A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 43. (Nyíregyháza, 2001)

Esszé - Ujváry Zoltán: Folklór Móra Ferenc műveiben

Ujváry Zoltán A társadalomnéprajznak is kitűnő forrásul szolgál Móra számos írása. Figyelemre méltó a parasztfogalom értelmezése. Jó érzékkel észreveszi, hogy mennyire rétegzett a paraszti társadalom. Az ún. gazdát - beleértve a kisgazdát is - nem tekinti parasztnak. Arra a jómódú kisgazdára gondol, aki már nem maga műveli a földjét. Az már nem paraszt, mint írja „az szivart szív, tükörből fésülködik, újságot olvas és lenézi a parasztot. A tanyán nincsenek kisgazdák, ott csak parasztok vannak, akik búzát vetnek, fát ültetnek, borjút nevelnek... újságot csak télen olvasnak, de akkor olyant, amibe még a nyáron pakolta a kaszakövet a városi boltos." (Külpolitika) Móra a magyar parasztról az azonos című értekezésében fejti ki véleményét. Előadásai, valamint a Világban és a Magyar Hírlapban megjelent írásai a társadalomnéprajz vizsgálói számára rendkívül becses adalékokat nyújtanak a földnélküliek, a szegény falusi és tanyai parasztemberek életkörülményeiről és nemcsak gazdasági gondjaikról, nehézségeikről, hanem iskolázottságuk alacsony szintjéről is, amihez példákat csekély történelmi ismeretük szolgáltat. Ugyanakkor Móra kiemeli a magyar parasztember természetismeretét, bölcs gondolkodását, hagyományaihoz való ragaszkodását. Elítélően mondja, hogy „a parasztból a népszínmű árvalányhajas maszkát, kabaré és vicclap figurát csinált", de sajátos lelkivilága, folklórja, mitológiája „a komoly irodalmat" nem érdekli. Pedig - mint írja - reggelig elbeszélhetnénk arról, mennyi színt, mennyi metaforát, mennyi hasonlatot tanul-hatnának a paraszttól a költők, mennyi józanságot a törvényhozók, és mennyi kifejezésbeli világosságot a törvényszövegezők. Móra a magyar parasztság történeti tudatáról és történelmi ismereteiről a folklór kutatóit megelőzve máig érvényes megállapítást tett. Konklúzióját a parasztemberekkel való beszélgetés nyomán vonta le. Ez elég szomorú kép a parasztok történelmi ismereteiről. Szent Istvánról csak annyit tudnak, hogy augusztus 20-án van az ünnepe, de hogy ki volt, arról semmit. Mátyás királyról is csak annyit, hogy amióta meghalt, oda az igazság. A magyar történelem náluk Kossuthtal kezdődik és végződik. Róla se tudnak sokat. Nagy ember volt, eltörölte az adót, megverte a németet - ezzel az ismeretnek vége. Egy Lebő nevű rétségi sziget lakosairól írja, hogy az utolsó történeti név, amit ott emlegetnek, a trónörökös Rudolf volt. Az emberek úgy hiszik, hogy Rudolf nem halt meg. Arra a kérdésre, hogy miből gondolják ezt, a válasz az, hogy Lebőn „nem vót kiadva miatta a gyász..." {Jegyzetek a Rétről). A folklorizmus kérdése A néprajztudomány egyik fontos, sokat vitatott kérdésköre a folklorizmus, a magasabb műveltségnek a népi kultúrára gyakorolt hatása, különösképpen a műköltészet és a népköltészet kapcsolata, az eredetkérdés, az oda-vissza hatás stb. Móra Ferenc erről az istenáldotta búza kapcsán mondja el véleményét. Ez rendkívül figyelemre méltó, mivel az 1920-as években a folklorizmusról még alig van szó, és amit ő mond, az egyik legfontosabb elméleti álláspont a magas és mély kultúrát illetően. írásának a címe: Hol termett az istenáldotta búza} Erre az írásra a körmendi főrabbi levele inspirálta. Móra néhány nappal korábban a Világ c. újságban (1925. szeptember 3.) a búza elterjedésének a meséjét Istenáldotta búza címmel közölte egy kunágotai szegény asszony, „kalászszedegető Mari néni" elbeszélése nyomán. Krausz főrabbi azonnal reagált, mondván, hogy a kunágotai mesének meglepő a hasonlósága egy zsidó hagyományhoz. Móra ennek hatására egy - szinte folklorisztikai - értekezéssel válaszolt (Világ 1925. szeptember 8.). Elismeri, hogy a héber legenda az ősi, „a kunágotai mese a sarjadék". De hogyan kerülhetett Jeruzsálem alapításának története a kunágotai búzamezőkre és hogyan alakult át magyar teremtés-mondává? - teszi fel a kérdést. Nem kétséges, hogy közvetítés útján - adja meg a választ. A zsidó legenda valamikor bekerült a magyar néphagyományba talán úgy, hogy egy zsidó gyerek mondta el magyar társának - és átalakulva, variálódva hagyományozódott, folklorizálódott és egyik területről a másikra vándorolt. 542