A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 44. (Nyíregyháza, 2002)

Néprajz - Ratkó Lujza: A néptánc tartalmi elemzése

Ratkó Lujza A fentiekkel természetesen nem azt mondjuk, hogy minden egyes táncmotívumnak önálló jelentése lenne; hanem csupán azt, hogy voltak olyan, a tradicionális szemléletnek és gondolkodásnak megfelelő mozgási alapformák, amelyek mintául szolgáltak, modellt kínáltak valamely mondanivaló vagy eszme táncbeli megfogalmazásához, mozgás általi kifejezéséhez, s amelyek éppen tradicionális nyelvezetük miatt jól érthetők voltak a hagyomány világában. Ezeket a mintákat a különböző népek karakterüknek, vérmérsékletüknek megfelelően különbözőképpen alkalmazták, azaz a modell által kínált vázat más és más módokon „öltöztették fel", az alapformákat eltérően variálták; így alakulhattak ki egymástól jelentősen elütő motivikájú és karakterű tánckultúrák, amelyeknek a mélyén azonban ugyanaz a tradicionális eszmeiség és szimbolizmus húzódott meg. A funkció és a tartalom összefüggései A funkció és a tartalom fogalma között a fent tárgyalt lényeges különbségek mellett igen szoros, a tradicionális szemléletmódból következő összefüggések is léteznek. Az ugyanis, hogy egy meghatározott jelentéskörrel bíró táncforma milyen funkcióban alkalmazható, illetve hogy egy adott szerepkör betöltésére melyik táncforma a legalkalmasabb, azt minden esetben a kettő között meglévő szoros jelentésbeli megfelelés, analogikus kapcsolat szabta meg, végső soron tehát az a mélyebb értelem, amely a tradicionális kultúrák minden jelenségét áthatotta. Egy olyan többértelmű szimbólum esetében is, mint például a már többször említett kör, mindig az adott szerep határozza meg, hogy sok jelentése közül éppen melyik felel meg pillanatnyi funkciójának. Ilyen módon az énekes női körtáncnak más és más jelentése aktualizálódik különböző szokásokhoz kapcsolódva, pontosabban más és más jelentése révén képes az adott szokáshoz tartozó rendeltetést betölteni. így lehetséges, hogy míg a sárközi menyasszony körül járt karikázóban a kör óvó-védő szerepe nyilvánul meg, addig az ugyancsak lakodalmi „menyasszonyforgatásban" (Hegyköz) az asszonyok az egységet, egyenrangúságot kifejező körtánccal avatják be maguk közé a menyasszonyt, ugyanakkor viszont a nagyböjt időszakában járt karikázó ciklikus körmozgása már az élet periodikusan visszatérő tavaszi megújulásának a jelképe. (RATKÓ 1997.) A táncok tartalma és funkciója közötti összefüggés a tradicionális kultúrák fokozatos deszakralizálódásával és modernizálódásával párhuzamosan egyre jobban elhalványodott: a tánc eredeti szakrális-rituális funkciója mindinkább a profán mulatság, a szórakoztatás irányába tolódott el - amire egyébként a tánc jellegénél fogva amúgy is fokozottabban „hajlamos" volt, mint a rítusok egyéb összetevői vagy például a többi művészeti ág -, s ezzel együtt a mozdulatok szimbolikus értelme, a táncok belső jelentés világa is egyre inkább elhomályosult. Ez a szerepkörváltás és tartalmi-jelentésbeli elszegényedés ugyanakkor erőteljes formai, zenei és funkcionális gazdagodással járt együtt, ami a táncok motívumanyagának, szerkezetének, párviszonyainak, térformáinak és zenei kíséretének bővülésében és bonyolultabbá válásában, s funkcióinak gyarapodásában nyilvánult meg. Ezek a változások tették lehetővé a tánc önálló szórakozási formává, illetve - eredeti hagyományos közegéből kiszakadva - művészeti ággá alakulását. A recens magyar tánchagyományban mindenekelőtt a különböző ünnepekhez, szokásokhoz kapcsolódó táncok azok, amelyek - éppen szokáskereteiknek köszönhetően - napjainkig megőriztek valamit belső jelentésvilágukból. S noha e táncok inherens jelentése már régen 260