A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 45. (Nyíregyháza, 2003)
Néprajz - Ratkó Lujza: Mennyiségi és minőségi szempontok a néptánckutatásban
Mennyiségi és minőségi szempontok a néptánckutatásban cos személyiségét és pillanatnyi hangulatát kifejező gesztusok, mozdulat- és viselkedésformák, tánczörejek és a tánckedv egyéb hallható megnyilvánulásai. Ezek a minőségi tényezők tulajdonképpen mindig a mozgás puszta struktúrájára való „ráadásként" jelennek meg, s így az adott táncfolyamat ebből a szemszögből nézve -merőben kvantitatív jellegű formai-szerkezeti vázát élettel töltik fel, azaz az objektív neutralitást szubjektív minőséggel szövik át. A táncstílus általános meghatározásán túl a magyar tánchagyományban több kategóriája is körvonalazódik e fogalomnak. A legátfogóbb kategória a két nagy történeti stílus, azaz a régi és az új stílus kategóriája; ezeken belül beszélhetünk az egyes tánctípusokra jellemző, ugyancsak történetileg kialakult stílusokról; e két nagy kategóriának alárendelve jöttek létre az egyes földrajzi egységekre jellemző táji stílusok; végül a hierarchia alján, mindhárom stílusegységnek alárendelve helyezkedik el az egyénre jellemző stílus. 10 1) Történeti stílus Az egyetlen olyan kategória a négy közül, amelynek meghatározásával, azaz a régi és új stílus megkülönböztető formai-zenei és egyéb jegyeivel kimerítően foglalkozott a tánctudomány, ezért ennek definiálásától most eltekintünk (lásd MARTIN 1970., MARTIN 1977., PESOVÁR 1973., PESOVÁR 1992., PESOVÁR 2003.). 2) Típus-stílus E nem túl szerencsés hangzású kategórianév azoknak a történetileg kialakult stílusjegyeknek az összességét foglalja magában, amelyek földrajzi és dialektushatároktól függetlenül az egyes tánctípusokat jellemzik. Például a párbaj szerű botolónak vagy a forgós-forgatós párosnak vannak olyan általános stiláris vonásai, amelyek függetlenül attól, hogy melyik aldialektushoz tartoznak, mindenütt hasonlóak. E közös stílusjegyek nyilvánvalóan az azonos történeti gyökerekre vezethetők vissza, illetve abból is fakadhatnak, hogy az azonos típushoz, de különböző dialektusokhoz tartozó táncok azonos vagy nagyon hasonló mozgásokból, motívumokból építkeznek. E kategória szoros összefüggésben van a történeti stílus előző kategóriájával, amennyiben a régi és az új stílus megkülönböztetésének egyik legfontosabb ismérve éppen egyes tánctípusok megléte vagy hiánya; másképp megfogalmazva a típus-stílus mindig része a történeti stílus meghatározásának. 3) Táji stílus Táji stílus alatt a táncnak azokat a történetileg kialakult stílusbeli vonásait értjük, amelyek egy adott földrajzi egységen belül általánosnak mondhatók, és amelyek ilyen módon modellként, mintaként szolgálnak a tánc hagyományozódása során a felnövekvő új generációk számára. Mivel a táncok megtanulása egyben a megfelelő stílusjegyek elsajátítását is jelenti, ezért természetes, hogy az egyes táncosok egyéni stílusjegyei rendszerint csak a táji stílusjegyeknek alárendelve, azokkal összhangban s nem azoktól elütő módon jelenhetnek meg. Minél nagyobb földrajzi egységről, például a tiszai táncdialektusról van szó, annál nagyobb a területre általánosan jellemző stílusjegyek száma, míg minél kisebb egységet, például egy aldialektust vagy falut vizsgálunk, annál kevesebb olyan stílusjegyet találunk, amely csak az adott vidék vagy település - és nem az egész dialektus - sajátja. 10 Az általunk felállított kategóriák a későbbiekben természetesen tovább gyarapíthatók, illetve árnyaihatók. Elképzelhetőnek tartjuk például, hogy szükség lesz egy olyan stíluskategória bevezetésére is, amely valamilyen népcsoport vagy nép táncának jellegzetességeire utal; a kevert nemzetiségű vidékeken (például a Felvidéken vagy Erdélyben) ugyanis mindennapos jelenség lehet, hogy a különböző nációhoz tartozó táncosok a legkarakteresebb stílusjegyek alapján hasonlóságokat és különbségeket fogalmaznak meg egymás táncairól. így gyakran előforduló vélekedés lehet például az, hogy valaki „románosan", „szlovakosan" vagy „cigányosan" táncol. Az Ecsedi-láp környéki cigányság által táncolt úgynevezett cigánycsárdás például nem más, mint a helyi magyar csárdás cigányosan, azaz a cigány táncokra általában jellemző stílusban járt változata, amely éppen habitusában, magatartásában, előadásmódjában tér el a magyar változatoktól. 185
