A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 43. (Nyíregyháza, 2001)

Németh Péter köszöntése - Fehérvári Béla: Németh Péter vicéje voltam (Hősköltemény)

gyújtott, töltött magának egy pohárral, megitta, aztán tenyerét finoman az asztalra ütötte. - Hülye vagy! - mondta szelíden. — Hát nem ezt kérdeztem? Kicsit indulatos lettem. Most fussak utánuk és ordítsam, hogy meggondoltam magam?! Azért sem! Barátom nevetett, ami már igazán idegesített. Végre felkínáltak egy kiutat - és nem is akármilyet -, s ő ezen mulat. Duzzogva félrefordultam. — Figyelj rám! - mondta. Azért hülyéztelek le, mert látom vagy láttam, hogy döntésed ingoványon áll. Tudom, állód a szavad, ha beledöglesz, akkor is. Elmész Keviből, ez már biztos. Hiányozni fogsz, az is biztos. Tizenhárom év alatt többet tettél ezért a poros, sáros, nyamvadt kisvárosért, mint sokan egész kitüntetett hivatali idejükben. Hadd ne soroljam fel! Emberileg teljesen érthető, hogy elköltözöl. De te szoktad mondani: hazajössz. Haza! Erted? Menj! Tény, sokat és sokáig leveleztem ottani barátaimmal. Hűséges és érzelgős vagyok, vágytam vissza. Ennek később is adtam példáját, de arról majd a maga helyén. Bezártuk a tanácskozás színhelyét, a kulcsot leadtuk fő istápolónknak, Kun Laci bátyámnak, a Művelődési Ház igazgatójának. Igen agilis ember volt, az alkotóházat egy valaha ott lakott, de még élő paptól bérelte évi 100,- (száz!) forintért. Nagyon becsültük az öreget. Leginkább azért a kivételes emberi magatartásáért, ahogyan gyerekeit istápolta. Amikor Laci bátyánk elment az ablak előtt, tudtuk, tíz óra van. Egy órán át úgy vigyáztunk a házra, hogy más sem különben. Amíg távol volt, posztját hiba nélkül átvettük. Mi volt ennek a varázslatos magatartásnak indítéka és lényege? Fia és lánya - közel harmincévesek - paralízisesek voltak gyerekkoruktól. Nos, ő ápolta, etette, fürösztötte őket. 32