A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 48. (Nyíregyháza, 2006)

Régészet - Fábián László: A csengeri Melith-kastély és reneszánsz kályhacsempéi

A csengeti Melith-kastély és reneszánsz kályhacsempéi tágas, nincs benne egy oltár sem, ezt könnyen helyre lehetne állítani. (OL. Urbaria et conscr. Fasc.III./13.I.l. és ILI. - BARANYAI 1953. alapján) A lakatlan kastély egyre pusztult. Melith Pál özvegye másodszor Perényi Miklóshoz ment férjhez, s annak gyermekei örökölték a birtokot. Annak halála után 1736-ban, amikor az osztozkodás első iratát készítették el, a kastélyt már „Melith Pál cúriája, vagyis puszta kastélyának" nevezik. 1773-ban Károlyi Sándor azt írta Perényi Miklósnak „....egyedül az Vár Territóriumját, körül lévő kertekkel Vármegye Archívuma szükségére kívántam volna meg venni, hogy míg földig nem omlik....addig építhettem volna belőle valamit. " (OL. Kállay lt. Cso.10. fasc.9. no. 1266.) A puszta kastély falai és egyes részei a XVIII. században még álltak. 1780-ban már azt írták, hogy a „Kastély nevű pusztában lévő telek a reá csinálandó épületnek nem alkalmatos hely "(MOLNÁR 1947. 3.). A kastély - illetve az örökösödéssel jócskán megcsappant birtok - ekkor már a Szuhányi családé volt, az időben éppen Szuhányi Lászlóé. Az épület(ek) - mint olvashattuk - nagy mértékben lepusztultak, ezért udvarházukat sem ott építették fel. Mindenesetre a még álló falak kőanyagát felhasználhatták, hiszen 1759-ben, egy örökösök közötti osztozkodásnál Szuhányi László „kűházáróF írtak. Ezt átalakítva később magtárnak használták. A kétszintes „kűház" nagy terméskövekből épült falára jómagam is emlékszem a mai Honvéd utca nyugati oldalán, a mai Mentőállomásnál. A XIX. század elejéről van közvetve újabb forrásunk. Molnár József egyik hozzám írott levelében (1980. október 23.) meséli: „.. .Az egész Kastélynak nevezett terület körül volt árkolva, valójában sánc vette körül annak idején s annak árkán keresztül vezetett egy rozoga híd a római katolikus templom sarkánál, keresztül az árkon. Az árok mély volt s 2-3 méter mélységet is elért. A római katolikus templom mellett volt a legmélyebb, ahová összegyűlt a víz, igen jó sikánkózó hely volt a gyerekeknek, már akik nem féltek a föld alól kijövő szellemektől. Az árkon belül 4-5 méter magaslat emelkedett. Be volt ültetve akácfákkal, amelyeken rengeteg varjú és szarkafészek csábította a fiatalokat. A XIX. században még szántóföldnek használták, nagyapám (Molnár Józsej1841-1904) mesélte, hogy Szuhányi ökrei egyszer szántás közben beszakadtak, azután ültették be akácfákkal. Igen sűrű, bozótos hely volt, s rémületet keltett, meg sok monda anyag is fűződött hozzá." (Csengeri Helytörténeti Múzeum Adattára) Csengerben a sokszor idézett Molnár József ösztönzésére 1932. augusztus l-e és 5-e közt a református templom alatti kriptákat Höllrigl József átkutatta. Az itt feltárt értékes leletek, melyek a Magyar Nemzeti Múzeumba kerültek, a Csaholyi és a Melith család gazdagságát igazolták. Ezen felbuzdulva a volt kastély területének birtokosa, ifjabb Szuhányi Ferenc feltárást kezdeményezett a „Kastélydombon". Az ásatás 1935 áprilisában kezdődött, vezetője dr. Gallus Sándor volt. Az ásatás az egész vármegyét izgalommal töltötte el, de a remélt és várt kincs nem került elő (MOLNÁR 1948.). A kiásott kőanyagból Szuhányi Ferenc a kastélya elé máig álló kerítést készíttetett. Az ásatás feltárta a kastélyokat, tisztázta azok alaprajzát, s a már ismertetett 1713-as leltárt ezzel alátámasztotta. A két hétig tartó munka során kutatóárkokkal sikerült megállapítani, hogy a kastély dombon két kastély alapjai rejtőznek a föld alatt. Az egyik az utca mentén 40x14 m nagyságú épület, s feltehető, hogy urasági kastély volt, melynek végében - közvetlenül a mai katolikus templom szomszédságában - a családi kápolna foglalt helyet. Ez egyúttal temetkezési hely is lett, miután Melith Péter 1644-ben visszatért a katolikus vallásra, s a család ezen ága már nem temetkezhetett a református templom alatti kriptákba. A magasabban, vagyis a dombon lévő másik kastély régebbi keletűnek látszott. Ezt építhette 1585-ben Melith Pál. A földből biztos stiláris bizonyíték nem került elő az építésére vonatkozóan, legfeljebb a sokszögű, várszerű saroktorony. Ez a kastély is folytatólagosan készült, amit bizonyít az is, hogy egyes részei a középső, legrégibb épület égett omladékaira épültek, mikor is az egész kastélyt megújíthatták. A törmelékek közül előkerült kő, kályhacsempe és cserépanyag a XVI-XVII. századra datálható (MOLNÁR 1948.). Gallus Sándor még akkoriban 287