A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 49. (Nyíregyháza, 2007)

Régészet - Fernando López Sánchez: Római éremkibocsátás és a szarmata szövetségesek (68–175)

Fernando Lopez Sanchez típusú hajviseletet nem tekinthetjük kizárólag szvébnek.

62 Még csak arról sincs szó, hogy eredetileg ennek az etnikai csoportnak volt a jellemzője.

63 Jelentős ebben a vonatkozásban, hogy az ibériai Armaziszche

vi temetőben (Mcheta, Grúzia) talált, II. századra datált gemmán Aszparuh szarmata-alán királyt (nem érdektelen e tekintetben, hogy alánul az 'aspar' lovat, a 'ruh' pedig királyt jelent) fején csomóba fogott hajjal ábrázolják (25. kép), az Antoninus-féle sestertiushoz nagyon hasonló módon. A szvéb tincs divatja - amelyet Tacitus alapján csak Európa csehországi területére lokalizálhatunk - Germania más régióiban is elterjedhetett a szarmata lovasság hatásaként, amely legalább Kr.u. 19 óta (amikor Tiberius a trónra helyezte Vannius királyt) ott állandóan jelen volt. A privilegizált jazigok és a római érdekek a Közép-Duna-vidéken (19-98) Fel kell hívnunk a figyelmet két jelenség egybeesésére: mind a Domitianus- és Nerva-féle háborúk alatt (89-98), mind az Aelius és Nepos idején lezajlott és az Antoninus Pius-féle békéig (136-140) tartó feszültségek idején hiányzik a római írott forrásokból a szarmatákkal szövetkezett szvébek említése. Hadrianus jazigok elleni felvonulása 117-ben egyben bizonyos mértékig a kvádok elleni birodalmi akciót is jelentett. Másrészről a 166-180 közötti markomann háborúk idején a szarmaták a kvádok oldalán mélységesen belebonyolódtak a Róma ellenes háborúba. A két nép közötti összefonódás már korábban is létezett, amint az Tacitus néhány helyének figyelmes olvasásából kiderül. A Traianus uralkodásának első évében (98-99) írt Germaniában Tacitus arra utal, hogy a markomannoknak és kvádoknak Róma kegyelméből volt királyuk. Ugyancsak Tacitus állítja, hogy a (germán) Tudrusok régi dinasztiáját „idegen" királyok követték. Ez nem később, mint 98ban történt,

64 amikor Traianus, a frissen trónra került császár, kerülőutat tett a Duna felé, mielőtt visszatért volna Rómába (TAC. Germ. 42.).

65 Mivel Traianus 98-ban megerősítette - vagy talán először alkalmazta - a Nerva által megpecsételt békeszerződést Róma és a közép-Duna-vidéki népek között, be kell látnunk, hogy a Tacitus-féle „idegen királyok" nem származhattak a kvádokkal semmiféle kapcsolatban nem lévő csoportból. A traianusi időszak kvád „idegen királyainak" lehetséges natio-ját nem a többi germán, markomann típusú nép között kell keresnünk, hanem a szarmata jazigok körében. Ismerve a szarmaták dominanciáját a különböző dunai germán népek felett, valamint vezető szerepüket a 98 előtti bellum Germanicum et Sarmaticum-ban,^ a kvádok új királya, aki Traianustól kapta a hatalmát, jazig kellett hogy legyen. Ezt a benyomást támasztja alá Traianus 62 A „Suebenknoten" (szvéb tincs) a harcosok fején viselt jellegzetes, csomóba fogott hajviselet már a Kr.u. I. században elterjedt egész Germaniában. Tacitus (TAC. Germania 38.) kiemeli, hogy a harcos számára dicsőségnek számított a viselése. 63 A fejük tetején csomót és hegyes szakállt viselők ábrázolásának többsége a Duna-könyök vidékéről származik, különösen Brigetio környékéről, ahol erősebb szarmata hatást feltételeznek. A nomád stílusokat követő, túlhangsúlyozott keleti szakállal és a homlokrészen lévő haj jelentős megkurtításával ábrázolt szobrocskákra ld. PETÉNYI 1993. pl. 1-2. 64 Tacitus szerint mind Sidót, mind Italicust, a kvádok germán királyait népük gyűlölte. Ugyanakkor Tacitus azt is hozzáteszi, hogy mindketten lojálisak maradtak Rómához (TAC. Ann. 12.30.; Hist. 3.5.21.). A 80-as évekre valószínűleg mindketten halottak voltak, hiszen 50 óta uralkodtak. Utódaikról nem tudunk, de a 89-98 közötti szarmata háborúk végső oka valószínűleg Sido és Italicus halála volt. 6

^ Ld. FITZ 1963/64. 77-83., ahol a szerző a kvádok, továbbá a cotinusok és osusok szerepét elemzi a szarmatákkal való viszonyban. 66 Ez a meghatározás a CIL 11.5992. sz. feliratról származik, amelyből kiderül, hogy L. Aconius Staturát Traianus kitüntette a 101-102. évi dák háborúban elért eredményeiért, valamint „korábbi császárok... a germán és szarmata háborúért". Statura a Nerva-féle „germán" háborúban és az azt közvetlenül megelőző Domitianus-féle „szarmata" hadjáratban végrehajtott vitézi cselekedeteiért kapott elismerést. Statura 95-97 közötti akciója - kézenfekvő módon - a Singidunum közelében történt jazigok elleni fellépés lehetett. 102