A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 45. (Nyíregyháza, 2003)

Könyvismertetés - Vofkori Mária: Imreh István, Erdélyi eleink emlékezete (1550–1850) társadalom- és gazdaságtörténeti tanulmányok. Teleki László Alapítvány, Budapest és Polis Könyvkiadó, Kolozsvár, 1999, 372 oldal ISBN 973 9257 56 4, ISSN 0865–3925

Imreh István, Erdélyi eleink emlékezete (1550-1850) társadalom- és gazdaságtörténeti tanulmányok Teleki László Alapítvány, Budapest Polis Könyvkiadó, Kolozsvár, 1999, 372 oldal ISBN 973 9257 56 4, ISSN 0865-3925 Vofkori Mária A recenzió vagy recensio ismertetés, bírálat, könyvről, műalkotásról, tudományos műről. Aki recenzeál -bírálatot ír, ismertet, legalábbis ezt mondja az idegen szavak szótára, ezt mondják a lexikonok. Az utóbbi évek (vagy talán már évtizedek?) lelkes recenzió olvasója - ha még van ilyen - azonban valami egészen mással szembesül. Többnyire hiába várja a ledorongoló, kárörömmel olvasható bírálatot, vagy a ritkábban előforduló esetleges felmagasztalást, az elmarad. Hiába várja, hogy legalább megtudjon valami alapvetőt a szerzőről és/vagy legújabb, bírálatnak kitett, odavetett művéről, ez sem következik be. Ehelyett szabadon szárnyaló gondolatokat olvashat a recenzens tollából, variációkat egy témára, amelyek esetenként lehetnek jók, elgondolkodtatok, de igen keveset nyújtanak magáról a műről és annak szerzőjéről, annál többet a recenzens adott időbeni olvasottságáról, általános műveltségéről, íráskészségéről és hangulatáról. Ilyenkor a lelkes recenzió olvasó eltűnődhet saját tudatlanságán, műveletlenségén, eszébe juthat, hogy mit kellene még elolvasnia, de a cél, az eredendő, szótárakban, lexikonokban szócikkbe zárt cél -valahogy nem valósul meg. Jelen sorok írója lelkes recenzióolvasó, és a fenti tudománytalan sorokat saját tapasztalataira is alapozta. Természetesen az utóbbi évek alatt születtek, születhettek jó recenziók, a szó valódi értelmében vett ismertetések, ahonnan a hozzá nem értő, a dilettáns, a műélvező is megtudhatott valamit műről és szerzőről egyaránt (merthogy elvileg nemcsak a beavatottaknak szólnak a dolgok), valami olyat, amelynek hatására talán kézbe vette a kérdéses művet, vagy ha nem, akkor talán a szerzőnek egyéb alkotásait, vagy ha idő és érdeklődés híján egyik sem eshetett meg vele, és maradt csak maga a recenzió, akkor is birtokában maradt néhány, már-már cédulázható alapinformációnak. Ez az írás valami hasonlót szeretne nyújtani. Tudjuk, hogy recenziót általában frissen megjelent könyvekről szokás írni, jelen esetben mégis eltérünk ettől a szabálytól. Nem azért, mert erről a könyvről még úgysem írtak és megérdemel egyet, hanem elsősorban azért, mert szerzőjének ez az utolsó kötete. Imreh István, a székely falutörvények kutatója ebben az esztendőben távozott közülünk és már nem fog megörvendeztetni minket egy újabb közléssel, újabb művel, újabb elemzéssel vagy felfedezéssel. Ezért jelen recenzió valamivel több kíván lenni egyszerű könyvismertetésnél és hosszabb is lesz, ezért már itt az elején számít az olvasó türelmére. Bemutatója szeretne lenni egy, a tudomány- és közösségszolgálat jegyében eltöltött életútnak, amit ennek a könyvnek a kapcsán annál is inkább megtehet, mivel ez mintegy keresztmetszete az Imreh-i életműnek. Úgy és annyit tudhatunk meg belőle és általa az életmű lényegéből, mint ahogy és amennyit az évgyűrűk árulnak el a fáról.