A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 43. (Nyíregyháza, 2001)

Néprajz - Ratkó Lujza: Ezredvégi gondolatok a néprajztudomány értékfogalmáról

Ezredvégi gondolatok a néprajztudomány értékfogalmáról határozott résztvevők adták elő őket. Feltételezve, hogy nem véletlenek bámulatos sorozatával, hanem egy értelmesen felépülő egységes szokáskörrel állunk szemben, megpró-báltuk kideríteni, hogy az adott időszakban miért éppen az adott játéktípusokat játszották, miért éppen az adott helyszíneken, és miért éppen az adott résztvevők - vagyis az időbeliség egy bizonyos pontján létező aktuális funkció és érték mögött megkíséreltük a jelenség már elhomályosult intelligibilitását, eredeti principiális szerepkörét és értékét feltárni. Ehhez ismernünk kellett az archaikus és tradicionális kultúrák szellemiségét és szemléletét, a modern racionális és fogalmi gondolkodástól nagymértékben különböző analogikus-szimbolikus gondolkodásmódot, valamint tisztában kellett lennünk az előforduló ősi szimbólumok jelentéseivel. Mindezek szigorú logikai rendet követő alkalmazásával a szokáskörnek olyan új mélységi dimenziói és összefüggésrendszerei tárultak föl, amelyek a megszokott tudományos perspektívából és a bevett kutatási módszerek használatával rejtve maradtak volna; kiderült, hogy mindegyik típus az élet tavaszi megújulásáról szól a maga sajátos analogikus-szimbolikus nyelvén, mozgás- és térformáinak vagy játékeszközeinek jelképisége révén. Az egyes típusokban olyan minták testesültek meg, amelyek eszmeiségük, vagyis principiális funkciójuk és értékük révén tökéletesen ráillettek az adott helyzetre - s a nép, akiben a szokáskör kialakulásakor még hibátlanul működtek a hagyomány szabályzói, a sok más lehetséges minta közül éppen a megfelelőket választotta és alkalmazta. A hagyomány mint modell Egy ilyenfajta értelmező-értelemkereső kutatás természetesen csak ott járhat sikerrel, ahol az idea és formai kifejeződése között a legszorosabb megfelelés mutatkozik, azaz ahol a forma már önmagában is képes tartalmának lényegét kifejezni. A hagyomány világában ez a megfelelés még sértetlen volt: a tradicionális eszmeiség különböző aspektusai és a formai megnyilvánulásuk közti primordiális egység még megbontatlan volt. Hogy egy eszme milyen kifejeződést kapott, nem véletlenszerűen, valamiféle individuális ötlet révén vagy netán egyéni díszítési szándéktól vezérelve dőlt el; évezredes hagyomány szabta meg az adott alkotás, rítus vagy szokáscselekmény modelljét: megformálásának, lebonyolításának módját, „díszítésének" - azaz jelentéssel való felruházásának - mikéntjét.

6 A szokások gyakorlóit, az alkotók kezét ez a tradíció vezette; ez szabályozta, hogy milyen játékok játszhatók a nagyböjti szokáskörben, hogy hogyan kell egy lakodalomnak lezajlania, vagy hogy milyen jel kerülhet rá például egy hímes tojásra, és milyen a kedvesnek készített mosósulyokra. S noha vidékenként, falvanként, alkotónként számtalan egyedi változat, egyedi variáns jött létre, ezek alapvető rokonságát a mélyükön rejlő, éppen a hagyományos modell alkalmazása révén megvalósuló mélyebb értelem, principiális érték biztosította. Fontos hangsúlyozni, hogy ez az érték soha nem az egyénből, hanem mindig a kollektív tudásból fakadt: éppen a hagyomány által előírt minta követése volt a garancia arra, hogy az adott kulturális jelenségben valamilyen egyén fölötti magasabb szellemiség nyilatkozik meg - Titus Burckhardt megfogalmazásában: „Egyedül a mintákat továbbadó és a megformálás szabályait előíró hagyomány az, mely a formák szellemi hitelességét garantálja." (BURCKHARDT 2000. 6.) A következő párhuzam talán élesebben rávilágít mondandónkra: egy kisgyermek a nyelvi minták utánzása révén észrevétlenül sajátítja el anyanyelvét, és tudja is alkalmazni a megtanult sémákat bármilyen összefüggésben - anélkül azonban, hogy nyelvtani elemzésekre lenne képes, vagy hogy ki tudná fejteni a nyelvben rejlő logikát vagy azokat a szabályokat, amelyeket pedig maga is tökéletesen alkalmaz. Éppen így volt ez a tradicionális kultúrák esetében is: a tradicionalitás folyamatosan „gyakorolt", az élet minden területét átható szellemiségként, nem pedig mesterségesen konstruált elméletek és szabályok informatív jellegű tudásaként létezett az emberekben. 6 Ez természetesen nem azt jelenti, hogy e modellek mindegyike valóban több ezer évre nyúlik vissza az időben; csupán a bennük rejlő idea, illetve formai kifejeződésük elve - és nem konkrét módja - az, amiben mindig valamilyen ősi nyilvánul meg. 427