A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 43. (Nyíregyháza, 2001)

Természettudomány - Frisnyák Sándor: Antropogén tájformálás az Alföldön

Frisnyák Sándor művelő gazdálkodás és a teli jellegű mezőgazdálkodás. A neolitikus társadalom lokális környezetátalakító munkájával szemben a szubboreális fázisban a földművelés regionális jelentőségűvé vált (SOMOGYI 2000.). A művelt földek mellett ún. szubantropogén elemként egyre jelentősebb a kaszálóés legelőterületként használt természetes és erdőirtással is növelt sztyeppterület. A termőföld és legelőnyerés céljából mind nagyobb mértékben irtották az erdőt, másrészt az emberi tevékenység - különösen a termékeny löszfelszíneken - erősen akadályozta az erdők természetes fejlődését és terjedését (SOMOGYI 2000.). A kárpáti hegységkeret bánya- és fémfeldolgozó telephelyein az intenzív erdőirtás élénkítette a felszín eróziós lepusztulását, az alföldi területeken pedig a folyók akkumulációs munkáját. A fémkorokból napjainkig átöröklődő antropogén tájelemek a több ezer m

3-es strázsa- és temetőhalmok (kurgánok), a mesterséges lakódombok, a földvárak, a sáncok és az árkok. Az Alföld legterjedelmesebb antropogén tájeleme a IV. századból való Csörsz-árok (1. kép

1

), amelynek kiépítéséhez mintegy 15 millió m

3 föld megmozgatása volt szükséges (PATAY 1969.). A szubatlan ti fázisban, Kr. e. 600-tól a klíma szárazodott, de továbbra is hűvös maradt (MEDZIHRADSZKY-JÁRAINÉ 1996., RAcz 1999., SOMOGYI 2000.). A társadalom környezetformálókultúrtájteremtő munkája a római kori Pannóniában (I-IV. század) érte el maximumát. Az Alföld és a Dunántúl tájhasználatában, a kultúrtáj kiterjedésében és szerkezetében nagy különbségek keletkeztek. A népvándorlás hullámai (V-IX. század) megsemmisítették1. kép A Csörsz-árok (PATAY 1969. nyomán) Abb. 1 Der Csörsz-Graben (nach PATAY 1969.) 1 Az ábrákat rajzolta Dobány Zoltán, Páll András és Pristyák Erika. 556