenni, hogy megtudjuk, miért kerül a szilvamag a tulipánba. Egy nógrádi hiedelem monda elég világosan szól erről: „Hogy meg legyen különböztetve az asszony az embertől, az Isten csinált rajta egy vágást, oszt bele vetett egy szilvamagot... " (HOPPAL 1990. 14.). Érdekes, hogy a motívum tulipánt elnevezése egy „t" betűvel több, mint a virág neve és a legtöbb esetben csak távolról hasonlít a virágra, valójában két egymásnak fordított S-ből kialakított jel. Ez a jel inkább szimbólumnak tekinthető, és a női vulvát jelképezi (vö. PAP 1999. 89.). A népi díszítőművészet elemeinek vizsgálata során külön figyelmet érdemelnek az olyan ábrázolások, amelyek az első pillanatban érthetetlenek. A liliom gyakran váltakozik a ládák tulipánjával (én sem tudtam egyértelműen eldönteni, hogy tulipánról vagy liliomról van-e szó) - kérdés, nem ott is a menyasszony elvesztett szüzességének lilioma-e az a virág, amelyet a tulipános ládákra festettek. A régi magyar virágnyelvről szóló könyvek szerint a fehér liliom az ártatlanság jelképe, de mint az álom is jelzi, a termékenység, a gyermek is megjelenik a jelentések között. A liliomfélék - köztük a tulipán - a tavasz hírnökei, s mint ilyenek alkalmasak a nőiesség, általánosítva a szerelem jelképes jelölésére. Ezért kerülhettek rá a tulipános ládára, az eladó lányok legfontosabb vagyontárgyának elejére (HOPPAL 1990. 34.). A láda datálása Az iparművészeti kutatásokból ismert, hogy a bútorok datálása és felirattal való ellátása Magyarországon is az úri-polgári körökben vált először divattá, és a XV-XVII. századtól dokumentálható. Ennek kései, mindannyiunk által ismert dokumentuma Bethlen Kata 1695-ben készített menyasszonyi ládája (NAGY VARGA 1993. 222.). A menyasszony nevének kezdőbetűit és a családi címer ábrázolását nem csak a homloklapra festették fel, hanem a tető belső oldalára is a középpontba helyezték. A datálás szokássá vált a birtokos nemesség, a városi és mezővárosi polgárok körében