A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 43. (Nyíregyháza, 2001)

Régészet - Ulrich Attila: A tokaji uradalom majorsági gazdálkodása és pénzbevételei a XVII. században

A tokaji uradalom majorsági gazdálkodása és pénzbevételei a XVII. században megváltását (MOL U. et C. 59/6, 1700 körül).

40 Az uradalom településein azonban nem alakult ki egységes szolgáltatasi rendszer, mindenhol a helyi szokások voltak a meghatározóak. így a földesúri kilenced mellett egyházi tizedet adtak Tarcalon, Keresztúron, Ladányon (1640) is. Ötöddel tartozott Tiszatarján (1640), Keresztúr a házak után kiosztott földből, nyolcaddal Rakamaz (1674), kilenceddel Tarcal. Az irtványföldek után Keresztúr, a puszták művelés alá fogása után (pl. Rakamaz, Szada, Büd) a földesúrnak tizeddel tartozott (MOL U. et C. 59/6, 58/2, 115/18, 58/22.).

41 Ezen felül Tarcalon és Keresztúrban is szokás volt, ha a termést nem sarlóval, hanem kaszával aratták le, a termésből nem szedtek tizedet, helyette holdanként 12, fél holdanként 6 dénár megváltást kellett fizetni. Rakamaz szokásjoga szerint az elvetett köles, lencse, borsó és kender nem képezett adóalapot, de 1674-ben már ezeket a növényeket is a dézsmások között találjuk.

42 Az összesen beszedett tizedjövedelemről a források hiányossága miatt kevés adatunk van. 1636-ban az uradalom tokaji kerületében 1256 kereszt gabona, 35 Ft disznó és bárány, 13 Ft pedig méhrajok váltásából került a domínium tulajdonába (MOL U. et C. 59/6, (1640).).

43 A szabadságharc alatt, 1706-ban a tokaji uradalom falvainak tized és kilenced adója 614 kereszt 3 kéve őszi, 32 kereszt 3 kéve tavaszi búza, 91 kazal árpa, 64,5 kazal zab, 58 méhcsalád volt. Ezenkívül a méhek megváltásából 2 Ft 4 dénár, a sertésekből 2 Ft 88 dénár, bárányból 88 dénár és 5 bárány jövedelem származott (MOL Dec. Zemplén 1706/3.). A gabonadézsmához hasonlóan az állattizedben (juh, sertés, méh) is hasonló eltérésekre bukkanunk. Tokaj lakossága sem bárányból, sem sertésből nem adott tizedet

44 - ez utóbbit egyébként is tilos volt a városban tartani -, Rakamazon pedig a sertéstized nem volt szokásban. Különbséget találunk a tizeden felül eső rész megváltásában is. Az öreg disznóért 5 dénárt, a süldőért 3-at fizettek, ez utóbbit viszont a tarcaliak nem adták. A bárány váltása 6 dénár, a méhrajé 2 dénár volt. Kivételt képezett a tarcali szokás abban is, hogy a báránydézsma a prédikátort illette meg, a többi település viszont egyöntetűen a földesúrnak adózott. Természetesen a majorsági gazdálkodáson túl igen fontos szerep jutott ^pénzbevételeknek is, amelynek nagyságáról a források hiányossága miatt keveset tudunk. A XVI. század fennmaradt összeírásai a magas pénzbevétel mellett jelentős gabona- és állatjövedelemről, illetve felhalmozott készletről számolnak be. 1573. november 3. és 1574. február 3. között a természetbeni járandóságon kívül, a pénzbevétel 3112 Ft 45,5 dénár volt. Ebből a legjelentősebb összeg a kocsmáltatásból eredt (965 Ft - 31%), Szent Márton adójából 244 Ft 46 dénár (7,85%), a tokaji hídvámból 229 Ft 76,5 dénár (7,38%), ászokvámból pedig 15 Ft 80 dénár (0,5%) jövedelem származott. A kiadás ugyanakkor 2699 Ft 32

1/3 dénár, amelyből 821 Ft 30 dénár (30,43%) a tokaji, 387 Ft 70 dénár (14,36%) a kallói német katonák zsoldját fedezte (MOL E 210. 40. cs. 142. t, 1574. április 19.). 1574-75-ben az uradalom 1644 Ft készpénzhez jutott, kiadása viszont, ha a német katonák zsoldját is beleszámoljuk 8319 Ft volt! A bevétel 48,66%-a a hídvámból (800 Ft), 24,33%-a (400 Ft) pedig a cenzusból jött be. Úgy tűnik, hogy a dézsmajövedelem megtartása fontos volt a földesurak számára. Minden bizonnyal ezek pénzbeli megváltása nem fedezte volna azok tényleges hasznát, másrészt viszont a helyi élelmezést (napszámosok, konvenciósok) szolgálták. így ezzel az ingyen kapott termény- és állatmennyiséggel a földesurak lényegében nagymértékben csökkentették kiadásaikat jelentős megtakarítást érve el ezzel. Pach Zsigmond Pál véleményét figyelembe véve azonban a sok helyütt csak földesúri tizednek nevezett dézsma minden bizonnyal a kilenced és a tized együttes beszedését, vagyis ötödöt takart (PACH 1963. 222-225.). Ezzel összefüggésben idézhetjük azt az udvarbírónak odavetett mondatot, amit megjegyzésként írtak az összeírás papírjára, mint megfontolandó cselekedetet: „Vigyázzon az Tiszt és a földes úr részére inkább idején kaszáitasson és az Regi Usust Reformálja (kiemelés tőlem - U. A.) ..." (MOL U. et C. 59/6, 1700 körül). A fenti mondatban azért indokolt a tokaji kerület említése, mivel az összeírás jól elkülönítette ezt az ekkor ide tartozó szerencsi és hajdú területektől is. Ennek a vallomásnak ellentmond, hogy a XVI. századi urbáriumokban megtalálható a sertéstized Tokajban is. Orosz István nagy jelentőséget tulajdonított ennek a XVI. század végi bevételek vizsgálatakor (OROSZ 1995a. 99.). Ezzel szemben az 1561. évi tokaji urbárium szerint ,jemmi tizedet nem adnak az disznókbuf'. Az 1573. évi összeírás alapján a mezőn járó (szabadon legelő) disznóból nem adtak tizedet, csak a makkos erdőre hajtottakból fizették azt a tokaji vár számára! A XVII. században valószínűleg a sertések nagy kártételei miatt Tokajban megtiltották tartásukat. A lakosok vallomása szerint „itt nem is volt szabad Hlyen marhát tartam (MOL U. et C. 59/6 1700 körül). 317