A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 47. (Nyíregyháza, 2005)

Régészet - Révész László: Honfoglalás kori temető Tiszavasvári–Aranykerti táblán (Dienes István ásatása nyomán)

Révész László A temető talán legérdekesebb leletének, a sodratfonatokkal díszített szablyának a keltezéséről Dienes István utolsó, befejezetlenül maradt dolgozatában nem nyilatkozott. Az általa párhuzamként felsorolt tárgyakat - a beregszászi szablya és süvegcsúcs, a karosi kengyelpár - a X. század első felére/kétharmadára datálható lelőhelyekről ismerjük, s ezek nyomán a tiszavasvári szablya készítését is ezen időhatárok közé helyezhetnénk. A helyzet azonban ezúttal sem ilyen egyértelmű. Az elmúlt évek során a tárgyalt szablyán kívül a Nemzeti Múzeum honfoglalás kori gyűjteményében őrzött kétélű kardokat is újra restauráltattam, s e munka során az azok némelyikének a markolatgombján és ellenzőjén megőrződött díszítéseket megtisztíttattam. Ily módon a korábban ismertnél nagyobb felületek szabadultak ki a rozsda, illetve a régebbi konzerváló anyag alól. E munka eredményeként kiderült, hogy a Szob-Kiserdö 21. sírjából és a Budapest-Erzsébet híd budai hídfője mellől előkerült kardok markolatgombján és ellenzőjén ugyanolyan ezüst- és vörösréz huzalból készített sodratfonat látható, mint a tiszavasvári szablyán. E kardok J. Petersen tipológiai felosztása szerint az S típusba tartoznak, s a X. század második fele - XI. század eleje közti időszakra keltezhetők.

14 Pengéjük a Rajna-vidéken, szerelékeik és díszítéseik pedig Skandináviában készülhettek. Mindez lehetetlenné teszi ugyan, hogy a tiszavasvári szablya készítési idejét a X. század első kétharmadára szűkítsük le, de azért nem zárja ki ezt az időszakot sem. Pontos adatot nem találtam arról, hogy a sodratfonatos díszítési technika mikortól terjedt el, de az kétségtelen, hogy alkalmazása nem szűkíthető le a Petersen S típusú kardok használati idejére. Ezt kiválóan szemlélteti az alsó-szászországi Isenbüttelben talált, s e módszerrel készített, antik előképeket követő VII. századi állatfejes aranylánc (HÄBLER 1999.). A hasonló módon díszített, de feltehetőleg magyarországi műhelyekben készített tárgyak - s feltétlenül ezek közé sorolhatjuk a tiszavasvári szablyát is - arra utalnak, hogy e műhelyekben dolgoztak olyan mesterek, akik viking származásúak voltak, vagy legalábbis jól ismerték a viking ötvösfogásokat. Mindezen szempontokat mérlegelve a temető keltezéséről az alábbiakat mondhatjuk: Nem zárható ki ugyan teljes mértékben, hogy az első sírokat már a 900-as évek elején megásták, de a leletanyagban egyetlen olyan tárgy sincs, amely teljesen bizonyossá tenné ezt a korai indítást. A temető használatba vételének idejét tehát a rendelkezésünkre álló régészeti leletek alapján a X. század első kétharmadán belül pontosabban nem tudjuk meghatározni. Valamelyest biztosabb adatokkal rendelkezünk a temető felhagyásának időszakáról. Előkerült ugyanis néhány olyan tárgytípus, amelyek párhuzamai a X. század közepére keltezhetők (B. sír övveretei), mások pedig éppen a század második felére jellemzőek (hurkos-kampós záródású karperecek). Jóllehet a mellékletek összetétele nem zárná ki azt a feltételezést, hogy akár a XI. század elejéig is használták a temetőt, néhány körülmény azonban ennek ellentmondani látszik. Egyrészt a leletek közül hiányzanak azok a tárgytípusok, amelyek nagy tömegben ebben az időszakban bukkantak fel, másrészt pedig nem hagyhatjuk figyelmen kívül azt sem, hogy a sírok egyértelműen pogány rítusúak. A lovas temetkezések, ételmellékletek nagy száma, az elhunytak mellé tett fegyverek, ékszerek, ruhadíszek azt jelzik, hogy az ezredforduló táján megindult keresztény térítésnek semmilyen hatása nem mutatható ki a tiszavasvári közösség életében, illetve halottas szokásaiban. Mindezeket figyelembe véve úgy vélem, hogy a temető utolsó sírjait a X. század utolsó negyedében ásták meg. Ahhoz, hogy a fenti megállapítást alátámasszuk, illetve a temető használatának időhatárait valamelyest leszűkítsük, két további lehetőség is kínálkozik. Röviden át kell tekintenünk azt, hogy az Aranykerti táblában feltárt temető miképpen illeszkedik a Tiszavasvári határából ismert többi XXI. századi lelőhelyhez, illetve meg kell vizsgálnunk, hogy a lelőhely paleodemográfiai elemzése közelebb visz-e bennünket annak megállapításához, hogy milyen hosszú ideig használták a temetőt? 14 Minderről részletesen a vonatkozó szakirodalom áttekintésével BAKAY 1965. 31-33. 184