A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 42. (Nyíregyháza, 2000)

Történelem - Nógrády Árpád: A középkor végi Magyarország mindennapi kenyere (Beregszász lakosságának gabonavásárlásai 1530-ban és a Jagelló-kori malomvámok)

Nógrády Árpád számadásokban szereplő malomjövedelem-bejegyzéseket, melyek kizárólag a tulajdonosi (földesúri) hányadot tüntetik fel, legkevesebb 12-szer múlta felül a környékbeliek táplálkozásra szánt gabonájának összmennyisége. (Az első pillantásra kissé talán bonyolultnak tűnő fejtegetés számokba öntve azonnal világossá válik. Ha példának okáért egy uradalmi számadásban mondjuk 7,5 köböl földesúri tributumot könyveltek el, akkor a molnár szokásos részesedése nagy biztonsággal tehető legkevesebb 2,5 köbölre. Számoljunk a legsúlyosabb, 10%-os őrlési díjjal — hiszen ez eredményezi majd a legalacsonyabb becslést! —, s ezt levonva a malomba behordott 100 köböl gabonából 90 köböl, azaz a registrumokban szereplő részarány 12-szerese, tekinthető a vonzáskörzet fogyasztásának.) Hangsúlyoznom kell azonban, hogy ez a szorzó az adatok kínálatából a legalacsonyabb többszörös, hiszen a tizedrésznél jóval kisebb, tizenhatodrész nagyságú tributum is ismert.

23 Vérmes reményeink azonban ezzel együtt se legyenek. A földesúri malomszámadások döntő többsége ugyanis nem alkalmas arra, hogy egy efféle felmérés kiindulópontja legyen. Egyrészt azért nem, mert az őrlésből származó jövedelem jelentős része fölött a földesurak egész egyszerűen nem maguk rendelkeztek: átengedték az egyházi intézményeknek, udvartartásuk tagjait (például káplánjukat) fizették vele vagy jelképes bér fejében gyakorlatilag elidegenítették.

24 Másrészt az szól ellenük, hogy az egyes malmok vonzáskörzetét az ott élők lélekszámával együtt gyakorlatilag nem lehet kijelölni. A probléma ugyanis nem oldható fel egyszerűen az egynapi járóföld, odavissza hozzávetőleg 30 km-es távolságának meghúzásával, s ha szerencsés esetben ez a leegyszerűsített út mégis járhatónak bizonyul, akkor a malomjövedelmekkel közel egyidejű adólajstrom avagy urbárium híján a körzet lakosságszámát nem lehet majd megbecsülni. Az elvi lehetőség ellenére a gyakorlat rostáján a malomvám-adatok és registrumok amúgy sem különösebben népes sorából alig néhány marad fenn. Az alábbiakban két ilyenformán megfelelt vonzáskörzet felmérését mutatom be. A Sáros megyében fekvő, 2500-2700 lelket számláló, kis szabad királyi város, Eperjes bő félszáz éves viszálykodás után, 1494-ben jutott a falai előtt dolgozó „ObermoeH" és „NedermoeH" kizárólagos birtokába.

25 Jórészt ennek köszönhető, hogy a jövedelmüket rögzítő tételeket most már évről évre megtaláljuk a városi számadáskönyv bevételei sorában, s így az 1497 és 1521 között eltelt időszakra nézve többé-kevésbé pontos képet alkothatunk egy igazi város kenyér(gabona)-fogyasztásáról.

26 A „kevésbé" persze ezúttal sem egyszerű frázis, mert dacára annak, hogy ez esetben a malmok vonzáskörzetének kijelölése nem okoz sok gondot s a lakosságszám is viszonylag jól ismert, problematikus elem azért akad bőven. Mindjárt itt van a gabona mennyisége. A számadáskönyv ugyanis a bevételt csak pénzben tüntette fel. Kérdéses azonban, hogy az elszámolt forintok hány köböl búzának feleltek meg? A válaszhoz egy rövid kitérőt kell tennünk, mivel az 1497—1521. évi kimutatások között egyetlen tétel sem említi a legfontosabb kenyérnekvaló árát. Fennmaradt azonban egy adat a kisszebeni tanács Bártfa városához írott egyik levelében. A kisszebeniek 1499. szeptember 28-án kelt sorai arról tudósítják a „szomszédvárat", hogy egy bizonyos Matheus Reich az Eperjes külvárosában álló Szent Lénárd egyházban végzett munkájáért 3 forint 60 dénárt, egy hordó sört és egy köböl búzát (eyn kubel weitz) kapott, ami 20 dénárt ér (MOL DF 216247. OA Bardejov 3457.). Az adat önmagában véve is értékes, ám azáltal lesz különösen fontossá, hogy éppen annak az esztendőnek az őszi búzaárába enged bepillantást, amelyből a számadáskönyv segítségével a zab jószerivel teljes évi ármozgása nyomon követhető. Az árfolyam pedig arról tanúskodik, hogy a zab ára szeptember elején 23 A legkorábbi általam ismert adat is ilyen. Ezt Sopron város 1532. ápr. 25-én kelt tanácsülési jegyzőkönyve őrizte meg, amely kimondta, hogy a molnárok a gabonának csak 1/16-ot részét vehetik ki, azaz 1 mutból 2 mérőt: „den sechtzehentail aines jeden metzen und getraids so kumbt, das ir von ainem muth II metzen malter gefallen." (HÁZI 1921/43. II/2. 227.) Hasonlóképpen 1/15-öd és 1/16-od rész volt az „illő" rész Debrecen szárazmalmaiban is a XVIII. században (RÁCZ 1989. 245.). 24 Garai László nádor 1450-ben a Pápa oppidumban lévő két malmát adományozta el az alapítás alatt álló porvai pálos kolostornak (MOL DL 14424). Bazini Sebes 1344-ben udvari káplánjának egy szőlőt és egy malmot engedett át, s egyúttal kikötötte, hogy a káplán a Bazinban álló — s a család temetkezőhelyéül is szolgáló — Szűz Mária templom plébánosának évi 50 mérő búzát köteles a malomvámból átadni (MOL DF 261308 Prímási lt. Pozsonyi káptalan országos levéltára 63-1-4). Valószínűleg csak jelképes bért fizethetett az alsólendvai uradalom molnárainak jelentős része, hiszen a Bánfiakat illető, többnyire 50 bécsi krajcárban (66,66 magyar dénár) megszabott éves malmonkénti jövedelemből a maguk harmadrésze mellett felkopott volna az álluk (MOL DL 37006). S mintha a földesúr névleges „feudális tulajdonjogára" engedne következtetni a veszprémi püspök Zalaegerszeg birtokán álló három malmának esete, melyek után 1524-ben birtokosai — az oppidum papjai — a helyi officiálisnak mindössze évi egy font borsot fizettek (KREDICS—SOLYMOSI 1993. 73.). 25 A város falainak 1435 táján megkezdett ki- és átépítésekor az árkokban lévő két malom „kisajátítására" is sor került. A régi tulajdonosokat a város az új malmok őrlési kapacitásának egy részével kárpótolta, de mindvégig törekedett azok megszerzésére (IVÁNYI 1931. 110. = MOL DF 228631. OA Presov 173., 288. = MOL DF 229078. OA Presov 566.). 26 Eperjes város két számadáskönyvéből: 1. 1497-1512: MOL DF 282535 = OA Presov 598a. és 1515-1526: MOL DF 282538. = OA Presov 890/a. 162