A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 45. (Nyíregyháza, 2003)

Régészet - Makkay János: Ősrégészeti kutatások Magyarországon az utóbbi években. Az újkőkor és a rézkor

Ősrégészeti kutatások Magyarországon - Az újkőkor és a rézkor - hogy egész Délkelet-Európában és a Balkánon kizárólag csak a Körös-völgy Körös-lelőhelyein ismerték volna a textilek készítését, a szövés-fonást és az ilyesféle termékek használatát a korai neolitikumban; - hogy csak a Körös-csoportok használtak a kerámia-készítés során textileket; - és végül, hogy a hulladékgödrökben vizes-hamus környezetbe került cserepek felületén a mészkőrétegen kialakuló textillenyomatokra vezető kémiai folyamatok csak és kizárólag a Körösök völgyének egy részén működtek volna a helyi újkőkor elején. Az egyetlen logikusan levonható következtetés az, hogy a korai neolitikum lelőhelyeinek százain dolgozó és azokon edénytöredékek millióit feltáró őskorászok nem tanulmányozták leleteiket aprólékos gondossággal sem a megtisztítás előtt (amikor az ilyen lenyomatok egy része, mégpedig a színtérben megőrződötteké, a legjobban észrevehető), sem azt követően (amikor a szám szerint kevesebb agyagbalenyomat láthatóvá válik). Azt szintén nehéz lenne feltételeznem, hogy az aprólékos tanulmányozások során kizárólag csak a textillenyomatok kerülték volna el a kollégák gondos figyelmét. Immáron másfél évtizede került sor a Körös kultúra dunántúli változatához tartozó leletanyag közlésére (KALICZ 1990.). Rövidesen megjelenik a Körös-völgy nyolc lelőhelyén 1974-1989 között végzett ásatás-sorozat összefoglaló közleménye (MAKKAY SAJTÓ ALATT, MAKKAY-STARNINI ELŐKÉSZÜLETBEN). Évtizedek óta ismert, hogy a Körös kultúra nemcsak az újkőkori invenciók legelső meghonosítója és eltérjesztője volt a Kárpát-medencében, hanem egyúttal azok továbbítója is (a később véglegesen kialakult északi Körös-határtól) északra, mind az Alföld északi részére, mind a Dunántúl területére, az ott akkor még késői mezolitikus életformában élő benszülött népcsoportokhoz. A neolitizáló hatások az Alföldön az Alföldi Vonaldíszes Kerámia (AVK), a Dunántúlon pedig a Korai Dunántúli vagy KözépEurópai Vonaldíszes Kerámia (DVK), tehát hazánk két nagy középső neolitikus kultúrájának kialakulásához vezettek el. A harmadik jelentős térség a Körös kultúra közvetlen utóda, a csak a keleti országrész legdélibb sávján honos Vinca A-B művelődés lett. Az AVK mindvégig elszigetelt maradt a vonaldíszes kerámiák nagy rendszerén belül, illetve attól némileg mind területileg, mind kulturálisan független, és elterjedési területe nem sokat változott hosszú élete folyamán. Mindössze dél felé terjeszkedett jelentősen, lépcsőzetesen foglalva el a kései Körös kultúra, illetve a Protovinőa-szakasz területeit a Körös völgyében, a Körös és a Maros között, sőt talán még a Maros völgyében is (HORVÁTH 1994.), párhuzamosan saját belső fejlődésével a Szatmár - korai AVK - klasszikus AVK fokozatokon át. Viszont soha és sehol sem érte el a Kárpátokat. Ezzel szemben a DVK már legkorábbi fejlődési szakaszában szinte viharos gyorsasággal terjedt a Duna völgyében nyugat felé, északnyugaton a Kárpátokig és azokon túl tovább. Ez a neolitizációt frissen átvett népesség honosította meg ezt a kerámiát a Rajna és a Visztula völgyéig, viszont terjedése mindenütt megállt az Észak-német-Lengyel síkság déli peremén. Az is kétségtelen viszont, hogy az e határtól még északabbra élő kései mezolit népek a meghonosodott vonaldíszes kerámiák hatására kezdtek neolitizálódni. Ezeken a területeken rendkívül összetett, fokozatosan érvényesülő kulturális és kis csoportokra támaszkodó népi diffúzióval kell számolnunk, amely a mezőgazdaságot és az új technológiákat a Duna völgyébe, és azon keresztül északra és északnyugatra eljuttatta. Az AVK-ról immáron több mint negyed százada megjelent monográfia (KALICZ-MAKKAY 1977.) idestova elavulttá válik, viszont az újabb ásatási beszámolók és más tanulmányok lényegében nem tettek hozzá sokat és lényegeset. Akár a kerámia rendszerezését és az annak megfelelő belső időrendet nézzük (a Szatmár mint kialakuló szakasz, a korai, a klasszikus és a kései fázisok), akár a kései időszakokban kialakuló területi és tipológiai csoportokat, például északon a tiszadobi és a bükki kultúrák az AVK törzsterületén, a szakáiháti csoport a hajdanában a Körös kultúra által lakott délebbi részeken vagy