A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 44. (Nyíregyháza, 2002)
Tudománytörténet - Makkay János: Csallány Dezső megkísértése a rovásírással
Makkay János s ennek köszönhető [köszönhető?!] tragikus halála is: Bécsbe távozása után rövidesen agyvérzésben meghalt." (VARGA 2001. 237.) 13 A sumer-magyar, etruszk-magyar (etc.) tábor hiszékenyebb része azonban őseink védelmében tiltakozott, illetve elvi síkra terelte a dolgot: „Lényegtelen, hogy volt-e ilyen rendelet, mert tudjuk, hogy a magunkkal hozott több ezer éves ősi sumér-pártus-szkíta-hun-magyar kultúrát (s a rovásírást) és annak fenntartóit, a táltosokat, regősöket éppen Szent Istvántól kezdve kíméletlenül üldözték, mégpedig az idegenek vezérletével. " (VARGA 2001. 237. 14 ) Nyilatkozott Friedrich Klára is (VARGA 2001. 238. 15 ), aki szerint nem számít, hogy az okirat nem található a levéltárban (tehát egészen pontosan a Szilassy-család ama levéltárában, amelyet az állítólagos Vitéz András rozsnyói kanonok emlegetett, és amelyet a család az 1750-es években a Magyar Országos Levéltárban helyezett el, jegyzőkönyv kíséretében 16 PÜSPÖKI NAGY 2001. 241.). Ő, Friedrich Klára két bizonyítékot is talált arra, hogy az okirat létezett. 17 Majd következett Csontos Péter a Demokrata 2000. évi 4. számában (VARGA 2001. 238-239.), aki új adatokkal egészítette ki azt, amit Forrai úr remek tréfájáról addig megtudtunk: „Forrai Sándor »beismerte« nekem is, többek között, hogy még a '60-as évek elején egy Eszes István nevű jó barátjától kapta a kitalált »turanista« szöveget, és csak viccből küldték meg Csallány nah, aki komolyan vette és leközölte a Nyíregyházi Jósa A. Múzeum Evkönyvében. Innentől aztán a dilettánsok hada nyakra-főre idézgeti... " (VARGA 2001. 238.) Eszes jól kieszelte! Korábban egyszer már rámutattam, hogy a sumer-magyar, etruszk-magyar (etc.) nyelvi és más kapcsolatok lelkes hívei milyen tévedésekre, elnézésekre, félreértésekre és szándékos hamisításokra képesek és hajlandók (MAKKAY 1997A. 1. függelék). Forrai Sándor eme durva tréfájánál azonban 18 nemcsak évezredes vagy évszázados tények, források, okmányok különös létrehozásáról, hamisításáról van szó, hanem egy becsületes szándékú, jóllehet naiv és tudományos munkásságának minőségében már hanyatló kutató megalázásáról. Hiszen ha Forrai formailag korrekt ember, akkor ő közölte volna valahol a hamisítást. Megtehetné immáron a sumer-magyar, etruszk-magyar, szkíta-magyar (etc.) nyelvrokonság híveinek tábora, hogy ilyesféle meggondolásokra való tekintettel a továbbiakban felhagy az Eszes-Forrai-Csallány-okirat 13 Csallány Dezső ilyesféle kérdésekben könnyen befolyásolható volt. Emlékszem arra, hogy hasonló felvilágosításként kapta valakitől az ötletét annak, hogy a korai avar varázsló vagy pap Bokolabra neve magyarul szól: Pokolábra. Más kérdés, hogy Csallány Dezső szakmai és emberi elszigeteltségben befejeződött pályafutása valóban így ért-e véget. Németh Péter Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei múzeumigazgatótól nyert értesüléseim alapján Varga Géza téved, ugyanis Csallány Dezsőt 1971. december 31-vel, 69. életévében nyugdíjazták. Ez után haláláig osztrák felesége családjában, Ausztriában élt, ahol négy gyermeke közül kettő osztrák állampolgárként dolgozott. 14 Dr. Jankó László írása a Demokrata 2000. évi 1. számából. 15 A Demokrata 1999. 50. számában. 16 Feltehető, hogy az 1750 sajtóhiba 1950 helyett, hiszen Mária Terézia korában Magyar Országos Levéltár bizonyára nem volt. 17 Az egyik Grandpierre K. Endre (netalán Grandpierre Attila családtagja?) könyve: Aranykincsek hulltak a Hargitára, 74., a másik Ruffy Péter: Bujdosó nyelvemlékeink, 6. Nem vizsgáltam meg, hogy e két írásmű honnan vette adatát, netalántán Csallány cikkéből. 18 Nem vagyok meggyőződve arról, hogy a neves etruszk—magyarológus Forrai Sándor magyarázata Eszes István szerepéről megfelel a valóságnak. Hiszen felvetődhet az is, hogy utólag egy ilyen közbeiktatott személlyel próbálta saját, nagyon durva (és a saját tábora szerint a becsapott Csallány pusztulásához direktben elvezető) „tréfáját" menteni. Mivel Eszes István úr már eltávozott az élők sorából, erre a feltevésre aligha fogunk beismerő választ kapni Forrai Sándor úrtól. 358
