A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 44. (Nyíregyháza, 2002)

Helytörténet - Márkusné Bodnár Piroska: A spirisztiták. Egy ibrányi felekezeten kívüli szekta a két világháború között

Márkusné Bodnár Piroska akinek volt - báránybőrsüveget tett a fejére. A fiúk nyáron klottnadrágban jártak és viselték a kötelező leventesapkát. Nyáron mindenki mezítláb járt, télen a lábbeli olcsó bakancs vagy csizma volt. A fehérnemű egységesen háziszőttesből készült. Öltözködésük miatt is sokan csúfolták eleinte őket: varjaknak nevezték a gyülekezet tagjait. Ebben az időben is nagyon drága mulatság volt betegnek lenni. Sokba került az orvos, a gyógyszer. A gyülekezet tagjai erre is találtak megoldást: egyszerűen betegség esetén nem vették igénybe az orvost, gyógyszert nem vásároltak. Bibliai magyarázattal támasztották alá ezt a magatartásukat is: az „Úr küldte a betegséget, ő el is távolíthatja" (Ószövetség, Ozeás könyve 6. rész 1. vers). Azonban a védőoltási kötelezettségüknek vonakodás nélkül eleget tettek. Ezzel az volt a céljuk, hogy elkerüljék a hatóságokkal az összeütközést. Mindezek az élet leegyszerűsítésére irányuló megnyilvánulások - főleg a gyümölcsfák és a szőlők kiirtása - alkalmat adtak, hogy a gyülekezet vezetőjét, Berecz Jánost elmezavarodottnak nyilvánítsa a hatóság, s „tébolydába" zárassa. Az elmegyógyintézetben (Nagykállóban) Berecz elmeállapotát tökéletesen egészségesnek találták, ezért kénytelenek voltak az intézetből kiengedni. Ezután döntöttek úgy a gyülekezet tagjai, hogy valamennyien kilépnek a református egyházból. Ez már nyílt szakítási szándék volt. Az egyház lelkészének közreműködésével a főszolgabíró 1928. március 25-én éjjel tizenkét embert a csendőrökkel elvitetett az ország hat elmegyógyintézetébe (Angyalföld, Balassagyarmat, Eger, Gyöngyös, Sátoraljaújhely, Nagykálló). A cél: a szektatagok megfélemlítése, kilépési szándékuktól való eltérítés. A tagok nem hátráltak. Egy újságíró tudomást szerzett az ügyről, helyszíni riportot készített, amely Az Est 1928. április 18-án megjelenő számában volt olvasható (KATÓ 1937. 14.). Ennek nyomán a Pesti Naplóban, is megjelent egy hosszabb cikk az ibrányi szektáról, s ennek kapcsán a semmibevett lelkiismereti szabadságról, az államhatóság önkényéről, a helybeli református lelkész erőszakos intézkedéseiről.

6 Ezek a lapok kijutottak az „új világba" is, az itthoniak küldték el kivándorolt hozzátartozóiknak. Az egyik kanadai magyar nyelvű újság fenyegető hangú cikket közölt „Merénylet a lelkiismeret és vallásszabadság ellen" címmel. Figyelmezteti a magyar kormányt, hogy hagyja abba az üldözést. „Megjósoljuk, ha Magyarországon abba nem hagyják a felekezeten kívüliek zaklatását, üldözését, akkor a Numerus Clausus-nál is nagyobb botrányra van kilátás." (KATÓ 1937. 16.) A kormány intézkedett: a zaklatások megszűntek, de a helyi hatalmasságok az egyházból való kilépést továbbra is akadályozták. A gyülekezet közjegyzőt hívott a faluba, s az ő közreműködésével sikerült hivatalosan is kilépniük a református egyházból. A hatóságokkal való összeütközés elkerülése céljából 1928 elején kérelmet adtak be a VKM-be (kultuszminisztérium), melyben szektájuk „Szeretet vallás" néven való elismerését kérték. Erre választ nem kaptak. A zaklatások megszűnése után személyesen jártak Pesten a Belügyminisztériumban, hogy panaszt tegyenek meghurcoltatásuk miatt, de ott olyan felvilágosítást kaptak, hogy ügyükkel nem tudnak foglalkozni, mivel nincs jóváhagyott alapszabályuk. Miután hazajöttek, kidolgozták hitelveiket tartalmazó alapszabályukat,

7 amelyet 1930. május 22-én személyesen vitt el a minisztériumba Berecz János. Erre soha nem érkezett sem elutasító, sem jóváhagyó végzés. Ez az alapszabály 25 pontból állt, s a legtöbb megfogalmazást vallási indokkal támasztották alá. Hegedűs Dezső tulajdonában volt irat alapján. Az ibrányi felekezeten kívüliek alapszabályzata (dr. Botár József tulajdonában lévő másolat). 286