A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 50. (Nyíregyháza, 2008)

Régészet - Ioan Bejinariu - Székely Zsolt - Dan V. Sana: Régészeti ásatások a Nyíregyházát keletről elkerülő úton (26. és 33. lelőhely) Előzetes jelentés

Kemenczei Tibor Északkelet-Magyarországra vonatkozó késő bronzkori szintézisében a Berkesz kultúra legtöbb lelőhelyét a Tiszától keletre helyezte, Szabolcs-Szatmár-Bereg és HajdúBihar megyék területére, és csak néhányat említett a Tisza jobb partján, Borsod-Abaúj-Zemplén megye területén (KEMENCZEI 1984. Karte nr. 1., 123-127. - a Berkesz kultúra lelőhelyeinek katalógusa). Megfigyelhetjük viszont, hogy az említett lelőhelyek nagy része elszigetelt, inkább temetkezés, a települések pedig hiányoznak (KEMENCZEI 1981. 89.), ami - be kell vallanunk - túlságosan kevés egy átfogó kép felvázolásához erről a négy évtizeddel ezelőtt meghatározott (KOVÁCS 1966/67.) kultúráról. A kerámia által szolgáltatott adatok alapján bebizonyosodott, hogy a Felső-Tisza vidékén a Berkesz kultúra - mint különálló entitás - születésénél figyelembe kell vennünk bizonyos összetevők hozzájárulását, különösképpen a Felsőszöcs, Piliny és halomsíros hagyományokat, sőt még a Keleti-Kárpátok vidékét is - a Noua kultúra hatását. Kronológiai szempontból ez a kultúra a Reinecke BC-BD szakasznak felel meg (KEMENCZEI 1981. 90-92., KEMENCZEI 1984. 28-31.). A felsoroltak alapján elmondhatjuk, hogy az általunk vizsgált késő bronzkori település a Berkesz kultúrához sorolható, a kerámia arculata pedig azt sugallja, hogy a Nyírség vidékén találkozó kultúrák szintézisével állunk szemben azzal a pontosítással, hogy a Felsőszöcs kultúra felhígított elemei keverednek a Piliny összetevőkkel, valamint a Hajdúbagos/Cehalut kultúrákkal. Az orosi késő bronzkori település kerámiaanyagának fontosabb jellemzőivel kapcsolatban meg kell jegyeznünk, hogy a gödrök némelyikében megjelennek a két színű (kívül fekete, belül piros-téglavörös) cserepek is. Hat objektumban találtunk ilyeneket. Ez a kerámiafajta a teljes leletanyagnak csupán egy kis hányadát teszi ki, de jelzi egy olyan kerámiaégetési techika megjelenését, amely a Gáva kultúra alatt éli virágkorát és a kora vaskorban állandósul. 2.C. A fémművesség bizonyítékai. Fémtárgyak A feltárt fémtárgyak jelentősen hozzájárulnak a település időrendi besorolásához, különösen azért, mert a legtöbb esetben zárt objektumokban kerültek elő, kerámiával társulva. Véleményünk szerint legalább ilyen jelentősek azok a leletek, amelyek konkrétan bizonyítják a bronz feldolgozásával foglalkozó mesterek jelenlétét. Gondolunk itt a fémtárgyak öntésére szolgáló öntőmintákra, egy olvasztótégely darabjaira, valamint más olyan fémtárgyakra, amelyek a fém feldolgozásának különböző szakaszait jelzik. A 26. lelőhely 34. gödrében (késő bronzkori kerámia társaságában) egy durva kivitelű olvasztótégely darabja került elő, amelyen másodlagos égési nyomok látszanak, a fenekén pedig olvadt bronz maradványai. A 120. gödörből származik (késő bronzkori kerámiával) egy tüskés-korongos csákány töredékes öntőmintája (XII. tábla 2.). Az öntőmintát puha, elkovásodott homokkőből készítették, használati kopás nyomai fedezhetők fel rajta. Egyetlen megmaradt frontális illesztési felületén a csákány korongjának kialakításához az alsó felén egy mély bemetszés található. Az az oldal, amely a csákány negatívját alkotja, részben megrongálódott. Habár az öntőminta nem ép, azért megpróbáltuk megállapítani, hogy a tüskés-korongos csákány melyik változatát öntötték benne. A negatívba kiöntött darab magába foglalta mind a penge oldalát, mind pedig a hatszögű koronggal végződő rudat, az öntés nyomán keletkezett csákány pereme pedig jól kirajzolódott. Megfigyelhető, hogy a penge közvetlenül a nyélcső után enyhén ívelt, magán a hengeren pedig egy perem vehető ki. Ezeket a jellegzetességeket megtaláljuk a B3 típusú csákányok Tárgusor változatán (VULPE 1970. 86.). Az orosi öntőmintával öntött csákányok nyélcsövén a peremek nincsenek megvastagítva, mint általában a B3 típus képviselőinek zömén. Az orosi csákányhoz hasonló a velikaja beganyi raktárleletből ismert (NOVOTNÁ 1996. fig. 3.). A Tárgusor változatú csákányok Erdély nyugati részén fordulnak elő