A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 45. (Nyíregyháza, 2003)

Régészet - Makkay János: Ősrégészeti kutatások Magyarországon az utóbbi években. Az újkőkor és a rézkor

Ősrégészeti kutatások Magyarországon - Az újkőkor és a rézkor nyoma.) Magának a Vinca kultúrának, ennek a nevezetes észak-balkáni emlékanyagnak csak a legkorábbi - 'A'- szakaszából rendelkezünk magyarországi lelőhelyekkel a Maros ősi völgyében, például ÓszentivánTiszaszigeten, de emlékanyagának további feltárására évtizedek óta még csak kísérlet sem történt (lásd még MAKKAY 1996., MAKKAY 2001C), sőt B. Kutzián Ida 1960-as ásatásának a leletei is mind amai napig közöletlenek.

53 Kétségtelen ténynek tekinthető, hogy a kései neolitikum magyarországi - vagy részben magyarországi-művelődései, hasonlóan az egész Közép-Európára érvényes helyzettel, a középső neolitikum helyi kultúráiból, következésképpen a kétféle vonaldíszes kerámiából alakultak ki folyamatos fejlődés útján. Nem került sorra a Körös kultúráéhoz hasonló külső bevándorlás, szerepet kaptak azonban főleg délről érkező hatások, különösen azok, amelyek a két korszak, a középső és a késői neolitikum átmenetének idején a kezdeti impulzust adták. Nyugaton, tehát Alsó-Ausztriában, Nyugat-Szlovákiában és természetesen a Dunántúlon a helyi csoportok (közöttük a zselizi északkeleten vagy a Keszthelycsoport délnyugaton - HORVÁTH-SIMON 2003. Abb. 55.) kivétel nélkül - még legdélebbre, a régvolt Körös-Starcevo területeken is - a kottafejes emlékanyag kortársai vagy inkább leszármazottai voltak (kivéve talán a legdélnyugatibb részt, ahol tipológiailag a korai DVK élt tovább). A vonaldíszes átalakulások biztosan bizonyos 'szabályok' szerint történtek (amelyek ma még persze jórészt ismeretlenek), akárcsak a nyelvi változások, és ennek megfelelően szabályszerűek az ezekhez kapcsolódó régészeti jelenségek is. Ez a szabályszerűség a legjobban talán a kottafejes kerámia példájával szemléltethető. Ennek elterjedési területe hatalmas: megvan a Kárpát-medence teljes nyugati tartományában, Ausztria legkeletibb részén, Morvaországban a Morva folyótól keletre, továbbá a Nyugati Kárpátok és a Morva folyó közétől kezdve a Kárpátok egész hatalmas íve mentén Csehországon, Lengyelországon, Moldván és Nyugat-Ukrajnán át a Dnyeperig, sőt az Al-Dunáig. A keleti ág még Erdélyben is megjelent, a Székelyföldön, ahol korábban a romániai ősrégészetnek 1. Nestornak, D. Berciunak, V. Dumitrescunak - oly sok megértési nehézséget okozott időrendjének a megállapítása.

54 Ezeken a területeken a kottafejes kerámia bázisán mindenütt és kizárólag a megőrzött szoros rokonságról tanúskodó festett kerámia alakult ki. Hangsúlyosan megismételve: a szabályszerűségnek megfelelően csakis azon a területen, ahol előtte kottafejes kerámia volt használatban. E késő neolitikus festett kerámia neve területenként eltérő, de ez az ősi hagyaték szempontjából semmit nem jelent, jelentős részben pusztán az említett megosztó terminológia ügye: lengyeli kultúra (országonkénti említett megfelelőivel vagy fordításaival), Cucuteni-, Tripolje-, Erősd-kerámia (a részletekre lásd Makkay 1999. passim.). A bonyolult azonosságok és (főleg ukrán és román tudósok tollán felvázolt) sokfázisos és még több alfázisos időrendi beosztások megértése külön disszertációkat kívánna (főleg ha a bulgáriai festett ágakat is bevonná valaki a disputába), így azok részleteivel most nem foglalkozom. Az tény, hogy a kottafejes-> festett kerámiák folytonosság rendkívül fontos alapot jelenthet etnogenetikai következtetések levonásához. Az egyik területi egység, a lengyeli kultúra kialakulásában végső soron bizonyára szerepet kaptak az Észak-Balkán emberei, elsősorban tehát a Vinca C, de - mint 1965-ben tartott kisvezekényi előadásomhoz A. Benac megjegyezte - a Butmir-kultúra is. Akimutatható átmenet a kései vonaldíszes kerámia (DVK) és a lengyeli kultúra között a Dunántúl nagy részén a Sopot-Bicske emlékanyag volt (részleteire lásd Makkay in: MAKKAY-STARNINI-TULOK 1996.272-275.). Az egyik ilyen átmeneti kori (vagy nagyon korai lengyeli) dunántúli lelőhelyen (Esztergályhorváti) került elő az a nevezetes (de még csak részben feltárt) tömegsír, amelyben legalább 35 férfi (kis részben fiúgyermek) csontvázát 53 Kutzián Ida: Tiszasziget. RégFüz. I. 14. 1960. 19-20. 54 Évtizedekig azt vélték, hogy a kottafejes kerámia közvetett vagy közvetlen folytatója volt az ottani Körös-Cris - kultúrának, ami nyilvánvalóan lehetetlenség. 43