A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 49. (Nyíregyháza, 2007)

Történelem - Bene János: Nyíregyháza az I. világhábrúban

Nyíregyháza az I. világháborúban 1916 tavaszán ismét közgyűlési téma lett a tanítóképző ügye. Az 1916. március 17-i közgyűlésen a képviselő-testület egyhangú szavazással 4 katasztrális hold területet engedett át az intézmény céljaira az Erzsébet királyné ligetben: a szabályozási terv szerint a kiszélesítendő Erdősor utca és a Kótaji út szögleténél kezdődő, a Sóstói út és a Kótaji utca között nyitandó új útvonalig terjedő területen. A városatyák azonban feltételeket is szabtak: 1. A terület csak a tanítóképző céljaira hasznosítható. 2. Csak akkor adják át, ha az építkezés megkezdődik. Erről az államnak a várost legalább 3 hónappal korábban értesítenie kell. 3. A területen a fák és ültetvények a város tulajdonában maradnak. A telket az állam biztonságosan és szépen körülkeríteni tartozik. 4. Az egyezség a háború befejezése utáni két évig érvényes, s további két év alatt az építkezést be is kell fejezni. 5. Ha a tanítóképző megszűnik, a terület visszaszáll a városra. Ha az állam az épületeket nem bontja el egy év alatt és nem szállítja el, azok is a városéi lesznek. A kijelölt terület a közgyűlés szerint fekvésénél, talajviszonyainál fogva a célnak kitűnően alkalmas, nincs messze a város központjától, a villamossal a közlekedés könnyen megoldható, ugyanakkor a csendes, zárt hely a tanítóképző számára kitűnő. Elmélkedésre, tanulásra közel van az Erzsébet királyné liget (SzSzBM Lt. V.B.181. jkv. 1916. márc. 17. K. 4886/1916.). A munkaképes, de kereset nélküli lakosság megsegítésére a város felújította a korábbról már ismert munkateremtő lehetőséget: a kassai katonai parancsnokság felkérésére szalmafonó műhelyt állított fel, a katonaság részére szükséges „szalma felső cipők" tömeges előállítására. Az 1915. december közepén megszervezett műhely 1916. március 8-án zárt be. A műhelyt Garay Kálmán I. aljegyző szervezte és irányította, s az ott dolgozóknak 9.033 korona 50 fillér munkabért fizetett ki a város. A műhelyben naponta mintegy 40 munkást foglalkoztattak 2 koronás bérért. 7.690 pár szalmafonatot készítettek. Az összesítésből az is kiderült, hogy a munkabérek kifizetése és a költségek leszámítása után nyereséggel zárult a műhely, melynek felállítására és üzemben tartására a képviselő-testület 400 koronát és fűtést adott természetben. A műhely helyiségét Friedmann Sélig ingyen engedte át, hazafias tettéért köszönetet mondtak neki. Jutalmat kapott Garay Kálmán és Szollár Pál mandai evangélikus tanító is, aki iskolájában is berendezett egy szalmafonó műhelyt, s saját erőből hordta és vitte a szalmát és a fonatokat (SzSzBM Lt. V.B.181. jkv. 1916. márc. 17. K. 6522/1916., ill. V.B.186. 628. dob. I. 101/1915.). A frontvonalak állandósulásával, s a határoktól való távolodásával a barakk-kórház az érkező sebesültek fogadására elegendő lett, s ezért tartalék kórházzá szervezték át. 1916. április 5-én egy katonai és polgári vegyes bizottság megszemlélte a barakkokat, majd meghatározták, hogy április 15-ig átszervezik a kórházat tisztán katonai kórházzá, úgy azonban, hogy megmarad benne a fertőző betegségek osztálya is. A kórház új parancsnokává dr. Stetz László ezredorvost, az addigi csapatkórház parancsnokot nevezték ki. Mindezekkel párhuzamosan a városban és a Sóstón lévő katonai egészségügyi intézetek is felszabadultak. A Sóstóról április 15-ig a barakk-kórházba szállították át a betegeket, és a Sóstót április 15-én a katonaság visszaadta a városnak. A Gazdák körében és a Leányinternátusban működő kórházak betegei is kikerültek a barakkokba. Felszabadult a városi szegény- és betegmenház, melyet április 20-ra ürített ki a katonaság, s oda a város visszavitte szegényeit, kiknek egy része addig magánházaknál volt elszállásolva, más részük pedig pénzsegélyt kapott. A polgári leányiskola épületéből június végére költözött ki a katonaság, a felújításokat nyáron elvégezte az iskola, s így ősszel már megkezdődhetett ott a tanítás {Nyírvidék XXXVII: 28. 1916. ápr. 9. 4.).