A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 41. - 1999 (Nyíregyháza, 1999)

Képző- és iparművészet - Patay Pál: Beregi harangok

Patay Pál XVII. század második negyedéből viszonylag több harang maradt 1808-ig fenn, nemcsak arra vezethető vissza, hogy ezek legtöbbje Wierd munkája volt, márpedig az ő munkái időtállóak. Hozzá kellett járulnia ehhez bizonyára annak is, hogy ez az időszak, I. Rákóczi György fejedelemségének ideje, ennek a vidéknek konszolidációt, a protestáns egyházaknak pedig (a beregi magyarok ekkor mondhatni színreformátusok voltak) kedvező feltételeket teremtett. Úgy tűnik, hogy a Habsburg elnyomás és vallási türelmetlenség a század utolsó két évtizedében erre a vidékre is ránehezedett; nincs is adatunk ebből az időből származó harangról. Az, hogy az 1700-as évek elejéről ismét több adatunk van, talán a Rákóczi szabadságharc idején beállott liberális vallási viszonyokra vezethető vissza. Újabb nagyobb arányú beszerzések csak a XVIII. század második felében indultak meg, de e téren igazi fellendülés szinte csak a század utolsó negyedében következett be. Amíg azonban az ország más protestánsok lakta vidékén ez csak a türelmi rendelet következtében állt elő, addig itt már egy évtizeddel azt megelőzően. Hiszen ekkor több harang készült, mint a rendelet kiadását (1781) követőben. Ebben azért része lehetett annak is, hogy ekkor vették birtokba a beregi piacot a rettegi vándoröntők. Természetesen a türelmi rendelet hatását nem kicsinyíthetjük le és az bizonyára még a következő évtizedekre is kihatott. Az 1809 és 1914 közötti időben öntött harangokról - Beregnek mind a határon inneni, mind a határon túli területéről - kevés kivétellel csak a meglévő állomány alapján vannak adataink. Ezek nem nagyszámúak, de a felemi ítélteknél eredetileg messze több volt. Csakhogy az állománynak éppen ezt a részét vehették legnagyobb mértékben igénybe az első világháború rekvirálásai. A kérdéses időben ez a terület a műhelyük közelségéből adódóan az Ung megyei Kisgejőcön lakos László dinasztia piacává vált és maradt az első világháborúig. Ha nem téves az 1798-as évszám, úgy ebből az évből való volt a dinasztiát alapító László István elpusztult beregdaróci harangja, amit még három, ma is működő, általa készített követ (Fejércse 1818, Jánd 1818, Tiszaadony gk. 1819). A határon túli területen is szól két harang (Beregdéda 1810, Bene 1814), amelynek ugyan az öntője nincs megnevezve, de az évszám alapján lehetnek azok is az ő munkái.

52 52. Nem zárhatjuk ki azt sem, hogy a beregdédai és a benei harang öntője nem László István, hanem a tasnádi Lázár János volt, aki ugyancsak szállított Beregbe harangokat (lásd fentebb). 53. László Sándor harangjait az 1825-1864 évekből ismerjük. 54. Tevékenységűiét részletesebben lásdPATAY 1998.386-387.! A László család második tagjának, Sándornak névvel ellátott harangjáról nem tudunk, mégis a vásárosnaményi református templom 1842. évi anonim harangját a díszítése alapján feltétlenül ő öntötte. (A templomnak volt egy másik, ugyanabban az évben öntött harangja; valószínű, hogy ez is az ő munkája volt.)

53 A XIX. század második felének legtermékenyebb kisgejőci mestere László Lajos volt. Napjainkig fennmaradt öt harangja, amelyeket egymaga öntött (Marokpapi rk. 1860, Beregsurány rk. 1867, Beregdaróc rk. 1890, illetve Zápszony 1872, Balazsér 1882), valamint van adatunk egy elpusztultról (Beregdaróc 1862). Nevét ott találjuk még két további harangon, . de közülük az egyiket testvérével, Ferenccel (Makkosjánosi 1870), a másikat meg az ifjabb Sándorral (Beregdaróc 1897) közös munkában készítette. Van még harangja LászlóAlbertnek (Szernye 1889) és az ifjabb Sándornak is (Beregdaróc gk. 1901). Végül meg kell emlékeznünk az utolsó kisgejőci mester, a Lászlókkal feltehetőleg rokon Egry Ferenc négy harangjáról is (Tiszavid 1898, Gelénes 1910, illetve Bátyú 1910, Mezőkaszony 1912). Végül valószínűleg még egy harangról vélhetjük, hogy a László család valamelyik tagja öntötte (Kajdanó 1886). A rajta lévő „az élőket hívom az Isten házába, a holtakat kísérem gyászhanggal sírjába" feliratot ugyanis többször is megtaláljuk a harangjaikon. De bármennyire is bő piaca volt a László dinasztiának Bereg, a közeli Szatmárból is megjelentek a kisnemesi mesterek,

54 úgy látszik azonban inkább csak a Tisza mentén. A Fülesden lakó Szathmári Antalnak két harangja ma is van itt (Gergelyi 1823, Tivadar 1833). Lehetséges azonban, hogy tőle származik egy harmadik is (Csetfalva 1 821). A mándi Csepelyi Ferenc, valamint Csepelyi Lajos egy-egy harangját ugyancsak itt találjuk (Mátyfalva 1845, illetve Tiszakeresztúr 1872). Végül megemlítjük még, hogy a Szatmárnémetiben műhellyel rendelkező Pap Antal is szállított a Tiszától északra eső területre harangot (ismeretlen helység 1852, ma az ungvári szabadtéri múzeumban). Mindezek mellett két harang távolabbi vidékről került Beregbe: az egyik (Sárosoroszi 1814) Eperjesről, Paul Schmitz és Franz Lecherer műhelyéből, a másik (Beregszász rk. 1853) Pestről, Schaudt Andrástól. Mihelyt a vasúthálózat kifejlődésével a harangok szállításának korlátlan lehetőségei megnyíltak, távoli harangöntő műhelyekben is rendeltek harangokat a beregi egyházak. A budapesti Walser Ferenc (Beregrákos 1880, Salánk 1893), feltehetőleg az ugyancsak budapesti Thury János (Tarpa 1882 2 db), az aradi Honig Frigyes (Nagybégány 1891) és egy nagyváradi 430