A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 42. (Nyíregyháza, 2000)

Műemlékvédelem - M. Veres Lujza: Gyügye református templomának építéstörténete és belső díszítése

M. Veres Lujza Az északi karzat létesítésekor, 1833-ban kapott az ekképpen L-alakúvá vált karzat mellvédje egységes copf—biedermeier díszítést. A mellvédet copf stílusú, vájatok testű, akantuszos fejezetű és rozettadíszes lába­zatú törpe pilaszterek tagolják 3+4 mezőre. Az egyes szakaszokat eredetileg kék, most sötétzöld keretelésű, rozsdabarna csíkos-körkörös márványozású tükrök díszítik. Ezek közepén rátétszerű, plasztikusan faragott biedermeier karakterű, keretszerű indából kinövő hár­mas bőségszaru-motívum látható, melyekből zöld levelekkel és indákkal övezett vörös rózsák nőnek ki (A növényi motívum színezése még az eredeti). A kö­zépső rózsacsokrot övező, felnyúló indás keretmotívum alsó és felső rocaille-szerű nyúlványa és legyezőszerű, szétterülő akantuszos levéldísze még közelebb áll a barokk formavilághoz. A karzat felső részén copf fogrovat­dísz, lent zölddel festett lándzsa-levélsor fut, hasonlóan a szószék szegélydíszéhez. A karzat diadalív-csonkhoz csatlakozó részébe kis, toldásnak tűnő elem simul, melyet plasztikus, posztamensen álló copf váza díszít. Az elemeket vékony zöld csíkozás tagolja (25. kép). A gyügyei mellvéd bőségszaru-dísze Csenger­sima református templomának copf mellvédjén is elő­fordul, ez utóbbit azonban nem kíséri indás mező és színezésben is redukáltabb, valamint az egyes elemek kevésbé plasztikus formájúak. Egyszerűbbek a törpe­pilaszterek is és kevesebb van belőlük. Csupán a négy karzattartó oszlop fejezete gazdagabb a gyügyei oszlo­pokénál. Részleteiben viszont sematizált, naiv provin­cializmus jellemzi Csengersima karzatdíszét a stílusá­ban kiérleltebb, igényesebb gyügyeivel szemben (26. kép). A karzatalj festése a régi nyugati mintájára kész­ült új, elnagyolt, világosabb kék széles kerettel és fekete csíkkal övezett középkék színben. Padlózatát fenyő­deszkák alkotják. A könyöklő deszkái másodlagosan beépített, régi darabok. E mellvédet is átalakították később, egy rózsás tábláját helyezve az orgona alsó részére, mint már említettem. A későbbi átalakítások ellenére a gyügyei refor­mátus templom belső díszítése, berendezése révén az ország egyik leghitelesebb késő barokk egysége. Irodalom ENTZ 1986. Entz Géza: Művészettörténeti áttekintés. In: Szabolcs-Szatmár megye műemlékei I., Budapest 1986. 181-205. GERE 1999. Gere László: A régészeti kutatás eredményei. Kutatási dokumentáció 1999. GERGELYFFY—GILYÉN 1986. Gergelyffy András — Gilyén Nándor: Gyügye. In: Szabolcs-Szatmár megye műemlékei I. Magyarország Műemléki Topográfiája X. Szerk. Entz Géza, Budapest 1986. 315-321. GILYÉN 1967. Gilyén Nándor: Szatmári és beregi festett templombelsők. Műemlékvédelem 11. 1967. 47-50. GILYÉN 1975. Gilyén Nándor: Szakrális épületek, templomok. A templomok berendezése. [Summary. Pe3K>Me.] In: Gilyén Nándor — Mendele Ferenc — Tóth János: A felső-Tisza­vidék népi építészete. Budapest 1975. 138—147. HORVÁTH 1999. Horváth Richárd: Gyügye község középkori és koraújkori története. Kutatási dokumen­táció 1999. Kiss 1878. Kiss Kálmán: A szatmári református egyházmegye története. Kecskemét 1878. Kiss 1998. Kiss Margit: Restaurátori jelentés. ÁMRK — SZRO, Budapest 1998. MAROSI 1992. Marosi Ernő: Magyar református templomok ­Művészettörténeti áttekintés. In: Református templomok Magyarországon. Szerk.: Déri Erzsébet. Budapest 1992. 26-54. SÍPOS 1941. Sipos József: A Szatmári Református Egyház­megye 40 éves története. Budapest 1941. TAKÁCS 1986. Takács Béla: Bibliai jelképek a magyar refor­mátus egyházművészetben. Budapest 1986. M. Veres Lujza Állami Műemlékhelyreállítási és Restaurálási Központ H—1036 Budapest, Dugovics Titusz tér 13—17. 196

Next

/
Oldalképek
Tartalom