A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 43. (Nyíregyháza, 2001)

Régészet - Rosner Gyula: A kerámiaművesség és etnikai kapcsolatai Délkelet-Pannoniában a korai avar korban

A kerámiaművesség és etnikai kapcsolatai Délkelet-Pannoniában a korai avar korban kell számolnunk olyan germán lakossággal - esetleg szórványokkal -, amely tovább éltette az e díszítésekből fakadó technológiai igényeket. Már korábban hivatkoztunk a SzekszárdBogyiszlói úti avar temetőhöz tartozó telepen folytatott kutatásokra. Az avar faluban megismert házak zöme földbe mélyített kunyhó. Sikerült azonban meghatároznunk egy föld felett „álló", gerendavázas épület maradványait, valamint egy kör alakú, már „patics falú" jurta nyomait is (a szerző még nem publikált ásatási megfigyelései). A feltárt anyag és az építmények egysége nem teszik lehetővé, hogy esetleges etnikai különbségeket tételezhessünk fel. Mindhárom típusú épületben avarok - vagy avarok is - lakhattak. Mindezeket figyelembe véve, ha kérdéseinkre választ szeretnénk kapni, csak a sírokból ismert anyagra hagyatkozhatunk, bár legalábbis kérdések felvetését igénylik a telepről is ismert bepecsételt díszítésű kerámiák, díszes csontfésű stb. A Szekszárd-Bogyiszlói úti temető 16. sírjának férfi halottja egy hatalmas - germán típusú - kétélű kardot, övgarnitúrát és egy bepecsételt díszítésű bögrét vitt magával a másvilágra. Az edény neutronaktivációs vizsgálata csak megerősítette a régészeti megfigyelés eredményét. A bögre technológiai adatai alapján megállapítható: egy tipikus langobard edény került a sírba, amelynek készítési ideje korábbra tehető, mint az avar foglalás időpontja, s egyik avar műhelyben sem készíthették (ROSNER 1999. 12-13., Abb. 4: 2., Taf. 2., 54: 5.). A 390. sír férfi halottja szintén egy hatalmas - langobard típusú - kétélű kard tulajdonosa volt. Ebben az esetben az érdekes és egyáltalán nem ismert temetkezési szokás is felkeltette a figyelmünket, hiszen ilyen jelenség avar temetőkben merőben szokatlan. A férfi díszövet viselt, ám a sírba nem felövezve fektették, hanem a mellette nyugvó kard köré csavarták „szabadságának" jelképét (ROSNER 1999. 54-55., Abb. 7: 4., Taf. 28., 81: 1-4.). A 760. sírt erősen feldúlták a sírrablók. Szerencsére a sírfalhoz simulva megtaláltuk a férfi pajzsát. Avar harcos ilyen „védőfegyvert" nem használt, ám a langobard férfisírokban gyakori melléklet az itt is fellelt pajzsdudor, pajzsfogó, s a szélvasalás maradványai (ROSNER 1999. 96. Taf. 50., 79: 3.). Etnikai és egyben időrendi kérdések vetődnek fel a 606. sír edényének vizsgálatával kapcsolatban. A mellékletek meglepő keveredést mutatnak. A nagyon rossz minőségű ezüstlemezből préselt, „álcsatos" öweretek mellett egy sötétszürkére égetett, nagyon finoman iszapolt, gyorskorongon formált, enyhén vállgalléros edény vállát két befésült vonalköteg között egy „mívesen" benyomkodott pecsétsor díszíti. Az edény készítésének helyeként az I. műhelyt jelölte meg a Tanreaktor vizsgálati eredménye. Az égetési technika arra enged következtetni, hogy készítésének időpontját már a VI-VII. század fordulójára tehetjük (ROSNER 1999. 77-78., Taf. 40., 66: 4.). Mindezek mellett még meg kell említenünk a női- és gyermeksírok sorát, amelyekből langobard típusú fésűk, gyöngyök stb. kerültek elő. Ezek az adatok mindenképpen meggyőzhetnek arról, hogy az itt eltemetett emberek a maguk közösségében - a korai avar korban - még az eredeti származásuk szerint élték életüket. Megtartották fegyvereiket, viseletüket, s szabad emberként illeszkedtek be az új közösségbe. A Szekszárd-Bogyiszlói úti avar temetőhöz tartozó telepen feltárt fazekasműhelyek által felkínált kutatási lehetőségek a BME Tanreaktorának segítségével valójában egy teljesen új dimenzióba helyezték a régészeti kutatás nyújtotta ismereteket. A vizsgálat lényege: a feltárt műhelyek kemencéinek átégett falából, valamint a „selejtanyagból" néhány grammnyi mintát véve, mintegy etalonokat képeznek a további „minták" vizsgálatához. A vizsgálandó anyagokat besugározva összesen 38 nyomelem mennyiségét mérték meg úgy, hogy ezek eredményei egymáshoz rendelhetők vagy elválaszthatók lettek. Valójában e módszerrel meghatározhatóvá vált - a vett minták alapján - az összes korai, világosszürkére égetett, finoman iszapolt és korongon formált edény készítésének helye. Az első fázisban feltárt két műhely vizsgálatából kiderült, hogy e „központnak" kellett még egy műhellyel rendelkeznie, amely még a VIII. század végén és a IX. század elején is folytatta termelését. A telep legszélső sávjában - igazából a „szárazulat" peremén, ahol már nem is várhattunk régészeti jelenségeket - megtaláltunk egy iszapréteggel borított, töredékes kemencét (a III. műhelyt), amely már a VII. század második felében nem termelhetett, hiszen víz alá került. Mivel az egész település a Duna árterében