A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 48. (Nyíregyháza, 2006)

Régészet - Jakab Attila: Bronzkorpuszok a nyíregyházi Jósa András Múzeum gyűjteményében

Jakab Attila - eltérően az általánostól - tömör öntvény. Közlőjük a leleteket tágabban a XII. századra datálta (SZATMÁRI 2001. 371.). A korpusz leírásánál említettem annak furcsán előre álló hasát. Ezt esetleg kapcsolatba lehet hozni a halott Krisztust megjelenítő ábrázolásokkal, ahol - többek között - ez is a halál egyik jele. Ennek talán legkorábbi emléke a kölni dóm kincstárában őrzött, ún. Gero kereszt (ORNAMENTA ECCLESIE 1985. 214-215.), amely 976 előtt készült. Itt a lebillent fej mellett az ernyedt testtartás és az előre álló has jelzi a halál beálltát. Elképzelhetőnek tartom, hogy korpuszunknál is ezt a felfogástjelenítették meg. Ennek némileg ellentmond, hogy fejének és karjának állása nem tér el jelentősen a korábbi - élő - Krisztus ábrázolásoktól. A kérdést csak további hasonló korpuszok felbukkanása után lehet eldönteni. Szatmári Imre párhuzamként idézi a Petneházán előkerült darabot is, megemlítve, hogy azt korábban a XI. századra keltezték (SZATMÁRI 2001. 370.). Ez félreértés, hiszen az idézett helyen a következőt olvashatjuk: ,y4 nyíregyházi múzeum ... hat románkori keresztet, illetve keresztről származó Krisztus-testet őriz, a legjobban mintázott 1902-ben Petneházán került ki a föld alól. Legérdekesebb közöttük a nyírkarászi keresztecske, amelyet a vele talált éremlelet pontosan meghatároz. A kisméretű ereklyetartó kereszt Krisztust még régieskedően, ruhában ábrázolja. Mintázása a bizánci művészet hatására vall, a XI. században készült.'''' (GENTON-LUX-SZENTIVÁNYI 1939. 246.). A szerzők tehát nem a petneházi, hanem a nyírkarászi mellkeresztet datálták a XI. századra a temetőben talált pénzek alapján (JÓSA 1892. 171.). Ez a kormeghatározás jelenleg is elfogadott (LANGÓ-TÜRK 2004. 395., 430. - további irodalommal). Napkor A napkori leletet, az elsőként Lovag Zsuzsa által meghatározott, egyik legelterjedtebb típusba, az ún. kalocsai feszület és köréhez tartozó korpuszok között tudjuk elhelyezni (LOVAG 1978. 183-204.). Ekkor még csak 5 darab volt ismert, míg 1994-ben a Kárpát-medencében ismertek száma 9-re nőtt (LOVAG 1994. 198.). A típust helyi (magyarországi) műhely termékeinek tartja. Megformálásukban nyugati, s részben bizánci hatások mutathatóak ki, míg a keresztek kialakítása és díszítése bizánci előképekre megy vissza. Véleménye szerint a feszületeket a XII. század második felében, utolsó harmadában készítették, s jó részük a tatárjárás idején került a földbe.

7 Néhány példányuk azonban valószínűleg túlélte a pusztítást, s ezáltal formakincsük is tovább élt. Tanulmányában kísérletet tett a korpuszokat előállító műhely lokalizálására, amelyet a kevés értékelhető adat alapján a Dunántúlra, feltételesen Székesfehérvár vagy Veszprém környékére helyezett (LOVAG 1978. 188-204.). A napkori korpusz jól beilleszthető a típus többi darabja közé. Legjobb párhuzama a keszthelyi Balatoni Múzeumban található, állítólag Somogykéthelyről származó darab (LOVAG 1978. 192-193. 6-7. ábra, LOVAG 1994. 198. Kat. II. 14., PARADISUM PLANTAVIT 2001. 135. Kat. III. 22.), valamint a Magyar Nemzeti Múzeumban őrzött, két ismeretlen lelőhelyű, részben töredékes példány (LOVAG 1978. 189. 4. ábra, 191. 5. ábra, 199. 10. ábra, LOVAG 1999. 139. Abb. 44a-b., 161. Abb. 68., PARADISUM PLANTAVIT 2001. 134. Kat. III. 20., 135. Kat. III. 21.). A középkori bronzművességről szóló könyvében még a XII. század elejére keltezte a típus két darabját (LOVAG 1979. 12.). 272