A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 47. (Nyíregyháza, 2005)

Régészet - Révész László: Honfoglalás kori temető Tiszavasvári–Aranykerti táblán (Dienes István ásatása nyomán)

Honfoglalás kori temető Tiszavasvári-Aranykerti táblán A történeti demográfia célkitűzéseit és módszerét 50 esztendeje fogalmazta meg világosan és egyértelműen Nemeskéri J. és Acsádi Gy. (NEMESKÉRI-ACSÁDI 1952.). E szerint a cél az, hogy „akár az írásos kútfők, akár a tárgyi leletanyag (embertani leletanyag) alapján adatokat szolgáltasson elmúlt korokban élt ethnikumok, populációk demográfiájára ill. népességi statisztikájára vonatkozóan." (NEMESKÉRI-ACSÁDI 1952.134.) A munka elvégzéséhez két alapkövetelmény szükséges: a pontos nem- és életkor meghatározás, valamint az, hogy a temető teljesen feltárt legyen. A kritériumokat később tovább finomították a vizsgálatokba bevont szakemberek: „Három alapvető összetevő határozza meg annak lehetőségét, hogy adott esetben ténylegesen reális képet adjunk egy történeti népesség demográfiai struktúrájáról. Első a feltártság, a második a kronológia, majd harmadik a biológiai alapjellemzők meghatározása. Abban az esetben, ha a három tényező közül akár az egyik, vagy másikra nincs adatunk, úgy az egész kidolgozás bizonytalan és érvényessége korlátozott." (ERY-KRALOVÁNSZKY-NEMESKÉRI 1963. 61.) Maga a számítás a következőképpen történik: a temető használati idejét osztjuk a várható élettartammal, s így megkapjuk azt hogy a temetkezési idő alatt hány nemzedék válthatta egymást. Ha ezzel elosztjuk a temetőben talált személyek számát, az egyes nemzedékek átlagos lélekszámát kapjuk eredményül. Rövidebb temetkezési idő (100-150 év) esetén ez a szám valamivel kisebb a közösség valószínű lélekszámánál, mivel a temetőt használó utolsó nemzedék még életben van annak lezárásakor. Ezért az arányszámhoz még egy tényezőt kell hozzáadni, amely annak mintegy 8-10%-a (NEMESKÉRI-ACSÁDI 1952. 142.). Ezen vizsgálati módszer klasszikussá vált példája a Fiad-Kérpusztán feltárt köznépi temető feldolgozása, amely mindezen kritériumoknak megfelelt (NEMESKÉRI-LIPTÁK-SZŐKE 1953.205-370.). Jóllehet a szerzők többször óvatosságra intették, figyelmeztették kollégáikat ezen elemzési mód buktatóira,

15 az azóta eltelt évtizedek során született munkák tekintélyes része arra utal, hogy intelmeik nem mindig találtak meghallgatásra. Gyakran nem teljesen feltárt, illetve félig elpusztult temetőkhöz tartozó népességet próbáltak ily módon rekonstruálni, más esetekben pedig a temetők keltezését nem végezték el kellő alapossággal. E dolgozat írása közben, az ahhoz szükséges anyaggyűjtés révén átnéztem az elmúlt fél évszázad során megjelent temetőelemzéseket, s azt tapasztaltam, hogy e munkák igen vegyes képet mutatnak. A tanulságokat egy előkészületben lévő monográfiámban fogom részletesen összefoglalni, illetve hasznosítani, hiszen jelen dolgozat kereteit szétfeszítené azok bővebb taglalása. A teljesség igénye nélkül csupán néhány megjegyzést szeretnék e helyütt tenni. A temetők vagy temető részletek közlése leggyakrabban a hagyományos módon történik: a szerző ismerteti a leletek előkerülésének körülményeit, a sírok leírását s az azokban talált leletek fontosabb párhuzamait. Áttekinti az előkerült tárgy típusokról a korábbi szakirodalomban megjelent megállapításokat, s azok összegzése után megállapítja a temető használati idejét. Többlet információt tartalmaznak azok a közlemények, amelyek szerzői vállalkoznak egy-egy tárgytípus teljességre törekvő felgyűjtésére és feldolgozására, s ennek révén későbbi publikációk hivatkozási alapjává válnak. Az már szerencsés esetnek tekinthető, ha az embertani anyagot antropológus megvizsgálta, s legalább a nem- és életkor meghatározásokat megadta. Az elmúlt fél évszázad során közzétett temetőelemzések mind gyakrabban tartalmaznak paleodemográfiai, paleoszociográfiai és csontkémiai vizsgálatokat. Valójában csak mindezen módszerek együttes alkalmazása révén remélhetünk a hajdani valósághoz leginkább közelítő vizsgálati eredményeket. Ezek azonban még mindig sok buktatót rejtenek magukban. Az egyik leginkább problematikus kérdés a keltezés. Habár az elmúlt évtizedek során az egyes tárgytípusok feldolgozása tekintetében komoly eredmények születtek, e munkálatok még távol 15 „Ma meglehetősen gyakorivá vált a demográfiai struktúra kidolgozása anélkül, hogy a kutatók megfelelő módon tisztában volnának azzal, hogy milyen feltételek mellett lehetséges annak reális kidolgozása." (ÉRY-KRALOVÁNSZKY-NEMESKÉRI 1963. 61.) Hasonlóképpen KRALOVÁNSZKY 1959. 18: „Töredékeiben feltárt temetők ilyen szempontú és lényegbe vágó kérdések megoldására nem alkalmasak." 185