A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 43. (Nyíregyháza, 2001)

Németh Péter köszöntése - Fehérvári Béla: Németh Péter vicéje voltam (Hősköltemény)

Ezért volt hát az a szigorú tíz óra. Eredetileg pék volt, ennek következtében abszolút lúdtalpas lett. De így is elvégezte a népművelés szakot, igaz, gyorstalpalón. „Irány Surány!" — ezt a mondást már Szabolcsban tanultam. Valóságos tartalmát nem ismerem, de jól hangzik, van benne valami költői szellemesség. Nos, nekem irány Nyíregyháza! Odataláltam. Szolnokon átszálltam. Elragadó vagy inkább beleragadó utazás volt ez a vonaton. Finom kocsispálinka biztató illata lengte át a szerelvényt. Itt még fizetni sem kellett a féldeciért, elegendő volt kettőt-hármat szippantani a levegőből, az ember máris egy köpködős, kellemes kiskocsmában érezhette magát. Péter szívélyesen fogadott, bemutatott a vezérkarának. Többségük fiatalabb volt nálam. Nagyon jó — gondoltam. S vajon én mennyire vagyok jó nekik első látásra? Mindenesetre kedvesek, készségesek és nagyon kíváncsiak voltak. Miután alaposan kibeszélgettük magunkat kérdés-felelet formájában, aláírtam a szerződést, s bejártuk a múzeumot, s végül megmutatták ideiglenes szálláshelyemet. (Az is maradt mindvégig.) A látottak azt súgtak, hogy itt szakadásig lesz munkám. Mellém kell állítani néhány fiatalt, lehetőleg férfit. Elképzelésem tehát megvolt, de akkor erről nem beszéltem. A társalgást a HEMO-ban folytattuk, immár kötetlenül. Péter hívott meg vacsorára három más kollégájával együtt. Mi is lehetett a téma, mint a „szép új világ" körvonalazása: az igények, a lehetőségek, a tenni akarás. Másnap visszautaztam Túrkevére. Véter időben küldött egy teherkocsit költözködésemhez. Segítség nélkül nehezen tudtam volna megoldani. .-ooc 33