A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 44. (Nyíregyháza, 2002)

Néprajz - Fábián László: A haj és a hajviseletek, valamint gondozásuk Csengerben az 1920–30-as években

Fabian László a családokat kerülték, „ le sem ültek náluk". Az elhanyagolt környezetben, az igénytelenül élők hajában csaknem mindig előfordult tetű, és ez a harmincas években nemcsak a cigányokra vonatkozott - ők amúgy is mind tetvesek voltak -, hanem a magyarok szegényebb rétegeinél sem volt ritka. Egy XVII. századi gúnyvers egyik versszaka is erre utal: „Az melly leány ismét borzas fővel szitál a liszt lángja mint malomban úgy áll Az miként jár nappal, éccaka is úgy hál Igen derék bogárt ott senki sem talál? " (1728) Hogy a tetvesség szégyellnivaló dolog volt már régen is, arról hadd idézzek a Csenger Város Kétrenden lévő Bíráinak Jegyzőkönyvéből egy erre vonatkozó komikusnak is mondható esetet: „1821. 21-ikmarty. Fel jelentetett ezen gyűlésbe, hogy a legközelebbi N. Karátson innepibe Ns Móritz László és adózó Lengyel Moses, mint ifjú legények Zsákmánnál ittak, az ital közben Lengyel Móses azt mondotta Móritz Lászlónak betstelen szavakkal, hogy Móritz Lászlóba lapos tetű van. Ezért Móritz László meg haragudván le taszította gatyáját és monda: Gyere keresd meg, az anyádat is teremtette. Lengyel kereste is, de nem lelt. Móritz ezért a kezébe lévő boros palatzkot hajítással Lengyel fejéhez tsapta... melyért is verekedve öszve mentek... " Játék közben, de leginkább az iskolában kapták el a terűt egymástól a gyerekek, főként a lányok, akiknek hosszú hajába észrevétlenebbül átsettenkedett a piciny állat, „...mikor iskolás voltam, az 5-6 osztályba jártam, ült énmellettem egy árva kislány, fiatalon meghalt az anyja, a mostohaanyja meg nem sokat foglalkozott vele - oszt bizony állandóan tetves vót szegény. "

12 „Kisjánykoromba az iskolában vót egy csordás jány a, ott ült előttem - az tetves vót - mondtuk a tanító néninek, látszott, hogy mászott a nyakán a tetű. Oszt mondta a tanító néni neki: - mondjad anyádnak pucolja ki a hajadat. Egy tájba vót ilyen fertőtlenítő, valami Pali bácsi Tótfaluból, az járt ki ritkán. Vót akinek ótvaros vót a feje, mitül nem tudom."

13 Ha a tetvesség nagyfokú volt, nagyon elszaporodott a fejben, pontosabban a hajban, akkor legtöbb esetben kíméletlenül kopaszra nyírták a gyermek fejét. Némelykor még abban az esetben is, ha lány volt az illető, „...ha nagyon sajnálták, nagy könyörgésre, akkor nagy gonddal ki lehetett azt tisztítani. Én különösképpen szerettem csinálni ezt. Mikor mán nagyobb jány vótam, összeszedtem a kis tetves gyerekeket, olyan élvezettel csináltam, szedtem ki belőlük a tetveket. Élveztem a tetveket ölni."

14 Ennél a résznél feltétlen meg kell állnom, s egy ősi szokást, a „fejbenézés " szokását kell kiemelnem (14. kép - HOPPAL ET ALII 1990. 207-208. kép). A magyar hagyományban először a Szent László mondakörből, a kun és az elrablott leány kiszabadítását elmesélő freskóábrázolásokból (Székelyderzs) kapunk erről szemléletes képet. A küzdelem után, a már megszabadított leány ölébe hajtva fejét, alszik a szent király, kinek haját a leány nagy buzgalommal vizsgálja. Ez a motívum több erdélyi templomfreskón megismétlődik. A magyar népballadák közül a Molnár Anna balladában is találkozunk ezzel az atavisztikus szokással. Adatközlő: Barkász Gedeonné. Adatközlő: Medgyessy Gyuláné. Adatközlő: Barkász Gedeonné. 204