A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 50. (Nyíregyháza, 2008)

Megemlékezések - Dr. Jakó János: Jósa András, az orvos

már a betegek ellátását maga nem győzte, alorvosnak maga mellé vette hajdani medikustársát, Técsy Ferenc doktort, akit saját zsebből fizetett, saját otthonában tartott el. Közben egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy a kórház fejlődését az addigi gyakorlat szerint anyagilag nem lehet biztosítani. Ezért a legközelebbi megyebált 1867-ben a kórház céljaira rendezték, de kisebb-nagyobb kórházbálokat ettől függetlenül is szerveztek. Sikerült is valamennyit összetáncoltatni a kórház céljaira, de nem eleget. Mindenki által hozzáférhető mulatságra volt szükség, ezért megalakította Nagykállóban a Műkedvelő és Színpártoló Egyesületet, s ezt követően már színielőadásokat is rendezett. Ebben az időben idejének jó részét úton töltötte, távol lakó betegekhez igyekezve. Orvostársai rendesen „kétségbeesett" esetekhez hívták. Kivételes képességeivel ott is meg tudta állapítani a bajt, ahol mások tudása csődöt mondott. Bízott önmagában, de sohasem kérkedve mondta: „az orvos csak mankója a természetnek". Miután otthon ritkán akadt ideje az olvasásra, többnyire útközben olvasott, még a döcögős szekéren is. Hihetetlen elfoglaltsága ellenére azért szentelt időt külföldi utazásokra is. Sorra látogatta a híres klinikákat (Graefe, Langenbeck). Utazás közben is dolgozott, szervezett. ,^4zon instrumentumot, melyet a húgykő eltávolítására kigondoltam, csinálja már az első instrumentumkészítő, alig várom, hogy otthon próbákat tegyek ve/e"

5 - írja 1869 januárjában Berlinből. Az 1870-es években kolerajárvány fenyegette az országot. Nagykálló is tele volt betegekkel. A nap egy részét ekkor a kolerásoknak áldozta. Intézkedéseivel, tanácsaival elejét vette a járvány kibontakozásának. Házának egy félreeső, külön épületében tisztálkodó helyet rendezett be magának, onnan lépett be otthonába vagy a kórházba. 1874-ben Szabolcs vármegye saját kezébe vette az Egyleti Kórházat. Igazgatói címmel újra őt kérték fel az ettől kezdve Szabolcsvármegyei Nyilvános Közkórház nevet viselő intézmény vezetésére, alorvosnak pedig dr. Lórencz Gyulát nevezték ki segítségére. Szabolcs vármegye székhelyének Nagykállóból Nyíregyházára költözése Jósa Andrást is új otthonba vitte. 1884-ben ünnepélyes küldöttség hívta meg Szabolcs vármegye főorvosi székébe (ugyanolyan megtiszteltetés érte, mint amilyenben csaknem 100 évvel azelőtt nagyapja, Jósa István részesült). A kérés elől nem lehetett kitérni, a meghívást elfogadta. Bizalmas körökben mondogatta ekkor: „ledegradáltam önmagamat... ". Hiszen akkor ez még nem volt kívánatos hivatal, s kórházától is fájó szívvel vált meg. 1884-ben az állategészségügy még mindig előbbre való volt az ember egészségügyénél, a megye főorvosának még mindig kötelessége volt az állategészségügyről is beszámolót tartania. Első dolga volt megteremteni az egészségügyi statisztikát, az emberi létezés és létezhetés számokba szedett kimutatását, hogy levonhassa belőle a tanulságokat. Ismerte a le nem csapolt vadvizes területeket, a pusztító malária melegágyait. Látta a gémeskutak vizéből ivó szomj azokat. Elég sok - a feketehimlőtől való rettegés miatt - karról-karra oltott gyermeket látott, akikbe így plántálták bele a luest. Tíz év telt el, amíg az 1896-os orvoskongresszuson tartott előadása és az illetékeseknek benyújtott memoranduma nyomán a karról-karra történő oltást országszerte megtiltották. A jó ivóvíz biztosításáért is komolyan meg kellett harcolnia. Végre a vármegye Jósa András kérésére határozott: valamennyi községet fúrott kutak létesítésére kötelezték. A munka közben vízpróbákat kért be a községektől, hogy lássa, a fúrással meg lehet-e már állni, nincsen-e a vízben a megengedettnél több só, szerves anyag. Sokszor üzente, hogy „mélyebbre!" A gyermekágyi láz sok tragédiát okozott abban az időben. Jósa András tudta, hogy ez legtöbbször a tudósasszonyok tudatlanságának és tisztátalanságának a következménye. Mindig tagja volt a bábaképzők vizsgabizottságának. Amikor az első teendőket kérdezte tőlük, az alábbi feleletet