A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 41. - 1999 (Nyíregyháza, 1999)

Recenziók - Almássy Katalin: Luc Baray–Sylvie Deffressigne–Chantal Leroyer–Isabelle Villemeur: Nécropoles protohistorique du Sénonais: Serbonnes/Le Créole, Michery/La Longue Raie, Soucy/Mocques Bouteilles (Yonne). Paris, Maison des Sciences de l’Homme 1994, 232 p. Documents d’Archéologie Française T. 44.

Almássy Katalin kart. Természetesen a geológiai fúrások és a magnetométeres vizsgálatok a terepbejárásnál biztosabb eredményeket adnak, de csak abban az esetben, ha minden esetleges lelőhelyet végigvizsgálunk! Visszatérve a kötethez! Az A5-ös út nyomvonalának föltárását a ma már mind általánosabbá váló multidiszciplináris keretek között végezték. Ennek legfontosabb részeként nagy hangsúlyt helyeztek a környezetrekonstrukciós vizsgálatokra, melyeknek köszönhetően pl. a középső és felső paleolit kori lelőhelyek száma ugrásszerűen megnőtt. Az ásatásokon a régész mellett más szakemberek, pl. antropológusok, palynológusok, paleobotanikusok, paleozoológusok is rendszeresen részt vettek. Az ő eredményeik egy részét is megtaláljuk a kiadványban, melynek használatát a szemnek kellemes tipográfia és a logikus jói szerkesztett fölépítés igen könnyűvé teszi. Kezdődik ez mindjárt a kolofon-lappal, ahol a megszokott adatokon túl a könyvtári, a bibliográfiai besorolást, illetve a számítógépes földolgozást megkönnyítő információkat is találunk. Az egyes fő fejezetekben először megismerhetjük azt a területet, ahol a három lelőhely (Serbonnes/La Creole, Michery/La Longue Raie és Soucy/Mocques Bouteilles) - három őskori temető található. A Sénonais-ról (az egykori senonok által lakott területről)-vagyis a Szajna-völgy, Ile-de-France, Gatinais nyugati része és az Armancon folyó által határolt területről -van szó. Mind földrajzi, mind régészeti szempontból határvidék, mely ugyanakkor kitűnő északdéli és kelet-nyugati közlekedési útvonalakat kínált folyóvölgyein keresztül. A következő fejezetekben a lelőhelyek leírását olvashatjuk. A föltárás közvetlen földrajzi környezetének, fekvésének, talajtani viszonyainak vázolása után rövid kutatástörténet, a lelőhely régészeti leírása, majd az egyes objektumok (kerítőárkok, sírok és egyéb gödrök) minden apró részletre kiterjedő gondos bemutatása következik. Ezekben a leírásokban jelentkezik először a „sok szakemberes" ásatások előnye. A föltárásokonjelen lévő antropológusok olyan részleteket is megfigyeltek - pl. a csontvázak csontjainak elmozdulását, az elhamvasztott halottak különböző vázrészeinek elhelyezkedését -, melyek egy még a megszokottnál precízebb régész figyelmét is elkerülhetik. Pedig ezekből a megfigyelésekből a temetés körülményeire (pl. arra, hogy a hamvasztás után mennyire gondosan szedték össze a hamvakat, anatómiai rendben helyezték-e azokat a sírba; a csontvázak esetén arra, hogy volt-e koporsó vagy egyéb tartó, szállító eszköz a sírgödörben vagy, hogy a halott feje alá tettek-e támasztékot stb.) kapunk újabb adatokat. A szöveget kitűnő tárgy- és sírrajzok, üdítően mulatságos és roppant szemléletes csontvázlapok, valamint tökéletes minőségű fotók színesítik. Itt említem meg azt is, hogy az illusztrációs anyagnak az egész köteten végigvonuló következetes fölépítése nagyon leegyszerűsíti a publikáció használatát. Ugyanez az eredménye az egyes fejezetek és kisebb egységek beszámozására épülő utalásos rendszernek, aminek segítségével elkerülhetők az ismétlések, ráadásul a különböző lelőhelyeken előforduló hasonló jelenségekre is felhívja figyelmünket ez a módszer. Az alapos terepmunkát igazolja a számos sír- és árokmetszetrajz és a sírok különböző rétegeit bemutató rajzok sora. Ugyanezekben a fejezetekben találhatók azok az elemzések, melyek a sírok tipológiájától indulva a kerítőárkok vizsgálatán keresztül az egyes tárgytípusok elemzéséig vezetnek. Ezt követi a virágporminták vizsgálati eredményeinek bemutatása. Az utolsó, összegző fejezetben pedig a régészeti anyag területi összefüggéseit vizsgáljaLuc Baray, akinek a nevét meg kell mindenképpen külön is említenünk, mivel az ásatások többségét ő vezette s az elemző részeknek is ő a szerzője. Érthető módon, mivel doktori értekezésében is ugyanennek a vidéknek a vaskori temetőit tárgyalja. (0 egyébként azok közé tartozik - s ők vannak kevesebben -, aki annak ellenére, hogy az AFAN folyamatosan terepen lévő régésze, a tudományos munkára is időt tudott szakítani.) Nézzük meg egy kicsit részletesebben a különböző lelőhelyeket! Serbonnes területén az ötvenes években már voltak ásatások a temető másik pontján, ennek eredményeit lehetett az újakkal hitelesíteni és kiegészíteni, mivel a 90-es évek föltárásai nyomán a korábbiaktól eltérő rendszerű részlet is napvilágra került, ahogy ezt már a légi felvételek alapján is sejteni lehetett. Ez a forma - valószínűleg egy családi temetkező hely, melyben a sírokat egy nagy árokkal vették körül máshol is előfordul a területen. A temető legfontosabb jellemzői az alábbiak: a sírok változó mélységűek, tájolásuk sem egységes, de a legtöbb sírba fejjel északkeletre fektették a halottat. Az árokkal körülvett sírok esetében általános valamilyen kőpakolás (egy kivételével a bolygatatlan sírok mindegyikében volt), amely sokszor a koporsót vagy egyéb tartóeszközt vette körül vagy fedte le. Van néhány padkás sír. Feltűnően kevés volt a gyerek. Az antropológusok szerint az apró csontelmozdulásokból is következtethetünk arra, hogy használtak-e koporsót. Ezen lehet vitatkozni, mert a rágcsálók is elmozdíthatják a földben pl. a kéz és a láb apró csontjait. Ha azonban elfogadjuk a szerzők álláspontját, a vizsgált 18 sírból 6 volt koporsós, s ha ehhez hozzávesszük, hogy volt 7 eldönthetetlen eset 500