A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 45. (Nyíregyháza, 2003)

Helytörténet - Ulrich Attila: A Rákóczi-szabadságharc monetáris problémái

A Rákóczi-szabadságharc monetáris problémái Ulrich Attila A Rákóczi-szabadságharc pénzforgalma nem választható el a XVII. század második felének pénzforgalmától. Nemcsak arról van szó, hogy ugyanazok a pénzek forogtak már több évtizeddel a fegyveres felkelés előtt, hanem arról is, hogy ez a korszak egy külön pénzügyi egységet képvisel. A dátumot 1659-től számíthatjuk, amikor I. Lipót egységesítette az osztrák és a magyar pénzrendszert, egyben új pénzeket (1,3,6,15 krajcárok) kezdett el veretni. Az új számolási rendszerben 1 krajcár 2 magyar dénárt ért, ami nagyban megkönnyítette a magyar és az osztrák forintok átszámolását. Az új struktúra azonban egy új számolási garast hívott életre 6 dénáros értékkel, a korábbi 5 dénár helyett. Ez a kettősség a század második felében további eltéréseket okozott a Magyar Királyság keleti és nyugati fele között: amíg keleten - a Szepesi Kamara területén - a drágább számolási rendszer érvényesült, addig nyugaton - a Magyar Kamara alá tartozó területeken - maradt a régi, 5 dénáros garasszámolási rendszer. Ez az eltérés nagy problémát okozott a Magyar Királyság területén, amit I. Lipót pénzrendeletei is bizonyítanak. A magyar király az 1690-es évek közepéig a garas 5 dénáros értékét igyekezett kiterjeszteni az ország egész területére, kevés sikerrel. Az 1690-es években a rendeletekből már az szűrhető le egyfelől, hogy a közben bekövetkezett gazdasági változások és főképpen az ország felszabadításának anyagi terhei a pénzek devalvációját indították el; másfelől, hogy Lipót a garas 6 dénáros árának egységes bevezetését tűzte ki céljául (nem nagy sikerrel). A korra jellemző spekulációs pénzkereskedelem meggátolt minden olyan kezdeményezést, amely az egységesítés felé irányult. Ebben az időben a töretlen pénzügyi kapcsolatok, a kereskedelem folyamatossága mégis biztosította a pénzforgalomhoz szükséges fizetőeszköz mennyiséget. A Rákóczi-szabadságharc kitörése új helyzetet teremtett. Az önállósodni szándékozó új magyar állam gazdasági terheit a nagyszámú katonaság folyamatos fenntartása jelentősen megnövelte. Emellett Rákóczi állama folyamatos nemesfémhiánnyal küzdött, ami főleg az ezüst esetében vált kritikussá. Noha a külföldi kereskedelem révén az ország folyamatosan el volt látva ezüst váltópénzekkel is, a növekvő katonai kiadások (posztó, salétrom, puskapor, acél, fegyver és - természetesen - a zsold) és a tezaurálás (felhalmozás) ezek gyors kivonásához, azaz pénzhiányhoz vezetett. A fejedelem már 1703 végén megkezdte az önálló pénzverést (ezüstpoltúrák verése), de a nagyarányú pénzkibocsátás csak 1704-től kezdődött. Az új magyar pénzek között aranyforintok, ezüstguldinerek (forint), rövid ideig ezüstpoltúrák (1703-1704) és rézpénzek (1, X és XX poltúrások) kerültek bevezetésre. A források szerint - valószínűleg a magyar állam szuverenitásának tisztázatlansága miatt - külföldön az ezüstpénzeket is nagy bizalmatlansággal fogadták (BÁNKÚTI 1984. 61.). Hazai viszonylatban viszont kezdetben ezek a fizetőeszközök kedveltek voltak, az emberek nagy bizalommal fordultak feléjük. A gazdasági helyzet gyengülésével, az egyre növekvő pénzhiány következtében elkezdődött a rézpénzek verése. Kezdetben Rákóczi szándéka az volt, hogy összesen 2000000 Ft