A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 43. (Nyíregyháza, 2001)

Néprajz - Ratkó Lujza: Ezredvégi gondolatok a néprajztudomány értékfogalmáról

Ratkó Lujza A másik levonható módszertani tanulságnak akkor van jelentősége, ha a néprajz nem elégszik meg vizsgálati tárgya aktuális értékének megállapításával, hanem az alapelvekre rákérdezve a principiális érték is érdekli. Ugyanis mint fentebb már említettük, a történeti szemlélet, az időben való visszamenés csak a vizsgálat időpontjában aktuális állapotát képes felmérni az adott kulturális jelenségnek - még akkor is, ha a lehető legkorábbra, a tradicionalitásnak egy ép állapotába nyúlik vissza a kutatás. A principiális érték viszont nem az időben vizsgálható; mivel a tradíció szellemiségének alapelveiben gyökerezik, ezért - független lévén a történeti esetlegességektől - időfeletti. Az időben csupán a princípiumok eszmeiségének valamilyen konkrét megnyilvánulása, aktuális megvalósulása érhető tetten. Axiológiai megfogalmazásban ez annyit jelent, hogy egy kulturális jelenség aktuális értéke mindig a benne rejlő időtlen principiális érték időbeli, történeti megnyilvánulása. Minél erősebb a népi kultúrában működő tradicionális szellemiség, a két érték annál közelebb van egymáshoz - és minél inkább gyengül a tradíció központi eszméje, a két érték annál távolabb kerül egymástól. A princípiumok ugyanis egyre torzabb formában és egyre kevésbé érvényesülnek, míg végül a hagyományos kultúrák hanyatlásának utolsó szakaszában teljesen elhalványulnak, majd végleg eltűnnek. Ekkor a kulturális jelenségek aktuális funkciójában és értékében - még ha formailag teljes mértékben tradicionálisnak tűnnek is! - az eredeti princípiumok már nyomokban sem lelhetők fel.

5 Mindezekből következik, hogy ha valaminek a principiális értékét akarjuk feltárni, ahhoz nem elegendő az eredethez való időbeli közelítés: egy olyan nem időbeli visszanyúlásra és nem történeti jellegű eredetkutatásra, hanem szemléletbeli archaizálásra van szükség, amely a vizsgált jelenség történeti-társadalmi-gazdasági változóktól független esszenciáját képes megragadni. Ahistorikus eredetkutatás De vajon milyen is lehet ez a nem történeti jellegű eredetkutatás? Miféle módszerrel mutatható ki a principiális értéke bárminek is a népi kultúra XX. századi, rohamosan hanyatló állapotában - akkor, amikor az adott dolog által képviselt aktuális érték esetenként már nagyon messzire távolodott az eredeti tradicionális alapelvektől? A feladat nem könnyű; nem könnyebb, mint egy terebélyes, kifejlett fából arra a magocskára visszakövetkeztetni, amelyből kisarjadt, amely önazonosságát, fa mivoltát meghatározta. Ha azonban ismerjük azokat a törvényszerűségeket, amelyek szerint a fa növekedett, valamint ismerjük kibontakozásának néhány állomását (és ennyiben a történetiség felhasználása természetesen nélkülözhetetlen), akkor nagy valószínűséggel meg tudjuk mondani, hogy miféle biológiai kódokat rejtett magában magja. A népi kultúra esetében sincs másképp: mivel szervesen és értelmesen működő egészről van szó, a tradicionális szellemiség ismeretében - ami a tradicionális világlátás, szemlélet, gondolkodásmód és értékrend megismerését jelenti - viszonylag kis erőfeszítéssel dekódolhatók még azok a jelenségek is, amelyeknek jelentése, eredeti értelme már régen elhomályosult vagy teljesen feledésbe merült a „nép" tudatában. Lássunk egy konkrét példát, amely talán élesebben rávilágít a módszer lényegére! Legutóbbi kutatásaink (RATKÓ 1997.) fényt derítettek arra, hogy a magyar nyelvterületen létezett egy karakteres nagyböjti körtánc- és játékhagyomány: a húsvét előtti nagyböjt időszakában a fiatalság különböző szabadtéri játékokkal szórakozva pótolta az egyház által tiltott táncmulatságokat. Egy alaposabb vizsgálat után kiderült, hogy bár számos helyi változata létezett a játékoknak, ezek mindegyike besorolható mindössze hat típusba. Tovább vizsgálódva az is egyértelművé vált, hogy ez a hat típus évről évre visszatérően mindig ugyanolyan körülmények között fordult elő: mindig meghatározott időszakban, meghatározott helyszíneken és meg5 A legjobb példa erre talán a néptánc- és táncházmozgalom, amely annak ellenére, hogy hagyományos néptáncokat éltet tovább, sőt hangsúlyozottan törekszik is a táncok autentikus, az eredetihez közel álló átvételére, tulajdonképpen csak formai hagyományőrzést valósít meg, hiszen abból a kulturális háttérből és abból a szellemiségből, amely valamikor létrehozta és éltette ezeket a táncokat, szinte semmit nem volt képes átmenteni. Ez a mozgalom „a szabadidő kulturált eltöltésének" éppoly korszerű, modern formája, mint korunk bármely más igényesebb szórakozási formája. 426